Január 12.

Full text search

Január 12.
– A dagesztáni túszdrámát előidéző csecsen terroristakommandó túszai közül szabadon bocsátott tizenhét nőt és hat gyermeket – jelentette az AFP egy dagesztáni rendőrtisztre hivatkozva.
– Jevgenyij Primakov, a hét elején kinevezett új orosz külügyminiszter a nemzeti érdekeket határozottabban érvényesítő, nagyhatalmi orosz külpolitika megvalósítását helyezte kilátásba. Kinevezése utáni első sajtóértekezletén ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez nem jelenti az egykori hidegháborús szembenálláshoz való visszatérést. Mindamellett kategorikusan ellenezte a NATO tervezett bővítését, miközben a Nyugattal való egyenrangú partnerség mellett foglalt állást. Primakov egyértelművé tette, hogy Oroszország külpolitikájának meg kell felelnie az ország nagyhatalmi státusának.
– Bill Clinton megítélése szerint van lehetőség az amerikai kormányzat történetében leghosszabb részleges leállást okozó költségvetési vita megoldására. A megegyezéshez azonban az kell, hogy a kongresszusi többséget adó republikánusok jobbszárnya lemondjon a szociális alapellátásokra, az oktatásra és a környezetvédelemre szánt kiadások drasztikus csökkentésének merev követeléséről.
– Javier Solana NATO-főtitkár pénteken Szarajevóban megbeszélést folytatott Alija Izetbegovics boszniai elnökkel a NATO-erők és a boszniai kormány együttműködéséről, a szarajevói és a mosztari helyzetről.
– A szlovák kulturális minisztériumban ezekben a napokban lista készül azokról a Magyarország területén található műkincsekről, amelyekre a szomszédos ország igényt tart. Az erről hírt adó Magyar Nemzet írása szerint történelmi korokból származó oltárokról, festményekről és reliefekről van szó. Dr. Nagy László, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium kulturális örökség főosztályának tanácsosa elmondta, hogy a szlovákok eddig semmiféle hivatalos értesítést sem küldtek, tervükről egyelőre nem tájékoztatták a magyar szerveket.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me