18. GYULAI PÁL (1826–1909) (SOMOGYI SÁNDOR)

Full text search

18. GYULAI PÁL (1826–1909)
(SOMOGYI SÁNDOR)
Tudását és tekintélyét szakadatlan küzdelemben másokkal, de békében önmagával szerezte meg; neve és életműve szoros egységbe forr össze a Világos utáni félévszázad irodalomtörténetével. Nagyszámú írásaiból az elveibe vetett erős hit, az igazságkeresés igénye sugárzik. Szellemétől semmi sem idegenebb, mint a megalkuvás, a beletörődés gondolata.
Esztétikai, irodalomelméleti és kritikai gondolkodásunk egyik legnagyobb kodifikátorának tekintjük. Ha nem is előzmények nélkül, irodalmunk első törvénytárát szerkesztette meg, szinte önerejéből. Miközben irányzatokat mérlegelt és minősített, miközben műfajelméleti fejtegetéseit írta, olyan törvényeket fogalmazott meg s olyan ideálokat tűzött ki célul, amelyek hatásukat napjainkban is éreztetik.
De nemcsak serkentőleg – jó értelemben. Életművében és hagyományában a progresszív és a retrográd elem egymást váltogatják. Mindenekelőtt azért, mert eszmerendszerének gyökérzete a nagy korszakváltás éveibe nyúlik vissza. Társadalom- és irodalomszemlélete, egyrészt a nemesi liberalizmus, a 48 előtti romantika hagyományaiból nő ki, másrészt a negyvenes évek – Világos után erősen átalakuló – realizmus-örökségéből.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me