9. MŰFAJI KÉRDÉSEK VILÁGOS UTÁN (SŐTÉR ISTVÁN)

Full text search

9. MŰFAJI KÉRDÉSEK VILÁGOS UTÁN
(SŐTÉR ISTVÁN)
Erdélyi és Gyulai a népiesség gyakorlata alapján teremtették meg elméletüket, s ez az elmélet formálóan hatott a költészet további fejlődésére is. De a népies-nemzeti célkitűzés egészében inkább csak Aranynál valósult meg, bár nála is erős, időnkénti eltolódásokkal, az egyoldalú népiesség irányába. Tompa és még inkább Vajda költészete, népies indíttatásuk ellenére, a népies-nemzeti eszménynek csak részben vagy egyáltalán nem felelt meg. A költészet fejlődése a népies-nemzeti jelleg erős átalakítására mutatott igényt; a népies formák átlényegültek, s általánosabb jelleget öltöttek, ami azt jelentette, hogy népies, magyaros jellegük csak mértéktartóan érvényesült, sőt nagyrészt el is tűnt, s a népies hangnem többé nem érvényesült programszerűen; inkább csak a világosság, az egyszerűség, a tisztaság emlékeztet a népköltészet esztétikai örökségére. Viszont a nemzeti igény csak bizonyos konkrét szükségletek, célzatok alkalmán jutott szóhoz: a nemzeti sors, a közélet eszmeiségének sürgetése, a költészet nemzeti hivatásának szolgálata hívta létre Arany balladáit, Tompa allegóriáit, Vajda politikai költészetét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me