Január 8.

Full text search

Január 8.
– Lemondott az izraeli Általános Biztonsági Szolgálat (SÁBÁK) vezetője. A tavaly márciusban hivatalba lépett vezető Jichak Rabin meggyilkolásának napján azonnal s azóta többször távozni akart mondván: a miniszterelnök halála miatti felelősséget nem kívánja áthárítani senkire.
– Hetvenkilenc éves korában Párizsban tegnap reggel elhunyt Francois Mitterrand volt francia államfő. Mitterrand két elnöki perióduson, összesen 14 éven át töltötte be ezt a tisztséget: ezzel ő volt a francia történelem leghosszabb időn át hivatalban lévő elnöke. Halálát prosztatarák okozta: már évek óta küzdött ezzel a kórral, s kétszer (1992-ben, illetve 1994-ben) meg is operálták. A műtéteket követő kemo-, illetve sugárterápiás kezelések ellenére soha nem épült fel teljesen a betegségből, s környezete szerint az elmúlt napokat már az ágyban, szigorú felügyelet mellett töltötte. Életművét minden jelentősebb politikus nagyra értékelte.
– Lech Walesa volt lengyel elnök március végén ismét elfoglalja korábbi villanyszerelői állását a gdanski hajógyárban, ahonnan a Szolidaritás 1980-as nagy mozgalma elindult – közölte az AFP tudósítójával a gyár Szolidaritás-szervezetének elnöke, Jerzy Borowczak.
– Kétszázötvennél is több ember lelte halálát hétfőn a zaire-i fővárosban, amikor egy repülőgép röviddel a felszállás után lezuhant a város egyik piacterére.
– Öt német városban gyújtottak fel török képviseleteket és üzleteket ismeretlen tettesek ma hajnalban. A hatóságok feltételezése szerint a Kurd Munkáspárt (PKK) nevű szélsőséges szervezet indított újabb támadássorozatot.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me