II.
II.
Az Árpádház mondai genealógiájának vizsgálata és elemzése után nem lesz fölösleges egy pillantást vetni azon adatokra, melyeket krónikáink, egykoru följegyzések hiányában, pusztán a szájhagyományból vettek.
Ide tartozik mindaz, a mit Álmostul kezdve Sz. Istvánig és Szár László fiainak történetéig mondanak s ha Álmos születésének története még a mithoszba nyúlik is vissza: a mi a további leszármazást illeti, Konstantin Árpád gyermekeire és unokáira nézve csak részletesebb, mint a magyar krónikák, egyébként pedig teljesen igazolja azt a szájhagyomány által 5fentartott genealógiát, hogy Álmosnak Árpád volt a fia, ezé Zulta vagy Zoltán, ezé pedig Toksun. Ha a hagyomány a régebbi időre nézve sem tévedett: annál inkább elfogadható azon adata, hogy Toksunnak két fia volt: Gejza fejedelem és a csupán a keresztségben később nyert nevén említett Mihály, Vazul és Szár László apja.
Ma, a midőn sokan még a nagyapjuk nevét sem jegyzik meg maguknak, föltünő lehet, hogy az ősök névsorát hat-hét nemzedéken keresztül híven megőrizze a szájhagyomány. De mi sem természetesebb, mint hogy kezdetleges társadalmakban, a törzsi és nemzetségi szervezetnél, a genealógiai ismeretekre nagy súlyt fektessenek s minél kevésbbé van elterjedve egy ilyen népnél az írástudomány: annál szükségesebb az emlékezőtehetség esetleges tévedései ellen más módon keresni biztosítékot. Vámbéry mondja a nomád kirgizekről, hogy a kis gyermek legelőször is hét közvetlen ősének (dseti ata = hét atya) a nevét tanulja meg; ezt tudni kell minden kirgiznek s annyira be kell vésni az emlékezetébe, hogy bármikor, ha szükség volna rá, pontosan és hibátlanul el tudja mondani.*
«Mindenek előtt a törzsek, ágak és családok különbözésének nagyon tekervényes labyrinthusában kell elegendő jártasnak lenni s első sorban a hét ős (jeti ata) neveit hibátlanul tudni. A tizenöt éves nomád már tisztában van az egyes tiré-k, tajfé-k rokonsági viszonyával.» Egy más helyt: «Ha őseit (dseti ata, azaz hét atya) kérdezzük, minden kazak (t. i. kirgiz) fennakadás nélkül el tudja számlálni közvetlen hét elődét, sőt clanjának szorosabb összefüggését is ismeri.» (Vámbéry A. A török faj. Budapest. 1885. 273, 345. l.)
De mindegyik csak a saját őseinek névsorát tartja emlékében, a mellékágbelieknél legfölebb csak egy pár általánosságot jegyez meg, a részletekkel már nem igen törődik.
Ezt figyelembe véve, érthetővé lesz előttünk, hogy a hagyomány a Zoltán ágán kívül miért nem ismer többet Árpád ivadékaiból. Szent István és Szár László fiai ebből származtak: a többi ág pedig, kikről Konstantin szól, bizonyára kihalt.
Álmos a IX. század huszas éveiben született. Mindenesetre már a hetven felé közeledő öreg embernek kellett lennie, midőn Etelközben a magyarok nem őt, hanem fiát Árpádot választották meg fejedelmüknek, mert 891-ben* unokája Liuntin is, a bolgárok elleni hadjárat egyik vezére, már legalább is 19–20-ik életévében volt. Anonymus 819-be vagy a rá következő esztendőbe teszi Álmos születését; nem tudjuk ugyan, hogy honnan vette ezt az évszámot: de bizonyosan volt valami olyan számadata, a mire támaszkodott. Krónikáinkban több nyoma maradt annak, hogy miben állt a hagyomány kronológiája. Eteléről pl. azt mondja a Hunn Krónika, hogy a Pannóniába való jövetel 28-ik évében választották meg a hunnok királyuknak. Más helyeken, a külföldi kalandozásoknál, azt olvassuk, hogy egyik az 5-ik, másik a 8-ik, a harmadik, negyedik 15-ik, 20-ik stb. évben történt. A nemzet köztudatában a Scithiából való kiköltözés és a Pannóniába való jövetel volt olyan kimagasló esemény, melytől a többit számította. Álmosról is olyanformát jegyezhetett meg a hagyomány, hogy 65 éves volt, midőn a hét törzs elhagyva Scithiát – nem ugyan őt, mint Anonymus állítja s a hogy a kozár khágán és Lebediasz közti értekezleten beszélték meg, hanem fiát Árpádot fejedelmévé választotta. Mivel pedig Anonymus – már az aztán mindegy, hogy helyesen-e vagy helytelenül – 884-re tette a kiköltözés évét, visszafelé számítva megkapta a 819-ik évszámot. De ha őseink csak 889-ben hagyták el Lebediát, akkor ugyanezen alapon 824-re vagy 825-re kellene tenni Álmos születési évét.
A bolgár háboru évére nézve l. Lakics Ferencz számításait a «Természettudományi Közlöny» 1890. évi nov. füzetében összevetve Csuday Jenő erre tett megjegyzéseivel. (A honfoglalás éve. Szombathely. 1891. 27. s köv. l., főleg 50. l.)
Fia, Árpád, ki a IX. század közepe táján született, Anonymus szerint 907-ben halt meg.
Ismét azon kérdés előtt állunk, hogy a Névtelen Jegyző milyen számítással kapta ezt az évszámot. Az a baj, hogy a lehetőségeknek itt már többféle esetével állunk szemben, úgy hogy nem igen lehet közöttük eligazodni. Mert elképzelhető az is, hogy a hagyomány ilyenformán beszélt: «Árpád meghalt a Scithiából való kiköltözés 23-ik évében» s Anonymus így kapta meg a 907-ik évet (884 + 23); de lehet az is, hogy Árpád halálozási évét uralkodása idejének összegéből 6számította ki, ilyenformán: Árpádot fejedelemmé választották a kiköltözés 18-ik évében (884 + 18 = 902) s meghalt uralkodása 5-ik évében (902 + 5 = 907). Csakhogy itt már föltétlenül valami hiba vagy félreértés van, mert a kiköltözés és Árpád fejedelemmé választatása közt legfölebb egy vagy két év, de semmi esetre sem 18 telt el.
Ha fölteszszük, hogy a 902 (DCCCCII) egyszerű tollhiba 892 (DCCCXCII) helyett, ez esetben Árpád fejedelemsége a kiköltözés 8-ik évében kezdődnék. De még ez a számítás is hibás, ha csak azt nem tételezzük föl, hogy e számításnál Anonymus valami pannóniai eredetű hagyományt használt föl. 884 + 8 = 892-ben pusztították a magyarok Arnulffal egyesülve Szvatopluk birtokait, a pannóniaiaknál tehát ez is kiindulási pontja lehetett valami hagyományos számításnak; de még elfogadhatóbb az a föltevés, ha a kiköltözés évét 889-ben állapítva meg, Árpád pannóniai uralkodásának kezdetét ettől számitva teszszük a 8-ik évbe, vagyis 897-be.
Visszatérve már most az Anonymus-féle évszámokra: azokbul a hagyomány kifejezésmódja szerint körülbelül ez a kronológia állítható össze:
a) Árpád uralkodni kezdett a 8-ik évben. Ez az évszám Pannóniára nézve csakugyan helyesnek látszik, mert 889 + 8 = 897; Anonymus azonban, mint láttuk, 884-re teszi a kiköltözést s így Árpád uralkodásának kezdetéül a 892-ik évet számította, a mi helyett nyilván tollhibából 902 van a kéziratban.
b) Már most ha Anonymus azt mondja, hogy Árpád 907-ben halt meg: erre nézve másféle hagyományszerű adat nem állhatott rendelkezésére, csakis az, hogy Árpád 15 évig uralkodott s így kapta aztán a 907-ik évet. A mi számításunk szerint azonban 897 + 15 = 912 volna a halálozás éve.
De most egy nagy kérdés előtt állunk, a mire nagyon nehéz kielégítő feleletet kapni.
A hagyományból rekonstruált kronológiában épen az szokott a kiindulási pontja lenni minden zavarnak, hogy ugyanazon egy dolog kezdetéül nem szokták következetesen használni ugyanazt az egy időpontot.
Árpádról mondhatta azt a pannóniai hagyomány, hogy a kiköltözés 8-ik évében lett fejedelem, vagyis ekkor kezdett Pannónia területén uralkodni; de ebből még nem következik, hogy fejedelemségének éveit is innen számították. Az a 15 esztendő, a meddig föltevésünk szerint fejedelem volt, számítható Etelközben történt megválasztásától fogva is.
Már pedig ez esetben 903- vagy 904-ben kellett bekövetkezni halálának.
Úgy tetszik, mintha csakugyan ezen évek valamelyikében halt volna meg.
Már Szabó Károly megjegyezte, hogy a németek 907-ki nagy hadjárata alighanem összefüggésben volt Árpád halálával. Mi is nagyon valószinűnek tartjuk, de azzal egészítve ki, hogy a csak imént egyesült törzseknél az új fejedelem választása semmi esetre sem történt meg egész simán s épen az bátoríthatta föl a németeket, hogy már előzőleg egy pár év óta belbajaikkal voltak elfoglalva őseink. S erre a külföldi kalandozások is szolgáltatnak egy érvet. 899–903 közt a magyarok folyton a nyugoti tartományokat pusztítják; kétszer is megfordulnak Olaszországban, aztán Karinthiát, Morvaországot és Bajorországot kalandozzák be, ettől fogva 907-ig otthon vannak, de ekkor is a németek lépnek föl támadólag. 904–906 között valami nagy oknak kellett otthon tartani a magyarokat, ez pedig aligha lehetett más, mint Árpád halála s az erre bekövetkezett zavarok, melyeket csak a németek fenyegető föllépése csillapított le.
Mindezek arra a föltevésre vezettek bennünket, hogy Árpád halálozási évét valamivel korábbra tegyük. Föntebbi egybevetéseink szerint ennek már 903-ban be kellett következni.
Kik voltak életben Árpád elhunytakor fiai közül; vajjon csak Zoltán-e, vagy mások is; nem tudjuk. Annyi azonban bizonyos, hogy a mint semmit sem tud Anonymus Falis 950 körüli fejedelemségéről: ép úgy tévedhetett Árpád közvetlen utódjának személyére nézve is. Valószinű, hogy Árpád és Zoltán közt más Árpádfiak is voltak fejedelmek.
Ha számba veszszük, hogy kiket csoportosított a hagyomány Zoltán körül: az ő fejedelemségére jó későn kerülhetett a sor, különösen ha igaz az, – a miben különben nincs okunk kételkedni (az ilyen dolgok emléke meg szokott maradni), – hogy Árpád halálakor még gyermek volt. Azt mondja ugyanis Anonymus, hogy 7midőn Zoltán 13-ik évében volt, az ország Tas fiát Lélt, Bogát fiát Bulcsut és Kulpun fiát Botondot a sereg vezéreivé emelte Zoltán mellé. A hagyomány eredetibb alakja aligha Zoltán életéveiről szólt itt, hanem a fejedelemségének idejére vonatkozhatott a 13-ik év. Ezt annál inkább föl kell tennünk, mert említett vezértársai (nyilván a gyula és a karkhász) csupa olyan emberek, kiknek szereplése a X. század derekára esik. Mindenesetre nagyon jellemző Zoltán kronológiájára az az adat, hogy a hagyomány nem a 922–924-ki olaszországi hadjárat vezérét Bogátot teszi meg kortársának, hanem Bogát «fiát» (vagyis utódát) Bulcsut, a 950 körüli karkhászt, a kit Léllel együtt 955-ben akasztottak föl a németek. A Bogáttal egy időben élt Zuárdot, vagyis Liutprand Szalárdját sem Zoltán kortársai közt említi meg Anonymus, hanem előbb szerepelteti, míg a Hunn Krónika egész Eteléig megy vissza, hogy Zuárd olaszországi hadjáratát beilleszsze a magyar történetbe. Bizonyos, hogy ezen időtájban, 922–924. körül, Zoltán még nem volt fejedelem, hanem – ha valami jelentőséget tulajdonítunk annak, hogy Zurádot Etele vezérének tették meg, lehetett ez Árpádnak valamelyik olyan ivadéka, kinek nevét a hagyomány lassú kopása alatt Etele nevével zavarták össze s ez esetben első sorban is Tarkacsi fiára Tevelre (Theüle, Thele) gondolhatunk.
Zoltán, Anonymus szerint, még életében megvált a fejedelemségtől s fia Takson uralkodásának 3-ik évében halt meg. Konstantinból azonban tudjuk, hogy jóval elébb meghalt Takson előtt; 950 körül már nem volt életben, pedig ekkor még Falis volt a fejedelem s csak később következett Takson.
De hát a többi Árpádfi emléke merőben kiveszett volna a köztudatból? Az a körülmény, hogy Árpád egyik unokáját, Tas vezért, Anonymus is ismeri, csupán a származása felől van tudatlanságban: módot nyújt arra, hogy az Árpádfiakról szóló hagyományok lassú átalakulásáról fogalmat szerezhessünk. Anonymus Tast a hét vezér közé osztotta be s Lélt teszi meg fiának; Lél azonban a Konstantintól felsorolt Árpádfiak közt nem fordúl elő s ha már csakugyan rokonságban volt velük – s erre látszik mutatni a Márk-féle genealógia is, mely Lélt egy másik Árpádfi, t. i. Levente fiának mondja: a veje lehetett Tasnak. Ez annál inkább föltehető, mert hiszen a magyar ember ma is fiának szokta a vejét szólítani. Tas aztán Lél révén kerülhetett bele az Árpád-korabeli hét vezér lajstromába.
Tas vezértársa, kivel együtt harczol a bihari kozárok ellen, Szabolcs volt, Anonymus szerint Eleüd fia és a Csák nemzetség őse, a Márk-féle krónika és Kézai szerint pedig az Árpáddal egykorú hét vezér egyike. De mint Tas kortársa, aligha számítható a honfoglaló nemzedékhez. A pannóniai mondák, bár Szabolcs székhelyét Fejérmegyébe teszik s vele építtetik az elébb Szabolcsvárnak nevezett vértesvidéki Csákvárat, hallgatnak róla, midőn Pannónia meghódításáról szólnak; tudnak e mondák Usubuu, Eusee, Bojta, Ete s aztán a hun mondákba olvadt hagyományok Béla vagy Bele, Keve, Kadicsa és mások viselt dolgairól: Szabolcsot azonban az egyes eseményekben nem szerepeltetik. Említi azonban Anonymus a Mén-Marót elleni harczokon kivül az Atho (Ottó) német király ellen Lél és Bulcsu halálának megboszulására vezetett magyar sereg vezérei közt Irkunddal, Eusee fiával és Botonddal, Lél és Bulcsu vezértársával. Mindezen nyomok arra utalnak, hogy – amint Tasról konstatálható kétségtelen adatokkal – Szabolcs is a X. század dereka táján élt nemzedékből való.
Vajjon Szabolcs (Zo-Bolcsu? Szo-Bolcsu?) nem a Konstantintól említett Falis vagy Falicsi (Φαλης, Φαλιτζις) fejedelem-e? S neve előrészében nem valami értelmevesztett jelző lappang-e megkülönböztetésül fejedelemtársától, Vér-Bulcsu karkhásztól?
Előtte már régóta föltünt két dolog, a mire nem igen tudtam kielégítő magyarázatot találni.
Egyik az, hogy Falis nevére sehogy sem birtam ráakadni helyneveink közt, mint a többi Árpádfiéra (v. ö. Jutas-Jutotzas; Tordacs-Tarkatzus; Solt-Zaltas, Zulta; Tevel-Tebelęs; Tas-Tasęs; Taksony-Taxis, Tocsun stb.) Mert hogy a fejérmegyei Vál község nevében maradt volna fenn, mint Szabó Károly után közönségesen állítják, t. i. a Φαλης névből csak a Φαλ (Fal) volna a magyar név, az -ης pedig görög végzet: ez a nézet aligha állhat meg, tekintve azt, hogy Konstantin más alakban Φαλιτζις-nak 8írja át a nevet; már pedig ez utóbbinak csakis a Falis vagy Falicsi olvasás felelhet meg s így Φαλης sem lehet Fal, hanem: Falisz. E szerint ha fölteszszük is, hogy Konstantin nem egész pontosan írta át a magyar kiejtést: mégis az ő átirásához kell alkalmazkodnunk, azt is figyelembe véve, hogy az esetleges pontatlanságon kívül magában a magyar nyelvben is bizonyos fokú hangtani változáson mehetett keresztül egy-egy név.
Ha már most azt tapasztaljuk, hogy Konstantin Zaltasa (Zalta) Anonymusnál Zulta, mint helynév pedig részint Solt, részint Zoltán – Taxisa (Takszi) a. m. Toxus, Toksun, helynévnek: Taksony, – Tasęsa (Taszi) a. m. Tosu, helynévnek: Tas, – Karkhasa a. m. Horka stb.: a Falicsinak is egy zártabb kiejtésű árpádkori magyar névben kell a megfelelő alakját keresni. Tapasztaljuk azt is, hogy Konstantinnál másnemű magyar nyelvjárás hangtani sajátságai jelentkeznek, mint a minőket az árpádkori kanczellária, vagyis az udvar és az egyház, tehát az akkori irodalom nyelve tüntet föl (ilyenek a nyiltabb kiejtés, szókezdő k a h helyett, tompa i a szóvégi u helyett); semmi hangtani nehézségbe nem ütközik tehát, ha a talán a keleti magyarságtól hallott Falicsi megfelelő változatának a nyugoti magyarságnál elterjedt Bulicsu, Bulcsu vagy Bolcsu nevet vesszük föl.*
A szókezdő b és f egykori váltakozására mutatnak az ilyen szópárok, mint: bodor és fodor, bandsal és fancsali, biggyeszt és fityeg, továbbá: Bihar (szláv neve: Bellarad) és Fehér-vár, vagy az olyan magyar-török szóegyezések, mint: faj, tör. boj (nemzetség); fék, tör. bag (kötél, szalag); föd, ujgur: böt (betakar) stb.
A másik dolog, a mi föltünő volt előttem, az, hogy a Csákok törzsfészke, a Vértesmellék, az Árpádok legősibb birtoktestébe, Székesfejérvár és Esztergom közé volt beékelve s a fejérmegyei Szabolcs-pusztát a királyi birtokok egy széles szalagja választja el a Csák birtokok zömétől; másfelől pedig, hogy Szabolcsmegyében, hol a Csák birtokok másik főtömegét keresné az ember, Kandra Kabos szerint nem is található első foglalási jogon szerzett birtok.*
Szabolcs vármegye alakulása, Budapest. 1884. (Ért. a tört. tud. köréből. Kiadja a M. T. Akad. XII. k. 2. sz.)
Föntebbi kombinácziónk talán erre is megadja a fölvilágosítást s ez esetben a Csák nemzetség csak leányágon származhatott Szabolcstul, kinek Csák a hagyomány szerint az unokája volt. Ilyen formán az is érthetőbbé lesz, hogy mig Csák nagyon gyakran előfordúl a Csák nemzetség hagyományos személynevei között: a Szabolcs nevet egyetlen egyszer sem találjuk meg.
Az itt kifejtettek alapján talán Árpád genealógiájában is nyoma van Falicsinak. Ezen genealógia ugyanis említ egy Bulchu nevű őst, kinek apját Bolugnak, fiát pedig Zultának nevezi. Bolugban alighanem Árpád harmadik fiának, Jelekhnek maradt fenn az emléke. A Jelekh név ilyen alakban sem árpádkori személyneveink, sem a helynevek közt nem fordul elő, de az Anonymus-féle hagyományok említenek egy Velek vagy Veluk (Veluquius) nevű honfoglaláskori vezért, ki egy másik Árpádivadékhoz, Tashoz hasonlóan, szintén a bihari kozárok meghódításában szerepel; a későbbi időkben II. Endre kortársának, a Miskócz nembeli Bors ispánnak ipa, Velek dux viseli e nevet; helynévnek pedig a Fejérmegye északnyugati szélén fekvő Veleg nevében maradt fenn. A Márk-féle krónika Bolugja (azaz Volug) ezzel a Velek, Velug alakkal függ össze.
A mi pedig a Bulchu fiának mondott Zultát illeti: a fejedelmen kívül – úgy látszik – egy másik ilyen nevű tagja is volt az Árpádháznak. Értem itt Erdeuelui Zoltánt, Erdély herczegét vagy kormányzóját II. Gyula leveretése után, kit krónikáink, a szépapa neve által megzavarva, Sz. István ősének mondanak, az egészből azonban csak az tünik ki, hogy 1002 körül volt Sz. Istvánnak egy korosabb rokona, a kit Zoltánnak neveztek s a kit az egyes nyomok határozottan Árpádivadéknak tüntetnek föl. Az aztán más kérdés, hogy csakugyan Falicsinak (Bulchunak), vagy esetleg egy másik Árpádfinak volt-e a gyermeke Jelekh (Bolug) ágából?
Egy dolog azonban bizonyosnak látszik; nem Árpád fia volt az a Zoltán, ki a hagyomány szerint Mén-Marót leányát nőűl vette, hanem Erdélyi Zoltán.
Az a kép ugyanis, melyet nagy vonásokban Réthy László adott a honfoglalásról,* nagy valószinűséget kölcsönöz annak a föltevésnek, hogy a bihari kozárokban nem egy itt talált, 9hanem a magyarok után beköltözött rokonfajta néptörzset kell kerenünk, melynek meghódítása csak azután történhetett meg, midőn a németországi vereségek megszüntették a magyarok nyugoti kalandozásait s visszaszorítva őket, arra kényszerítették, hogy kelet felé terjeszkedjenek. Ezt a föltevést aztán kiegészíti a hagyomány, mely a Mén-Marót elleni hadjáratokban olyan vezéreket szerepeltet, kikről, mint Tasról egész bizonyosan tudjuk, Szabolcsrul pedig nagy valószinűséggel következtethetjük, hogy csak a X. század közepe táján éltek.
Ethnographia. 1890.
Már most Anonymus elbeszélése Biharvár megostromlásáról, Mén-Marót meghódolásáról s leányának Zoltánnal való egybekeléséről lényegileg igaz lehet; hiszen szemmel látható, hogy ezen események régi epikus énekeknek nem is annyira kivonatai, mint inkább egyszerű latin forditásai,* már pedig az ilyen énekek nagyon szivós életűek szoktak lenni s ha mindjárt az esemény lefolyása után keletkeznek, a mit Bihar ostromára vonatkozólag nagyon is föltehetünk,* az események elbeszélésében elég hívek is szoktak lenni. Anonymus csak a kronológiát változtatta meg, a mennyiben a fejedelem fiában, Zoltánban a XII. századbeli felfogással egybehangzóan másra már nem gondolhatott, mint csak Árpád fiára. Ez a fejedelem azonban Tasnak a kortársa és unokatestvére Falicsi vagyis Bulicsi volt s ilyenformán az Árpád-féle genealógiának is igaza lehet, hogy t. i. Bulcsu fia Zulta volt.
Erre vonatkozó érveimet elmondtam «Adatok a székelyek eredetéhez és egykori lakhelyéhez. Sepsi-Szent-György. 1883/86 30. l.» cz. tanulmányomban.
U. o. 31. l.
Ha pedig csakugyan Erdélyi Zoltán örökölte Mén-Marót birtokait s Biharvárban székelt, mint száz évvel később I. Béla és fiai, nagyon természetesnek tünik föl, hogy a midőn az Árpád ház uralma az erdélyi részekre is kiterjedt, az öreg Erdőelvi Zoltán, Szt. István nagybátyja kezdte meg az erdélyi herczegek sorozatát.
NAGY GÉZA.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
