7
7
Az egész úton hallgattak. Az apa komor volt. A fiú sápadt. A kocsi egyhangú zörgedezéssel haladt az országút fái között. Az István legény néha lebbentett egyet a lovak fölött.
Az országúton két parasztember ballagott szembe velök. Mind a kettő megállott. Utánanéztek a kocsinak.
- Kispap - mondta az egyik.
- Beteg - vélekedett a másik.
A kocsi pedig ment-ment az országúton tovább. Vitte a kék reverendás kispapot. Belevitte a vörös alkonyatba, bele a fekete estébe.
Végre megállottak a Cincogó előtt. Régi csárda az. Szoba is van benne. A szoba ma Jánosé lesz, mert Jánosból még püspök is lehet. Az apja pedig kint fog hálni a kocsin, mert őbelőle nem lesz püspök soha.
- Vacsorát! - rendelkezett röviden Pöhöly Máté. A kocsmáros - egy bal szemmel pislogó göndör keleti - ismeri már őket. Tudja, hogy csak egy vacsora kell. Pöhöly Máténak a tarisznyájában van a vacsorája.
Míg a kocsmáros künn jár, Pöhöly Máté belenyúl az ingébe, a nyaka alá, s kihúz onnan egy zacskót. A zacskóban bugyelláris van, a bugyellárisban pedig bankó. Pöhöly Máté előválaszt egy százast, és odatolja fiának. Fizessen az. Lássák, hogy úr.
János tisztelendő egykedvűen nyúl a százasért. Begyűri a belső zsebébe. A vacsora végén cigarettát vesz elő. Rágyújt. A gerendára méláz. Füstölget.
Pöhöly Máté odakoccintja akkor a poharát a János poharához, s megszólal gyöngéden és melegen:
- Igyál, fiam.
Ez volt az első szava fiához, mióta megrázta.
János nem engedett föl. Hideg, fáradt arccal ivott. Aztán féloldalt könyökölve nézte tovább merően, gondolkodva a mestergerendát.
Pöhöly Máté is pipára gyújtott, és szintén felkönyökölve eregette a füstöt. A szeme szögletéből olykor a fiára pillantott.
Így üldögéltek ott.
A kocsmáros a söntés sarkához támaszkodva szívta a hosszú szárú selmecit, s hogy a vendégei hallgattak, beszédet kezdett velök:
- Volt-e jó termés, Máté gazda?
És pislogott a bal szemével.
Pöhöly Máté csak hosszú hallgatás után felelt reá:
- Volt.
A kocsmáros megértette, hogy a vendégei otthon hagyták a jókedvüket. Ásított, hogy csaknem széjjelment tőle a feje. Azután befordult a söntésbe, és a faggyúgyertyához hajolt: olvasta a pénzét.
- Lefekszem - szólalt meg végre János.
S fölkelt.
Ez volt az első szava, mióta az apja megrázta.
Lehajolt az apjához, és megcsókolta annak az arcát.
S kiment.
Pöhöly Máté összevont szemöldökkel nézett az előtte álló gyertya lángjába. Az ő famíliájában nem szoktak mindennap csókolódzni.
Ott tűnődött, gondolkodott. Ivott olykor egy kortyot, s megint csak gondolkodott. Ki tudja, meddig gondolkodott volna ott, ha egyszer csak be nem lép az István. (Egy vasszög bajszú, nagy fejű vénlegény. Gyerekkorától szolgálja Pöhöly Mátét.)
- Betöttem - mondja a hüvelykujjával oldalt intve. Pöhöly Máté megfordul.
- Mi az?
- Betöttem - ismétli István -, különben még ellopja valaki.
- Mirül beszélsz?
- Mirül beszélök? Hát mirül beszélnék: a reberendárul.
- Micsoda reverendárul?
- Micsoda reberendárul? Hát micsoda reberendárul? A tisztelendő úr reberendájárul.
Aztán, hogy Pöhöly Máté leesett állal bámult rá, hát ő is rábámult Pöhöly Mátéra.
- Mi? - kiáltotta Pöhöly Máté.
István vállat vont, s mentegetődző hangon felelt:
- Nem tudom, mi jutott az eszébe: azt mondta, hogy lovagol egyet. Mondtam, hogy fáradt a ló...
Pöhöly Máté meghördült:
- Elmönt?
- El.
Pöhöly Máté az ég felé emelte borzas ősz fejét, mintha kiáltani akart volna.
De nem kiáltott, csak hörgött, mint az állat.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
