Drámák a békeharcról és az ifjúsági mozgalomról

Full text search

Drámák a békeharcról és az ifjúsági mozgalomról
A paraszt- és munkástémájú darabok mellett a sematikus drámák harmadik témaköre a nemzetközi békeharc. Ezek a drámák az aktuális politikai helyzet eseményeit dolgozták fel, természetesen a napi politika kívánalmainak megfelelő 1340nézőpontból. A Nyugatról fenyegető veszély, a hidegháborús légkör, a fenyegető atomháború, a nemzetközi békemozgalom s a koreai háború szolgáltattak témát ezekhez a darabokhoz, melyek általában külföldön játszódnak, s ahogyan Siklós Olga írja monográfiájában: "Aktualitásuk is szertefoszlott, mert csak aktuálisak voltak." A típus első fecskéje Mágori Erzsébet: Diplomaták című darabja volt (1950), – mely érdektelen és unalmas formában vitte színre a diplomáciai karba befurakodott imperialista kémtevékenységet folytató ellenség, és az új szellemű diplomaták, a haladó, pozitív politikai erők küzdelmét. Háy Gyula Erő című művének az atomenergia békés felhasználása, Szász Péter: Két találkozás című darabjának a VIT és a békeharc, Tabi László: Kártyavár című színművének pedig a koreai háború áll a középpontjában.
Az 1949-től 1956-ig tartó korszakban különösen nagy szerepet szántak az ifjúságról és az ifjúságnak szóló daraboknak. Szovjet mintára a színházi struktúrát is ennek megfelelően alakították át: külön Ifjúsági és Úttörő Színházat hoztak létre, melyek a fiatalabb és serdültebb korosztály szórakoztatását, nevelését szolgálták.
Az úttörő korosztály részére készült Fehér Klára: Becsület (1950) és Gergely Márta: Úttörőbarátság (1951) című műve – melyek didaktikus, a felnőttdarabokhoz hasonló eszközökkel, s hasonlóan didaktikus módon közelítettek a gyerekek világához.
Viszonylag független maradhatott a sematizmus követelményrendszerétől az időn és téren kívüli mesejáték. A korabeli gyermekszínpadon Gáli József: Erős János című darabja (1951) népmesei elemekből építkezik, s a hazaszeretet érzéséről szólt a fiatal nézőközönségnek.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me