SZABÓ MAGDA (1917)

Full text search

1463SZABÓ MAGDA (1917)
(ERDŐDY EDIT)
Szabó Magda sokoldalú életművében igen fontos, s az évek múlásával egyre fontosabb műfajjá válik a dráma. Első színpadi műve, a Kígyómarás a Disznótor című regény színpadi változata volt; 1960-ban került színre a Jókai Színházban. A drámai műfaj természetszerűen a cselekményt és a jellemeket állította a középpontba, megfosztva a történetet a nézőpont-váltakozás teremtette pszichológiai feszültségtől. A dzsentri Kémery Paula és a szappanfőző családból való Tóth János tanító drámája a színpadon még szélsőségesebbé válik, mint a regényben. S az író, hogy "az eldöntetlen szélsőségeket eldöntse, kénytelen a feleséggyilkosságot valami rigorózus protestáns légkörből kinövő érthetetlen nihilizmussal forradalmi tetté átminősíteni. S itt cserélődik fel egy világtörténelmileg jogosult és banki tett és egy magánügy értéke" – állapította meg a drámával kapcsolatban Hermann István.
A drámaírás mesterségbeli részét illetően azonban a Kígyómarás "profi" színvonalon megírt mű; a korabeli kritika elismeréssel említette a dráma cselekményvezetését, a jellemek összhangját, az előzmények drámai sűrítését, a drámaszerkezet felépítését. Mindez érvényes a következő, Leleplezés című drámára is, melyet 1962-ben mutattak be. Ez a színmű tematikailag Az őz egyik mellékmotívumához kapcsolódik; egy mártírhalált halt kommunista hős polgári családjának felszabadulás utáni utóéletével foglalkozik. A dráma belső szerkezetét a leleplezés aktusa, a látszatok és a valóság konfliktusa határozza meg. Az elhalt mártír anyja, özvegye és bátyja a halott álságos kultusza örvén kihasználja, kizsákmányolja annak emlékét: a feje fölé helyezett glóriából nekik is jut néhány sugár. E korrupt és jellemtelen család ellenlábasa a halott másik testvére, Eszter, aki az igazságot képviseli, s segíti diadalra, összerombolva a látszatokat. Nem idegen ez a szerkezet az ibseni drámatechnikától: a cselekmény során a múlt összegubancolódott szálainak felfejtésével fokról fokra tűnik semmivé a kezdetben valóságosnak, később hamisnak bizonyuló világ.
A hatvanas években születtek azok a hangjátékok is, amelyek – a két drámával együtt – az Eleven képét a világnak című kötetben láttak napvilágot. A hangjátékok sorában első helyen a Békekötés címűt említjük (1965), mely a Pilátus című regény témakörében mozog, s öregek és fiatalok konfliktusát helyezi a történet középpontjába. A hangjáték hősei, két ellentétes jellemű lánytestvér – mely jellegzetes, vissza-visszatérő alapséma Szabó Magda életművében – hosszú évekig tartó viszály után azért köt békét a darabban, hogy egyiküknek se kelljen magához vennie a közeli vaksággal fenyegetett édesanyát. A moralizáló szándék erőltetettnek, kimódoltnak tűnő drámai szituációban valósul meg, s a véletlennek is túl sok szerep jut a cselekmény bonyolításában.
A Fanni hagyományai és A rab című rádiójáték a magyar irodalmi múltból veszi tárgyát. Különösen a Fanni hagyományaival lépett túl az író a szűkebb értelemben vett kultúrtörténeti-ismeretterjesztő funkción. Az író Kármán József művét csak kiindulópontként használja fel: az alaphelyzetre felépített drámai kifejlet már egészen az övé. A darabban nem társadalmi rangkülönbség választja el egymástól a 1464szerelmeseket, hanem a Martinovics-féle mozgalom, mely tiltja tagjainak a nősülést. Fannit tehát nem a magyar társadalom hierarchikus rendje kergeti a halálba, hanem az, hogy semmit sem tud az őt körülvevő valóságról. A darab igazi hőse végül is szerelme, Tatai lesz – aki tudatosan, a politikai, társadalmi harc oltárán áldozza fel szerelmét, a magánélet boldogságát. A jelentős változtatások ellenére is, a mű érdeme, hogy "egy inkább emlegetett, mint olvasott klasszikusunkat tette élvezetesen hozzáférhetővé a széles tömegek számára" – ahogyan azt Nagy Péter megállapította kritikájában.
Kultúrhistóriai érdekességű A rab című rádiójáték is, valamint A hallei kirurgus (1963). Mindkét mű konfliktusa a tehetség, a művészi elhivatottság és a társadalom, illetve a társadalmat képviselő család között robban ki – az első a magyar Kazinczy, a második pedig Händel, a nagy zeneszerző életének egy-egy mozzanatát idézve. A hallei kirurgusban a zeneszerző életének azt a pillanatát örökíti meg és sűríti drámává, amikor a gyermek Händel a polgári életeszményt képviselő apa akarata ellenére is elindul a magaválasztotta pályán, rombadöntve ezzel a tekintélyes kirurgus elképzeléseit, aki fiának is a magáéhoz hasonló, nyugodt, biztos jövőt szánt. A rab a rabságból hazatérő Kazinczy családtagjai körében játszódik, akik a tisztes nemesi életformára szeretnék rászorítani a költőt. Törekvésük, természetesen, kudarcot vall.
A nemzeti történelem iránti fokozott érdeklődés, mely a hetvenes évektől figyelhető meg Szabó Magda pályáján, nyilatkozik meg következő, Az a szép fényes nap című hangjátékában is, mely 1973-ban hangzott el a rádióban. A hangjáték alapján készült drámát a Nemzeti Színház mutatta be 1976-ban. A mű mindkét változata nagy sikert aratott, s történelemszemlélete, ábrázolásmódja, nyelvezete élénk vitára késztette a mű kritikusait. A dráma Géza fejedelem udvarába visz, s az államalapítás korának óriási társadalmi feszültségeit, a Géza fejedelem által irányított nagyarányú politikai-ideológiai változásokat sűríti egyetlen nap alatt pergő drámai cselekménysorba. Új műfaj jelent meg ezzel a drámával Szabó Magda életművében: a történelmi parabola. A helyszín Géza fejedelem udvara, s az idő Vajk megkeresztelésének előestéje. A drámai szituáció tehát indokolttá teszi a drámai összecsapásokat a különböző nézetek képviselői között; s természetessé a különböző szereplők – a várbelieken kívül magyar és külföldi vendégek – jelenlétét Géza udvarában.
Géza fejedelem tiszta helyzetet akar teremteni a nagy, korszakfordító esemény előtt, s érzelmeinek gyakran ellentmondva könyörtelenül számol le mindazokkal, akikben az új rend, a keresztény feudális állam ellenségeit látja. Vajkkal, a jövendő Istvánnal való nagyjelenete során azonban kiderül, hogy a kereszténység felvételét, a nyugati kultúrába való beilleszkedést csupán taktikai lépésnek szánja, mely az erőgyűjtést szolgálja a Nyugattal való újabb összecsapáshoz. Vajk azonban már az új eszme embere: testestől-lelkestől a lovagi kultúra, a keresztény világnézet harcos híve. A korszakváltás, a pogányság felszámolása az ő részéről nem taktikai, hanem belülről is átélt, hittel és meggyőződéssel vallott stratégiai lépés. Alakjában a történelmi szükségszerűség törvényei kapnak formát, s Gézával való összecsapása, a köztük levő – a jelenet végére már áthidalhatatlannak tűnő – szakadék a Régi és 1465az Új történelmi konfliktusát érzékelteti. Az új eszmék vállalása, elfogadása, erőszakos elterjesztése a megszokott Régivel szemben, melyhez érzelmileg is kötődik – ez a történelmi szükségszerűség parancsa. S ezen a ponton sugall a mű általános érvényű tanulságokat is. Géza alakja egyetlen, nagyformátumú, történelmi személyiségbe sűrítette a régi és az új dialektikus ellentétét. A fejedelem érzelmileg a múlthoz kötődik; a pogány dalok s a nyomorék gyászvitéz, Bönge éppoly közel áll a szívéhez, mint a sámán és a pogány vallás. Pusztán az értelmi felismerés vezeti a nyugati kultúra elfogadásához; annak felismerése, hogy a túlélést, a megmaradást csak a beilleszkedés biztosíthatja az egész nép számára. Kötelesség és szenvedély, azaz racionális felismerésből fakadó feladatvállalás és érzelmi hangoltság ilyenfajta konfliktusa Corneille drámáit idézi – mint arra Nagy Péter is utalt a mű színpadi előadásáról írott kritikájában. Hogy ez a konfliktushelyzet, a szükségszerűség felismerésének életbevágósága nem csupán egyszeri, hanem modellértékű drámai helyzet, mely túlmutat az adott koron, azt Szabó Magda is megerősíti egyik nyilatkozatában: "Egy spirálvonal kiindulópontját érzékeltem Géza udvarában, mely történelmünk folyamán koronként azonos görbületbe merevült, amely nem, vagy csak alig mutatott különbséget a tizedik és – mondjuk – a tizenhatodik, a tizenkilencedik, a huszadik század történelmi szituációi között."
S a parabola íve leghatározottabban éppen a huszadik század felé mutat. "Az a szép, fényes, ezer év előtti nap a mi napjaink hevétől ilyen forró: az a sorsváltás csak előképe, művészi transzfigurációja – manapság divatos szóval "modellje" – ennek a kor- és sorsváltásnak. S Szabó Magda dicséretére legyen mondva, hogy mindenféle publicisztikus könnyedség nélkül, művészileg is vérben és izzadságban kihordva tudja oly töretlenül a magas művészet hangján kimondani hitvallását: bármekkora áldozatokkal járt és jár is, bármit kelljen szenvednie egyénnek vagy családnak s a társadalomnak, az élet, a fennmaradás záloga a haladás, az új, a történelem által előírt lépés vállalása és kiteljesítése" – írta Nagy Péter.
20. századi, jelenkori a dráma szereplőinek magatartás- és gesztusrendszere, s kifejezésmódja, nyelvezete is. Ez utóbbi váltotta ki talán a legélénkebb reakciókat a mű méltatóiban, történetietlennek ítélve az író szándékolt anakronizmusait. A vitatható mozzanatok ellenére Az a szép, fényes nap fontos és izgalmas mű; színpadi előadása az 1976-os évad egyik kiemelkedő színházi eseménye volt.
A megmaradásért való harc módozatairól, csapdáiról szól a Kiálts, város! című dráma is, melyet a Csokonai születésének 200. évfordulójára rendezett ünnepségsorozaton adott elő a debreceni Csokonai Színház 1974-ben. A debreceni múlt felidézése alkalomhoz kötődött ugyan, ám a színen igazi dráma bontakozik ki: a debreceni főbíró szinte megoldhatatlan konfliktusból eredő belső drámája. A három részre szakadt országban, háromfelől fenyegetve és sarcolva, a város polgárai mindent megtesznek a megmaradásért, a túlélésért. A megmaradás azonban itt is áldozatokat követel. S a főbíró hiába próbálja megmenteni Borzán Gáspárt, aki lányának vőlegénye, leendő veje is; hiába sértené meg – nagy belső tusa után – még Debrecen város belső törvényét is, Borzán Gáspár sorsa beteljesedik. S ezzel válik teljessé a főbíró családi tragédiája is: leányát örökre 1466boldogtalanná tette. Eszter alakjában az egyén végzetes kiszolgáltatottsága mutatkozik meg a történelem erőivel szemben. Névtelen áldozat ő is, akárcsak vőlegénye. Őt nem a történelem érdekli, még csak nem is a Város – elsősorban saját boldogságáért küzd.
A Kiálts, város! nyelve finoman archaizált; ma is jól érthető, ámde egyes fordulatokban, szófűzésben, kifejezésben a kor nyelvét idézi. A nyelv is kitűnő eszköz az író számára, hogy színpadra vigye a kor levegőjét, atmoszféráját – a debreceni kálvinizmus, a puritán, önfeláldozó életeszmény szellemét.
"Szabó Magda – írta Bányai Gábor–minden történelmi esemény hátterében a szükségszerű emberi mozgatórugókat keresi: nem demitizál és deheroizál, "egyszerűen" csak beleképzeli magát egy adott szituációba. Fikciója mindössze annyi, hogy a történelmi szituáció is végső soron emberi konfliktushelyzet, a személyiség valamely próbája egy-egy meghatározott körülményű pillanatban."
Szabó Magda érdeklődése a hetvenes évek második felétől is a történelemnek ezekre a mozgatórugóira irányul. Nagy formátumú trilógiája IV. Bélát és korát idézi, ám, akárcsak Az a szép, fényes nap – ez a dráma is elsősorban a jelenről és a jelennek szól. Az író drámai életműve még korántsem lezárt – kísérletező kedve, sokoldalúsága, a múlt szenvedélyes szeretete és a jelenért való aggódása, úgy látszik, a dráma műfajában továbbra is adekvát kifejezési formát talál.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me