A szombatos énekek
A szombatos énekek
Az 1580-as, 90-es években szervezkedő szombatos szekta körében viszonylag nagyszámú ének keletkezett. A jelek szerint e korai időben ezek írására korlátozódott a szombatosok irodalmi tevékenysége. A több mint száz fennmaradt régi szombatos ének szerzői közül csak igen keveset ismerünk, nevüket (Alvinci Énok, Bekeni János stb.) ritkán árulja el egy-egy másolói megjegyzés vagy akrosztihon, ami – üldözésnek kitett, tiltott szektáról lévén szó – egészen természetes. Részletesebb életrajzi adataink azonban még ezekről sincsenek. A szombatos énekszerzők közül egyedül a legnevezetesebbről, a szekta szervezőjéről, Eössi Andrásról vannak bővebb ismereteink. Tekintélyes vagyonú nemes volt, 1582-ben a padovai egyetemen jogi tanulmányokat folytatott, majd visszavonult életet élt szenterzsébeti birtokán; 1602-ben már nem élt. Kapcsolatai voltak az unitarizmus radikális szárnyát támogató nagybirtokosokkal (pl. Gerendiek), illetve ezek prédikátoraival. Visszahúzódó életmódja ellenére szektája érdekében aktív szervező tevékenységet folytatott; udvarában eleven szellemi élet lehetett; s a jelek szerint gondoskodott a szombatos iratok széles körű terjesztéséről is.
A szombatos énekek túlnyomó többsége istentiszteleti célokra készült. Szinte valamennyinek erősen didaktikus jellege van; szerzőik a gyülekezeti éneklés legfőbb feladatát, úgy látszik, abban látták, hogy a hívek emlékezetébe vésse a szekta ótestamentumi eredetű erkölcsi és rituális előírásait. Az istentiszteleti énekek mellett külön figyelmet érdemel egy egységes szerkesztésű, 15 darabból álló versciklus, melynek élén a következő pontos tartalom-megjelölés olvasható: "Ez énekeskönyv az hamis vallásoknak rontására és az igaz vallásnak minden részeinek megmutatására irattatott." A valószínűleg Eössi András szerzeményének tekinthető 15 ének tulajdonképpen megverselt polemikus jellegű teológiai értekezés-sorozat, amely világosan összefoglalja a szekta valamennyi fontosabb hittételét. A szombatosoknak az a törekvése, hogy minden lényeges tanításukat énekelhető, verses formákba kényszerítsék, a társadalom alsóbb, írástudatlan rétegeit is figyelembe vevő térítő szándékról árulkodik, ami megkívánta az azok elmaradottabb ízléséhez való alkalmazkodást. Meglehetősen egynemű énekeik ezért keletkezésük korához viszonyítva erősen archaikus jellegűek; tartalmi és stiláris vonásaik egyaránt a reformáció korai periódusának oktató énekeire emlékeztetnek.
Versformák tekintetében a szombatos énekek elég nagy változatosságot mutatnak, a szerzők nyilván arra törekedtek, hogy a kor népszerű dallamaiból felekezetük istentiszteletein minél többet felhasználjanak. A merev, szektás vallásosság következtében esztétikai igényességük szinte csak a dallamminták 511kiválasztásában, s a szöveg és melódia lehetőleg gondos összehangolásában érvényesült. Énekeik igen nagy csoportjának közös jellemvonása a szótagszámot, ütemhatárokat pontosan megtartó ritmika, s ugyanakkor az elhanyagolt, kötetlen rímelés; sőt nemegyszer a hangsúlyos strófaképletek, e korban már egészen szokatlan, rímek nélküli használata is.
A szombatos énekek természetesen nem jelenhettek meg nyomtatásban, legrégibb fennmaradt kéziratos gyűjteményeik a 17. század második évtizedéből származnak: Jancsó-kódex (1615–1618. MTAK), Péchi Simon-énekeskönyv (1615. Kolozsvár, 3. sz. Akad. kt.), Kissolymosi Mátéfi János-énekeskönyv (1616–1633. Kolozsvár, 3. sz. Akad. kt.) stb. A szekta elszigetelt volta miatt énekeik hatása irodalmunk fejlődésében nem érvényesülhetett, s így a szombatos költészet a magyar vers történetének holt ága maradt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
