5. A KLÉRUS A POLITIKÁBAN

Full text search

5. A KLÉRUS A POLITIKÁBAN
A Magyar Állam nemcsak a szócső, hanem a szervező szerepét is igyekezett betölteni. A világi és egyházi konzervatív elemek közeledését kaszinók alapításával segítették elő. A „pesti első kath. politikai Casino”, amely 1870 végén alakult, a két laptulajdonost, Török Jánost és Lonkay Antalt választotta elnökké, illetőleg főjegyzővé, s a lap rendre közölte az újabb és újabb felekezeti kaszinóalapításokat.
Sokkal nagyobb szenzációt keltett, amikor a lap egy szerkesztői megjegyzés ürügyén 1870 májusában leszögezte: a katolikusok számára „nyitva álland az önsegély azon útja, hogy az új választásnál addig jól megállapítandó önálló program alapján önálló párt férfiaira adják szavazatukat”. (Magyar Állam. 1870. május 18.) – A bécsi lapok táviratilag közölték a hírt, s idehaza is érdeklődéssel várták a további megnyilatkozásokat. Rövidesen cikk jelent meg „Egy konzervatív-liberális párt szüksége” címmel, melyben már felemlítik a hivatott vezető, Apponyi György gróf nevét, s a továbbiakban mind gyakrabban dicsőítik e férfiút, még a megyeszervezet esedékes újjáalakításának módját is a gyűlölt adminisztrátori rendszer ez atyjának, a forradalom előtti Magyarország kancellárjának hajdani elképzeléseiből vezetvén le. 1872-től szaporodnak a pártalakulással foglalkozó cikkek, de azok egyre óvatosabban nyilatkoznak: csak akkor követik a belga és bajor példát, ha a Deák-párt nem teljesíti a „katolikusok követeléseit”. Ekkor jelentek meg az ifjabb Apponyi, Albert gróf első cikkei, amelyeket teljes fordításban közölt a bécsi Volksfreund is. A Magyar Állam, amelyet a többi lap megvető hallgatással mellőzött, most egyszerre az érdeklődés középpontjába került. A Pester Lloyd, majd a Pesti Naplópolemikus cikkei Apponyi Györgyöt végül nyíltabb állásfoglalásra késztették. A tiltakozások, cáfolatok sorából – melyet a Napló tagadhatatlanul ügyes vitacikkei provokáltak ki – kibontakozik, hogy Apponyi nem külön párt, hanem csak egy a Deák-párton belüli frakció alapítására gondolt, amely kizárólag az egyházi érdekek védelme céljából tömörül. Hasonló taktikát javasolt Apponyi a választásokra nézve 158is: „A Deák-párt, mely közreműködésünk nélkül többségre soha sem vergődhetik, kénytelen lesz (politikai tekintetben Deák-párti, vallási tekintetben azonban szigorú katholikus) jelöltünket elfogadni.” (Magyar Állam. 1872. március 27.) Végszükség esetén – mivel Apponyi György szerint az egyháznak elsőbbsége van a haza előtt – sor kerülhet a pártalakításra is – szögezi le néhány nap múlva újra a gróf a Pesti Naplóval folytatott polémiájában. Végül a lap meghirdeti, hogy mely pontok elfogadása esetén számíthat egy Deák-párti képviselő az ő támogatásukra. (A baloldali jelöltek támogatása természetesen szóba sem jöhet.) A „közös iskola”, a polgári házasság és a „placetum” (egyházi rendeletek királyi jóváhagyása) elutasítása, az egyházi és iskolai alapoknak az autonómia segítségével történő korlátlan egyházi használata szerepel ezek sorában.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me