I.
I.
Az Árpádház genealógiáját már a XIII. században összeállították s Noétól kezdve ízről-ízre levezették a leszármazást Eteléig s Etelétől Árpádig. Ezen genealógia szerint, melyet a Márk-féle krónika-szerkezettől kezdve csekély eltéréssel minden magyar krónika közöl, Noé fia volt Jáfet, ezé Thana, ezé Nimród, ezé Hunor, ezé Bor, ezé Dama, ezé Keled, ezé Keve, ezé Keár, ezé Beler, ezé Kádár, ezé Othmár, ezé Farkas (Thuróczinál: Tarkans), ezé Bondofárd, ezé Buken, ezé Csanád, ezé Budli, ezé Beztur, ezé Mike, ezé Miske, ezé Ompud, ezé Kulche, ezé Levente, ezé Leel, ezé Zamur, ezé Zambur, ezé Bolug, ezé Bulcsu, ezé Zulta, ezé Berend, ezé Kadicsa, ezé Opus, ezé Ethei, ezé Scemen, ezé Turda, ezé Bendekus, ezé Ethele, ezé Csaba, ezé Ed, ezé Vgek, ezé Eleud, ezé Almus.
A történelmileg konstatálható első ős azonban csak Álmos, vagy a mint Konstantin írja, Szálmus (Szalmutzęsz) volt.
A mit Álmos apjáról s nagyapjáról írnak krónikáink, az a monda, sőt talán a mithosz körébe tartozik. Lehet, hogy ezek közt is van olyan, a mi talán históriai igazság: de a legcsekélyebb támaszpont is hiányzik arra, a melynél fogva összehasonlítás által legalább a valószinűségre lehetne következtetni. Mindössze annyit mondhatunk, hogy Ügek s a felesége, Emesü, talán mithikus alakok, vagy ha esetleg históriai személyek voltak is, a róluk szóló hagyományba mithikus elemek vegyültek.* Eleüdöt, a ki Kézai és a Márk-féle krónika szerint Álmos apja volt, hagyományaink régibb és pontosabb változatának följegyzője, Anonymus, Álmos vezértársának, Szabolcs vezér apjának, s így a Csák nemzetség ősének mondja. Ebben több is az igazság, mert Konstantin császár is ismer egy Lebediasz nevű vajdát, kit Lebediában valamennyi vajda közt a legtekintélyesebbnek mond s Álmosnak kortársa, de semmi esetre sem apja volt. Lebediasz, azaz a bizanczi orthografiából kihüvelyezve a régi magyar névalakot: Levedi pedig valószinűleg egy személy a magyar hagyományok Eleüd- vagy Eleüdüjével, mely név régebbi alakjában mindenesetre Elevedi volt.* Ki volt az Emesü apjának mondott Eunedu-Belian vagy a Márk-féle krónika szerint Eunod-Bilia? vajjon összeköttetésbe hozható-e a VIII-ik század második felében élt 2Bulán kozár királylyal? vagy talán az Eunedu, Eunod név a honfoglaláskori Oundu vezér nevével van kapcsolatban? még csak nem is sejtjük.
L. erre nézve «Az Álmos-monda. Sepsi-Szent-György 1884.» cz. tanulmányomat.
A bizanczi, ß = v s csak kivételesen, szó kezdetén, b. A görögös sz végzet elhagyásával «Levedia» alakot kapunk, de ez aligha tekinthető az ősmagyar formának; a régi magyar személy- és helynevekben nagyon gyakori a -di végzet, ellenben a -dia ugyanezeknek az elszlávosított változatában szokott előfordulni. Ilyen szlávos alaknak vehető fel a Levedia annál is inkább, mert Konstantin a magyar törzsfőnököket is szlávosan «voivod»-oknak nevezi. Nem lehetetlen különben, hogy maga a név is szláv eredetű (v. ö. a délszláv Lebud névvel) s az Elevedi ennek a törökös átvétele, mert a török-tatár nyelvekben a szókezdő l meg nem maradhat.
Egy dolog azonban bizonyos, az t. i., hogy Álmos nem az Attila nemzetségéből származott, mint kezdve Anonymusszal krónikáink állítják. Nem azért, mintha a magyar törzsfőnökök közt ne lehettek volna olyanok, kik egyenes ivadékai voltak Attilának. Sőt nagyon valószinű, hogy a hunn nemzet kisebb törzsekre való szakadását ép az idézte elő, mert Attilának – mint Jordanes mondja – oly sok fia volt, hogy egy egész népet alkottak,* a kik aztán az ethnikailag is sokféle (török, szarmata, finn-ugor eredetű) népből összeverődött hunnokat alkatelemeikre bontották s az így függetlenné vált törzsek fejei túlnyomóan ezen Attilafiakból és ivadékaikból teltek ki, miként a nagy mongol hódító, Dsengiz khán utódainál is látjuk, hogy a pusztaság törzseiből egyre-másra külön hordákat alakítottak. Nincs itt hely annak a bizonyítgatására, hogy a magyarság is mindenesetre azon népelemek közé tartozott, melyeket a hunnok magukkal ragadtak s hogy Attila seregében magyar fajbeliek is voltak.* Csak egyszerűen rá akartunk mutatni arra a históriai háttérre, mely legalább is megmagyarázza azt a hagyományt, hogy a honfoglaló vezéri nemzetségek közül egyet Attilával kötöttek össze, talán nem is egészen alap nélkül.
«Filii Attilć regis, quorum per licentiam pene populus fuit.» (De rebus Geticis. Cap. 50.)
Igy érthetők meg Jordanes azon sorai, a melyekben azt mondja, hogy a hunugurok (azaz hungárok) előbb Scithiában, aztán Moesiában, Daciában és Thraciában (vagyis az Al-Duna jobb partján, hol Irnák, Uzindor és Emnedzár hunnjai szálltak meg a netádi ütközet után), harmadszor megint Scithiában az Azovi-tenger környékén laktak.
Ha azonban e hagyományt tüzetesebb bonczolás alá veszszük, azonnal szembetünik az Attila és Árpád közti genealógiai kapcsolat erőltetett volta s hogy tulajdonkép egészen más vezéri nemzetség volt a nagy hunn király dinasztiájához fűzve. A Hunn Krónika ugyanis Ed és Edemen testvérekről mondja azt, hogy Attila unokái voltak, egy más helyen pedig, hogy Etele az Érd nemzetségből származott, vagyis más szóval, hogy Érd nemzetsége azonos Etele nemzetségével. A nyelvjárásbeli «mét», «azét» (mért, azért) s más hasonlók eléggé feltüntetik az Ed és Érd nevek közti kapcsolatot s mindenesetre valószinűvé teszik, hogy itt ugyanazon hagyománynak más-más alakjával van dolgunk, melynek lényege az, hogy Ed (Érd) vezér nemzetsége Etelétől származott. Már pedig Ed vagy Edü és Edemen vagy Edümen Anonymus szerint kún vezérek voltak, kik Kievnél a honfoglaló magyarsághoz csatlakoztak s úgy Anonymus, mint a Hunn Krónika az Aba nemzetség őseinek mondja őket.
Kétségkívül ez a régibb és eredetibb alakja a hagyománynak.
A XII. század vége felé azonban hunn mondáink nagy átalakuláson mentek keresztül. Az őseredeti hagyományok szerint (l. Hunor és Mogor mondáját) a hunn és a magyar testvérnép volt, a krónikaírók azonban már ugyanazon egy népnek tekintik s Etele és Árpád kora közt csakis időbeli különbséget látnak. Szerencsére sokkal naivabbak voltak, semhogy az eredeti hagyomány és az ő felfogásuk közt levő ellenmondásokat észrevették és elsimították volna.
Már most e felfogással párhuzamosan, az Etele ivadékairól szóló hagyományoknak is módosulniok kellett. A régi vezéri nemzetségek közt három század óta Árpád családja volt a leghatalmasabb, a legdicsőbb, a legelőkelőbb; mi természetesebb, mint ha a multra nézve sem tudták másként képzelni? Az Attilától való származás mondájának szükségkép ki kellett fejlődnie az Árpádokra vonatkozólag is. De ott voltak a régebbi hagyományok. Anonymus úgy segít magán, hogy Ed és Edümen származásáról egészen hallgat. A Hunn Krónika írója ellenben egészen belezavarodik a kérdés tárgyalásába; megemlíti Ed és Edemen testvéreket, kik közül Ed a másodszori beköltözéskor a magyarsághoz csatlakozott, sőt még azt is hozzáteszi, hogy tőle származott az Aba-nemzetség; de aztán hűségesen beveszi Árpád ősei közé is és ugyanazt az Edet, kit egyszer Árpád kortársának tüntet föl, megteszi ugyancsak Árpád dédapjának.
Igy szerkesztették össze Árpád genealógiáját olyan elemekből, melyekből egy tekintélyes 3részt a hunn mondák s köztük az Aba nemzetség hagyományai szolgáltattak.
E mondákat nagyon korán összefűzték a bibliai Jáfettel és Nimróddal.
Krónikáink szerint Etele és aztán Árpád Hunortul származott, a ki Mogorral (Magyarral) együtt Nimród – vagy Kézai elnevezése szerint – Ménroth fia volt, ennek apja Thana, ezé pedig Jáfet, Noé harmadik fia volt.
A középkori barát, a ki utóvégre is forgatta a bibliát, ezt a genealógiát nem szerkeszthette. Neki tudnia kellett, hogy Jáfetnek Thana nevű fia nem volt, Nimród pedig nem Jáfetnek, hanem Khámnak volt az unokája s az apját sem Thanának hívták, hanem Khusnak. Ilyen hibát papi ember csakis az esetben követhetett el, ha úgy a Jáfettől, mint Nimródtul való származás mondája a néphitben gyökerezett, nem pedig a krónikaíró koholmánya. Az csak jól-rosszul összefűzte az egyes adatokat; Thanát, a mithikus szkitha királyt, a személyesített Tanaist vagy Don folyót, a donmelléki népeknek ezen már a görög-római korból ismeretes mondai ősapját, megtette Jáfet fiának, mert a biblia hatása alatt csakis Noé valamelyik fia lehetett az a legrégibb ős, kitől a későbbi nemzeti ősatyák származtak. Jáfet pedig minden keleteurópai, kaukázusi és középázsiai nép mondájában a legelső ősnek van fölvéve. József kozár király 960-ban Khaszdai bin Sapruthoz intézett levelében Jáfet Thogarma nevű fiától származtatja magát, úgyszintén a georgiaiak is; a régi török mondák Türköt, Khazart, Guz apját Minget, Bulgar és Burtasz apját Gumarit (kitől a masgarokat és baskirokat származtatták) szintén Jáfet fiainak teszik meg.
A Jáfettől való származás mondája tehát korábban megvolt a magyar népnél, mintsem a kereszténységgel megismerkedett, magukkal hozták azt s csakis így érthető, hogy legelőször Márknak jutott eszébe Nimródot a bibliával egyezően Khámtól és Khustól vezetni le, s így Jáfet helyett Khámot tenni meg a magyarok ősapjának, de csakis a Hunn Krónikában,* később pedig megfeledkezik róla s Árpád genealógiáját már Jáfettel kezdi meg,* míg végre Thuróczi ezt a részt is összhangzásba hozta a bibliával.
M. Florianus kiad. (Chronica Hungarorum. Pars I. vol. II. pag. 103–104.)
U. o. 122.
A Jáfettől való származás mondájának elterjedése azon zsidókkal hozható kapcsolatba, kik a VII–VIII. században mind tömegesebben keresik föl az Azóvi-tengermenti vidéket s hatásuk már a VIII. század második felében oly nagy volt az ottani népekre, hogy a kozár khágán az összes előkelő családokkal együtt Mózes hitére tért.
Áttérve Nimródra, bizonyos, hogy ő sem a krónikaíró ötletéből került Árpád genealógiájába. Mutatja az is, hogy Kun László udvari papja nem is a bibliából ismert nevén, hanem Menróthnak nevezi. Ez a névváltozat nagyon fontos, mert fölismerhetővé teszi azon mithikus alakot, a kit a bibliai Nimróddal azonosítottak.
Már föntebb említettük, hogy a török mondák szerint Jáfet egyik fiát, Guznak apját, vagyis az oghuzok mondai ősapját Mingnek nevezték, ki Gumarival együtt Bulgár környékén és a guzok földén, tehát a keleteurópai pusztaságon ütött tanyát.* A voguloknál és osztyákoknál pedig Meng, Menghu, Meang az erdei isten neve, kinek felügyelete alatt vannak a vadállatok s hozzá fordulnak a vadászok, hogy segítse őket, mert csakis az lesz szerencsés a vadászatban, a kit Meng pártfogol.* Semmi kétségünk sem lehet, hogy az a Ming, ki az úzoknak vagy gúzoknak is nevezett kunoktul került a török mondákba s neve tulajdonkép annyit jelent, mint «a nagy», «a magas», «az örök», – továbbá a vadászok istene, a vogul-osztyák Meng, Meang, senki más, mint a hunn-magyar mondák Men-rótja, az «óriás vadász», a hunugurok és magyarok herosz eponimuszának, annak a Hunornak és Mogornak az apja, kik «vadászat közben» bukkannak arra a földre, melyet hazájuknak választanak. Ming, Meng vagy Men-roth pedig vagyis a tulajdonképeni ősapa, kivel a magyar uralkodóház kezdődik, a török mondák által emlegetett Menkütajra vezethető vissza. Ez a Menkütaj Abulghazi szerint az onujgurok vagyis az Irtis forrásvidékén vadászatból és halászatból élő népnek volt az első uralkodója; maga a név azonban nem 4annyira személynévnek, mint az irtismenti ősmagyar uralkodók méltóságnevének látszik, a «menkü-togan» vagy «menkü-togdi» a. m. ég szülötte s teljesen megfelel a hiungnu királyok nevének, a kiket khinai források szerint «az ég» vagy «isten fiának», «czengli-khutunak» hívtak.
Vámbéry A. A török faj. Budapest. 1885. 2. l.
Hunfalvy P. A vogul föld és nép. Pest, 1864. 153. l.
A herosz eponimuszok közé tartozik Csaba is, Ed és Edemen apja s Etele fia. Az Anonymusnál fönmaradt Sobamoger azaz Csaba-magyar név világosan mutatja, hogy eredetileg törzsnév, a magyarság egyik népelemének neve volt, melyben a hunugurokkal rendszerint együtt említett, sőt néha föl is cserélt szabir-hunnok neve ismerhető fel.*
Részletesebben tárgyaltam a magyarok és szabirok közti viszony kérdését Adatok a székelyek eredetéhez és egykori lakhelyéhez (Sepsi-Sz.-György 1886.) cz. tanulmányomban s a Pallas Lexikona IV. kötetében Csaba-monda czím alatt.
Egy másik ilyen ethnikus vonatkozásu mondai ős Beler, Kádárnak az apja. Beler, Belár, Bulár néven a volgai bolgárokat nevezték, a kiknek legrégibb dinasztiája Dulo néven jön elő; ennek emléke Dula alán király személyében, kinek két leányát Belár fiai leányainak és feleségeinek elrablása alkalmával Hunor és Mogor vette nőül, a hunn-magyar eredet mondájában is fönmaradt. A mondta Belert Kádár apjának tette meg, a minek históriai háttere összefügg a Hunn Krónika azon adatával, hogy a hunnok egy Kádár nevű birót választottak s tulajdonképeni magva annyi, hogy az a magyar nemzetség, melyből valók voltak a Kádár nevű birók,* a hunn-bolgár eredetű elemek közé tartozott. Egynek vehető-e ez a nemzetség a Kádárkaluz nemzetséggel, melyből András fia, Andronikus, 1248-ban mint a zeghuuriai-várhoz tartozó Pokoy és Pruzlom birtokosa jön elő:* nem tudjuk; annyi bizonyos, hogy a kaliz nép, melyre a Kádárkaluz név utórésze utal, Anonymus kunjaival volt közelebbi kapcsolatban s az oroszok szerint a volgai bolgárokkal képeztek egy rokonfajta népelemet.*
Ezen a néven jön elő 1146. II. Gejza udvarbirája is. (Cadarius Comes curialis. Árp. új okl. I. 58.) A XIII. században, mint személynevet, a vasmegyei patyi (poghi) nemesek közt találjuk. (Haz. okl. VIII. 59, 331, 333.) A «kádár» szó cadariou alakban s «miles» jelentéssel megvolt a tauriai góthoknál is; Tomaschek, hivatkozva a csuvas kadarach, altáji tatár kadari («zur Seite befindlich») szóra, kazár eredetünek véli. (Die Goten in Taurien. 65. l.) A «kádár» szó értelme tehát olyanforma fejlődésen mehetett keresztül, mint a «comes» szóé a román népeknél; eredetileg igy nevezték a fejedelem «oldala mellett» tartózkodó vitézeket (innen a góth szó) s aztán különösen azt, a ki közülök birói tisztséget viselt.
Árp. új okl. XI. 359.
V. ö. Arch. Ért. 1892. XII. 312. l.
Miként az Aba és Kádár nemzetség mondai ősei bekerültek Árpád genealógiájába, akkép vették be más nemzetségek eleit is, mint Bort, Bukent, Chanádot, Kulchet, Scement stb. Valószinű azonban, hogy ez utóbbiak ép úgy IX–X. században élt históriai személyek, mint Beztur, Budli, Bulchu, Kadicha, Leel, Zambur, Eleud, Levente stb. és Árpád genealógiájának ezen része, részint az Árpádok korábbi anyai őseiről, részint leányági ivadékairól fenmaradt genealogikus töredékeket foglalja magában. Az utóbbi módon juthattak Árpád ősei közé fiai, mint a már említett Leventén kívül Zulta s aztán a Thuróczitól Farkas helyett említett Tarkans (V. ö. Tarkacsi).
Ilyen elemekből állították össze Árpád azon genealogiáját, melylyel a vezérek krónikája, t. i. a Márk-féle krónika II. része kezdődik. Bizonyos, hogy specziális genealógiai czélból nem használható, de azért korántsem értéktelen, mert – mint a föntebbiekben igyekeztünk kimutatni – mondai és ethnikai háttere annál több és becsesebb részletet tartalmaz.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
