II. SZÍN.
A tanács-terem előcsarnoka.
Cranmer jő. Ajtónálló, Szolgák, Kiséret.
CRANMER.
Nem késtem el, remélem. Bár az úr,
Kit a tanácsbul értem küldtek, azt
Mondá, siessek. – Zárva? Mit jelent ez?
Hé! ki az őr itt? Ismersz tán?
Nem késtem el, remélem. Bár az úr,
Kit a tanácsbul értem küldtek, azt
Mondá, siessek. – Zárva? Mit jelent ez?
Hé! ki az őr itt? Ismersz tán?
AJTÓNÁLLÓ.
Dr. Butts jő.
| Várni kell, mig szólitják. |
CRANMER.
| Ugyan? |
BUTTS.
Ez kicsinált csel! Örülök, hogy ép
Jókor jövék: azonnal tudja meg
Ez kicsinált csel! Örülök, hogy ép
Jókor jövék: azonnal tudja meg
| Ezt a király | (El.) |
CRANMER (félre).
Ah, Butts tudor, a király
Orvosa. A hogy átment, mily komoly
Szemmel fürkésze: vajh romlásomat
Ne lássa a jelekből. Bizonyos,
Hogy ellenim gonosz czélzatja ez
(Forditsa ég a szívöket meg! én
Sohsem bántottam őket), a kik evvel
Csak megalázni vágynak, társokat
Itt, szolga had közt, várakozni hagyva!
Legyen meg akaratjok; csöndesen
Várom kimentét.
Henrik király és Dr. Butts fen egy ablakban megjelennek.
Ah, Butts tudor, a király
Orvosa. A hogy átment, mily komoly
Szemmel fürkésze: vajh romlásomat
Ne lássa a jelekből. Bizonyos,
Hogy ellenim gonosz czélzatja ez
(Forditsa ég a szívöket meg! én
Sohsem bántottam őket), a kik evvel
Csak megalázni vágynak, társokat
Itt, szolga had közt, várakozni hagyva!
Legyen meg akaratjok; csöndesen
Várom kimentét.
Henrik király és Dr. Butts fen egy ablakban megjelennek.
BUTTS.
Mutatni felségednek.
| Különöst fogok |
HENRIK.
| Mi lesz az, Butts? |
BUTTS.
Azt vélem, ilyesmit nem láta rég!
Azt vélem, ilyesmit nem láta rég!
HENRIK.
Manóba’! hát mi az?
Manóba’! hát mi az?
BUTTS.
Im a kegyelmes canterburyi érsek
Mily tiszteletre tett szert; inasok,
Szolgák között hogy tartja udvarát.
| Amott, mylord: |
Mily tiszteletre tett szert; inasok,
Szolgák között hogy tartja udvarát.
HENRIK.
Valóban ő az! Hát társokkal is
Igy bánnak? – Ám Jó! más is van felettük!
De azt hivám, lesz annyi becsület
Bennök (vagy illem), hogy ily helyzetű
S kegyünkben álló társokkal talán
Nem fognak ajtót igy állatni, mint
Levélvivő legénynyel, mig kegyes
Lordságuk őt előbocsátja! Hah!
A boldogságos szűzre, Butts, czudarság!
De hagyjuk őket! Huzd összeébb a függönyt:
(A közép függöny felvonatik. A tanácsterem.)
Lord kanczellár, Suffolk herczeg, Surrey gróf, Lord Kamarás, Gardiner, Cromwell jőnek. A kanczellár az asztal felső végére ül, bal oldalán; jobbján egy szék üresen marad, úgy mint a canterburyi érsek számára. A többiek sorba ülnek két oldalt. Cromwell alsó végül mint titkár.
| Hah! |
Igy bánnak? – Ám Jó! más is van felettük!
De azt hivám, lesz annyi becsület
Bennök (vagy illem), hogy ily helyzetű
S kegyünkben álló társokkal talán
Nem fognak ajtót igy állatni, mint
Levélvivő legénynyel, mig kegyes
Lordságuk őt előbocsátja! Hah!
A boldogságos szűzre, Butts, czudarság!
De hagyjuk őket! Huzd összeébb a függönyt:
| Meglátjuk aztán – | (Bevonulnak.) |
Lord kanczellár, Suffolk herczeg, Surrey gróf, Lord Kamarás, Gardiner, Cromwell jőnek. A kanczellár az asztal felső végére ül, bal oldalán; jobbján egy szék üresen marad, úgy mint a canterburyi érsek számára. A többiek sorba ülnek két oldalt. Cromwell alsó végül mint titkár.
)
KANCZELLÁR.
Mi tárgyban ültünk egybe, adja elő
Titkár úr.
Mi tárgyban ültünk egybe, adja elő
Titkár úr.
CROMWELL.
Nagyságtok engedelmivel
Fő tárgy a canterbury érsek ügye.
Nagyságtok engedelmivel
Fő tárgy a canterbury érsek ügye.
GARDINER.
Van értesitve ő is?
Van értesitve ő is?
CROMWELL.
| Van. |
NORFOLK.
Kün?
| Ki vár |
AJTÓNÁLLÓ.
A kegyelmes érsek, s már teljes
Fél óra óta, hogy mikor jöhet be.
A kegyelmes érsek, s már teljes
Fél óra óta, hogy mikor jöhet be.
KANCZELLÁR.
Vezesd be most.
Vezesd be most.
AJTÓNÁLLÓ.
| Tessék, kegyelmes úr. |
| (Cranmer a tanácsasztalhoz közelit.) |
KANCZELLÁR.
Jó érsek úr, sajnálom igazán,
Hogy itt ülök s e széket üresen
Kell látnom; ám, mind emberek vagyunk,
Természetünk esendő, ritka köztünk
Az angyal. Ily esendőség miatt
Ön is, kinek tanítni kellene
Minket, fölötte megtévedt s nagyott
Vétett király s törvények ellen, az
Országot, önnön s papjai tanában
(Mint hall’szik) új s veszélyes áltanok-
S eretnekséggel töltve bé, melyek
(Ha elejét nem veszszük) a hazát
Romlásba döntik.
Jó érsek úr, sajnálom igazán,
Hogy itt ülök s e széket üresen
Kell látnom; ám, mind emberek vagyunk,
Természetünk esendő, ritka köztünk
Az angyal. Ily esendőség miatt
Ön is, kinek tanítni kellene
Minket, fölötte megtévedt s nagyott
Vétett király s törvények ellen, az
Országot, önnön s papjai tanában
(Mint hall’szik) új s veszélyes áltanok-
S eretnekséggel töltve bé, melyek
(Ha elejét nem veszszük) a hazát
Romlásba döntik.
GARDINER.
Útjok’ bevágni, tisztes lord urak!
Ki vad lovat szelídit, nem csupán
Kézzel nyul ahhoz, ám szájába vas
Zablát szorit, s jól sarkantyúzza, mig
A vezetéknek enged. Könnyedén
S gyermekleg, egy ember tekintetéért,
Ha tűrjük e ragályos kórt: mi lesz
Belőle? Ujitás, bősz mozgalom,
Az állam átalános megromolt
Ragálya: mint német szomszédaink
Nem rég fizették e tapasztalást
(Élénken él még emlékünkbe’) – s oh
Mi drága áron!
| S rögtön kell pedig |
Ki vad lovat szelídit, nem csupán
Kézzel nyul ahhoz, ám szájába vas
Zablát szorit, s jól sarkantyúzza, mig
A vezetéknek enged. Könnyedén
S gyermekleg, egy ember tekintetéért,
Ha tűrjük e ragályos kórt: mi lesz
Belőle? Ujitás, bősz mozgalom,
Az állam átalános megromolt
Ragálya: mint német szomszédaink
Nem rég fizették e tapasztalást
(Élénken él még emlékünkbe’) – s oh
Mi drága áron!
CRANMER.
Lord urak, eleddig
Hivatalom s éltem folyásiban
Azon valék, kettőztetett erővel,
Hogy tanitásom és tekintetem
Mind egy irányt tartson, tudnillik a
Jót és igazt. S nincs ember – együgyü
Szivemmel mondom lord urak – ki úgy
gyűlölne s ellenezne, mind magán
Érzületében, mind hivatala
Körébe’ minden béke-háborítást,
Mint én. Kivánom, a király soha
Ne leljen pártütőbb szivekre, mint
Az én szivem. De kiknek kenyere
Ármány s irigység: a legjobbat is
Megmarni készek. Kérem, lord urak,
Hogy e jogügyben ellenségeim
– Bár-kik s mik – álljanak föl nyiltan és
Szemembe’ mondják vádaik’.
Lord urak, eleddig
Hivatalom s éltem folyásiban
Azon valék, kettőztetett erővel,
Hogy tanitásom és tekintetem
Mind egy irányt tartson, tudnillik a
Jót és igazt. S nincs ember – együgyü
Szivemmel mondom lord urak – ki úgy
gyűlölne s ellenezne, mind magán
Érzületében, mind hivatala
Körébe’ minden béke-háborítást,
Mint én. Kivánom, a király soha
Ne leljen pártütőbb szivekre, mint
Az én szivem. De kiknek kenyere
Ármány s irigység: a legjobbat is
Megmarni készek. Kérem, lord urak,
Hogy e jogügyben ellenségeim
– Bár-kik s mik – álljanak föl nyiltan és
Szemembe’ mondják vádaik’.
SUFFOLK.
Az nem lehet. Ön a király tanácsa,
S vádló ön ellen senki sem lehet.
| Mylord, |
S vádló ön ellen senki sem lehet.
GARDINER.
Mylord, mivel más fontos dolgok is
Várnak: röviden végzek önnel. A
Király akarja s mind megyezénk,
Hogy, biztosabb vizsgálatért, ön a
Towerbe menjen. Mint magán egyén,
Meglátja, hány lesz, a ki bátoran
Mond vádat önre: félek, többen is,
Mint véli.
Mylord, mivel más fontos dolgok is
Várnak: röviden végzek önnel. A
Király akarja s mind megyezénk,
Hogy, biztosabb vizsgálatért, ön a
Towerbe menjen. Mint magán egyén,
Meglátja, hány lesz, a ki bátoran
Mond vádat önre: félek, többen is,
Mint véli.
CRANMER.
Ah! kegyes Winchester úr,
Köszönöm ezt. Ön mindig jó barátom;
S ha önre bizzák, ön vádlóm, tanú,
S birám lesz egy személyben. Oly kegyes.
Czélját belátom: engem tönkre tenni.
mylord, az egyház emberét szelid
Jóság, nem a kevély dacz illeti:
Az elszakadtat vissza nyájasan
Térítni, nem a hűt is eltaszítni!
Hogy én magam’ kimentem, bárminő
Vádterhet raktok is rám: oly kevéssé
Kételkedem, mint ön nem, hamisan
Vádolni. Mondanék még többet is,
De tisztelem rangját, s tartózkodóvá
Tesz az.
Ah! kegyes Winchester úr,
Köszönöm ezt. Ön mindig jó barátom;
S ha önre bizzák, ön vádlóm, tanú,
S birám lesz egy személyben. Oly kegyes.
Czélját belátom: engem tönkre tenni.
mylord, az egyház emberét szelid
Jóság, nem a kevély dacz illeti:
Az elszakadtat vissza nyájasan
Térítni, nem a hűt is eltaszítni!
Hogy én magam’ kimentem, bárminő
Vádterhet raktok is rám: oly kevéssé
Kételkedem, mint ön nem, hamisan
Vádolni. Mondanék még többet is,
De tisztelem rangját, s tartózkodóvá
Tesz az.
GARDINER.
Mylord, mylord, ön szakadár;
Ez a való! Szineskedése az
Értők előtt csak gyönge és üres szó.
Mylord, mylord, ön szakadár;
Ez a való! Szineskedése az
Értők előtt csak gyönge és üres szó.
CROMWELL.
Winchester úr, ön, engedelmivel,
Kissé kemény. Ily férfi, bár hibás,
De tisztelőbb bánást kiván: azért,
Mi volt, kegyetlenség az elbukót
Sujtolni még.
Winchester úr, ön, engedelmivel,
Kissé kemény. Ily férfi, bár hibás,
De tisztelőbb bánást kiván: azért,
Mi volt, kegyetlenség az elbukót
Sujtolni még.
GARDINER.
Titoknok úr, kegyed
(Bocsánat érte!) köztünk legutolsó,
Kit ily beszéd megillet.
Titoknok úr, kegyed
(Bocsánat érte!) köztünk legutolsó,
Kit ily beszéd megillet.
CROMWELL.
| Mért, mylord? |
GARDINER.
Tán nem tudom, hogy ön is híve az
Uj szakadásnak? Ön nem tiszta!
Tán nem tudom, hogy ön is híve az
Uj szakadásnak? Ön nem tiszta!
CROMWELL.
| Én? |
GARDINER.
Nem tiszta, mondom.
Nem tiszta, mondom.
CROMWELL.
Ha volna: áldás, nem iszony kisérné.
| Ön csak félolyan |
GARDINER.
E vakmerő szót nem felejtem el.
E vakmerő szót nem felejtem el.
CROMWELL.
Ne is! De vakmerő éltét se, sir!
Ne is! De vakmerő éltét se, sir!
KANCZELLÁR.
Elég, sok is, urak! De szünjetek!
Elég, sok is, urak! De szünjetek!
GARDINER.
Végeztem.
Végeztem.
CROMWELL.
| Én is. |
KANCZELLÁR.
Mylord, ugy értem, közmegegyezés,
Hogy a Towerbe menjen, mint fogoly
Azonnal, s ott maradjon, mig velünk
További czélját közli a király.
Ez önök akaratja?
| Önre nézve hát, |
Hogy a Towerbe menjen, mint fogoly
Azonnal, s ott maradjon, mig velünk
További czélját közli a király.
Ez önök akaratja?
MIND.
| Ez, uram. |
CRANMER.
S nincs kegyelem? Hát a Towerbe kell
Mennem, mylord?
S nincs kegyelem? Hát a Towerbe kell
Mennem, mylord?
GARDINER.
Mit vár ön? – Igazán
Követelő! – Az őrség kész legyen!
Őrség jő.
Mit vár ön? – Igazán
Követelő! – Az őrség kész legyen!
Őrség jő.
CRANMER.
Énértem? – Árulóként visznek el?
Énértem? – Árulóként visznek el?
GARDINER.
Vigyétek őt – feleltek róla – a
Towerbe.
Vigyétek őt – feleltek róla – a
Towerbe.
CRANMER.
Álljatok meg, jó urak!
Egy szóm vagyon még. Ide nézzetek:
E gyűrü erejével, ügyemet
Kegyetlen emberek kezébül én
Fölebb viszem, kegyesb birámhoz és
Uramhoz: a királyhoz!
Álljatok meg, jó urak!
Egy szóm vagyon még. Ide nézzetek:
E gyűrü erejével, ügyemet
Kegyetlen emberek kezébül én
Fölebb viszem, kegyesb birámhoz és
Uramhoz: a királyhoz!
KANCZELLÁR.
Gyűrüje!
| A király |
SURREY.
Nem hamis!
Nem hamis!
SUFFOLK.
Valódi gyűrü! Mondtam én, mikor
Először inditók meg e követ:
Hogy minfejünkre gördül.
| Az égre, a |
Először inditók meg e követ:
Hogy minfejünkre gördül.
NORFOLK.
Urak, hogy a király meg engedi
Görbűlni ennek egy kis hajaszálát?
| Azt hiszik, |
Görbűlni ennek egy kis hajaszálát?
KANCZELLÁR.
Most már világos! Hát még életét! Csak
Kimosdhatnám belőle!
Most már világos! Hát még életét! Csak
Kimosdhatnám belőle!
CROMWELL.
Mikor ti még tanu- s vád-pontokat
Kerestetek rá, kinek tiszta lelkét
Az ördög és övéi irigylik. Ám
Fujtátok a tüzet: türjétek el,
Ha éget!
Henrik király jő. Haragosan néz végig a tanácsurakon s trónszékébe ül.
| Tudtam én, |
Kerestetek rá, kinek tiszta lelkét
Az ördög és övéi irigylik. Ám
Fujtátok a tüzet: türjétek el,
Ha éget!
Henrik király jő. Haragosan néz végig a tanácsurakon s trónszékébe ül.
GARDINER.
Oh felség, mikép köszönjük
Minden naponkint a nagy égnek azt,
Hogy ily királyt adott, ki nem csupán
Bölcs és igaz, de hőn vallásos is;
Ki engedelmes szívvel, czéljaul
A szentegyház javát isméri, abban
Keresve dicsét; s ennek érdekében
Személyesen jő a tanácsba, hol
Nagy ellenének ügye fönforog!
Oh felség, mikép köszönjük
Minden naponkint a nagy égnek azt,
Hogy ily királyt adott, ki nem csupán
Bölcs és igaz, de hőn vallásos is;
Ki engedelmes szívvel, czéljaul
A szentegyház javát isméri, abban
Keresve dicsét; s ennek érdekében
Személyesen jő a tanácsba, hol
Nagy ellenének ügye fönforog!
HENRIK.
Winchester püspök, ön mindig tudott
Rögtönzve hizelegni; ámde én
Nem jöttem azt hallgatni. Tudja meg,
Vékony s üres szók nem födendik el
Rossz indulatját; rám nem hat velök.
Ön, mint öleb, nyelvöltögetve vél
Megnyerni? Hah! akármit vélsz: igaz,
Hogy vérszopó, kegyetlen szívü vagy.
(Cranmerhez.) Jó ember, ülj le. Lássam most, ki mer
– A legmerészb! – egy ujjal bántani!
Mindenre, a mi szent, jobb volna annak
Elveszni éhen, mint gondolni is,
Hogy itt e hely nem illet tégedet.
Winchester püspök, ön mindig tudott
Rögtönzve hizelegni; ámde én
Nem jöttem azt hallgatni. Tudja meg,
Vékony s üres szók nem födendik el
Rossz indulatját; rám nem hat velök.
Ön, mint öleb, nyelvöltögetve vél
Megnyerni? Hah! akármit vélsz: igaz,
Hogy vérszopó, kegyetlen szívü vagy.
(Cranmerhez.) Jó ember, ülj le. Lássam most, ki mer
– A legmerészb! – egy ujjal bántani!
Mindenre, a mi szent, jobb volna annak
Elveszni éhen, mint gondolni is,
Hogy itt e hely nem illet tégedet.
SURREY.
Engedje felséged –
Engedje felséged –
HENRIK.
Az hittem, értő, bölcs tanácsosok
Ülnek körűlem. Egyet sem lelek.
Szép volt, urak, ez embert, e derék
Embert – kevés ül itt, e czimre méltó –
E hű embert, czudar cseléd gyanánt
Ajtó előtt állatni? Vagy nem oly
Nagy, mint ti, ő is? Szégyen és gyalázat!
Terjedt-e engedélyem ennyire?
Igy elfeledni magatok’? – Adék
Hatalmat: őt, tanácsoskép, a mi,
Hallgatnotok ki; nem mint egy inast!
De vannak itt, látom, közöttetek, kik
Ármánybul inkább, mint hűségbül, őt
Végsőig üznék, ha lehetne. Ám,
Mig élek, azt nem engedem!
| Nem, sir, nem engedem. |
Ülnek körűlem. Egyet sem lelek.
Szép volt, urak, ez embert, e derék
Embert – kevés ül itt, e czimre méltó –
E hű embert, czudar cseléd gyanánt
Ajtó előtt állatni? Vagy nem oly
Nagy, mint ti, ő is? Szégyen és gyalázat!
Terjedt-e engedélyem ennyire?
Igy elfeledni magatok’? – Adék
Hatalmat: őt, tanácsoskép, a mi,
Hallgatnotok ki; nem mint egy inast!
De vannak itt, látom, közöttetek, kik
Ármánybul inkább, mint hűségbül, őt
Végsőig üznék, ha lehetne. Ám,
Mig élek, azt nem engedem!
KANCZELLÁR.
Legyen, felség, szólnom mindnyája hely’tt,
Ez egy szavára. Mit bezáratása
Iránt határozánk, inkább az ő
S az ügynek érdekére nézve volt,
S hogy kiderüljön a való (ha csak
Emberbe’ hit van!) mint ármány miatt.
Én felelek magamról.
| Szabad |
Ez egy szavára. Mit bezáratása
Iránt határozánk, inkább az ő
S az ügynek érdekére nézve volt,
S hogy kiderüljön a való (ha csak
Emberbe’ hit van!) mint ármány miatt.
Én felelek magamról.
HENRIK.
Én elhiszem. – Becsüljétek meg őt.
Mert érdemes rá. Annyit mondhatok,
Ha fejdelem lekötelezve van
Alattvaló iránt: én le vagyok
Szolgálati hűségeért. – Elég;
Szót sem tovább. Öleljétek meg őt
És legyetek barátok. – Drága jó
Canterburym! egy kérésem van: azt
Ne útasitsd el. Egy szép kis leány,
Ki még pogányka, kér keresztatyául,
Hogy szólj helyette.
| Jó, urak; |
Mert érdemes rá. Annyit mondhatok,
Ha fejdelem lekötelezve van
Alattvaló iránt: én le vagyok
Szolgálati hűségeért. – Elég;
Szót sem tovább. Öleljétek meg őt
És legyetek barátok. – Drága jó
Canterburym! egy kérésem van: azt
Ne útasitsd el. Egy szép kis leány,
Ki még pogányka, kér keresztatyául,
Hogy szólj helyette.
CRANMER.
A legnagyobb király: s mit mondjak én,
Alázatos s szegény jobbágy, reá!
| Büszek volna rá |
Alázatos s szegény jobbágy, reá!
HENRIK.
Ej; ej; talán sajnálod a koma-
Kanalakat? – Két érdemes kom’ asszonyt
Melléd adok: az agg Norfolk herczegnét
És Dorset marquisnét. No, megelégszel?
– Még kérlek egyszer, Winchester, öleld
Meg, és szeresd ez embert!
Ej; ej; talán sajnálod a koma-
Kanalakat? – Két érdemes kom’ asszonyt
Melléd adok: az agg Norfolk herczegnét
És Dorset marquisnét. No, megelégszel?
– Még kérlek egyszer, Winchester, öleld
Meg, és szeresd ez embert!
GARDINER.
Baráti szivvel!
| Hű s igaz |
CRANMER.
Ég legyen tanum,
Mikép örűlök e szavaknak én.
Ég legyen tanum,
Mikép örűlök e szavaknak én.
HENRIK.
Jó ember! e könyűkből olvasom,
Mi jó szived van. Itt a példaszó,
Látom, betelt: „Sértsd meg Canterburyt,
S még jobb barátod!” Most jerünk, urak;
Ne vesztegessük a napot: szivem
Epedve várja, keresztvíz alatt
Meglátnom azt a kis lányt. Béke velünk!
Oh mert az ád, ha egyet értetek,
Jó ember! e könyűkből olvasom,
Mi jó szived van. Itt a példaszó,
Látom, betelt: „Sértsd meg Canterburyt,
S még jobb barátod!” Most jerünk, urak;
Ne vesztegessük a napot: szivem
Epedve várja, keresztvíz alatt
Meglátnom azt a kis lányt. Béke velünk!
Oh mert az ád, ha egyet értetek,
| Erőt nekem, nektek becsületet! | (Mind el.) |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
