Dr. Kmety Károly. Nemzeti szimbólumaink térfoglalása. (Magyar Kultúra, 1915. 21. sz. 353–362. l.)

Full text search

Dr. Kmety Károly. Nemzeti szimbólumaink térfoglalása. (Magyar Kultúra, 1915. 21. sz. 353–362. l.)
Szerző az új czímereket s ezek használatát a valósággal közös hatóságokra és intézményekre közjogunk szempontjából elfogadhatóknak tartja, a közös hadsereg magyar részének csapatainál azonban, szerinte, megfelelőbb lenne, mert ezen csapatok közjogi jellegét hivebben kifejezné, a magyar állam egyesitett czímerének kizárólagos alkalmazása. Az egész hadsereg ugyanis nem közös közjogi jellegü minden atomjában egyaránt, mint azt az ujabb s kevésbbé megalapozható fölfogás tartja, mely azonban ugy látszik, a címerrendezésben is érvényesült. Csupán a szorosan vett közös katonai hatóságok és intézetek czímer- és zászlóhasználatára nézve lehetett volna a két állam czímerét és szineit használni olykép, mint az a közös polgári hatóságoknál megállapitást nyert.
Erős közjogi ellenvetése van továbbá a bosnyák czímernek az ujonnan megszerkesztett osztrák császári czímerbe való fölvétele ellen. Ez a császári aktus szent koronánk igényének kizárólagosságával nem egyeztethető össze; Bosznia semmikép sem paritásosan közös ország, nem ad jogczímet ily véleményre és igénytámásztásra az sem, hogy a közös haderő működött közre visszaszerzésében.
A flotta lobogóján pedig nem a magyar állam ősi czímerének, hanem a ma élő magyar állam élő czímerének kellene törvény és jog szerint szerepelnie.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me