Ányos Pál: Barcsay kapitánynak | Verstár - ötven költő összes verse

Barcsay kapitánynak

Irod: Tudományok álöltözetekkel

Csalják világunkat tündér mélységekkel,
S titkos mérget nyujtván arany csészéjekkel,
Az halált itattyák velünk tetszésekkel-

Mert ha egy halandó fenkelt elméjével

Haladgya több polgártársait eszével,
Azon izzad s fárod minden erejével,
Hogy magát emelje más veszedelmével.

Ezt az igazságot egész Európában

Olvassuk esetek örök templomában.
Ó ha onokáink láthatnánk korában
Hány könyv fog hullani őseik hamvában!

Felült Nagy Friderik szerencse szárnyára,

Dulta országinkat Penusok módgyára;
S addig vissza sem tért Berlin határára,
Mig fel nem áldozott ezreket kardgyára.

Mért gyönyörködhetett olly szörnyüségében?

Tudgyuk, tudományok hevervén ölében,
Mutatni kivánta nemzetek szemében:
Melly nyomdokit hagyta Voltér nagy eszében.

Bernis bátron játszott Febus szüzeivel,

Midőn Pompadournak tetszett verseivel;
Kapott is borostyánt érzékenységivel,
Hanoverre ütvén Lajos seregivel.

De csak láttod volna Rosbach vidékjében,

Hol szép táborának feredett vérében;
Rettegni kezdettek Muzsái szivében,
Kiket ápolgatott Versail erdejében.

Igy ugyan gyakorta Aganipp kuttyából,

Könyvek folydogálnak tudós forrásából,
Midőn a nagy elmék vad indulattyából,
Egész ország készül kidőlni sarkából!

Mégis, ha tekéntyük régi századinkat,

Midőn szekerinken vittük házainkat,
S lóhusból készitvén vad vacsoráinkat,
Szünetlen rablással éltük napjainkat:

Irtózunk!... s öleljük Apollo hugait,

Hogy elhagyván Hemust s Áthénás falait,
Ide lakni jöttek Dunának partyait,
Pallérozván népek szilaj szokásait.

Melly szép most mulatni nyári palotában,

Öntözvén violát s szegfüt ablakában,
Vagy ledőlvén szelid hársfa árnyékában
Nyögni Statirával Babilon várában!

Ha pedig a télnek süvöltő szelei

Zugnak, s fehérülnek Pomona kertyei,
Árván marad Flóra s Ceres telekei,
Mert városra futnak világ gyermekei.

Ott mulattya őket Veisse Juliával,

Ott Racin, szomoru Ifigéniával,
Kiknek nagy esetét szép sóhajtásával
Mindegyik könyvezi s érzi fájdalmával.

Mennyi gyönyörüség szeléd ideinkbe,

Mivel már Apollo lakik hegyeinkbe,
Ki olly nyájosságot öntött sziveinkbe,
Melly emberré tészen érzékenységinkbe...

Buda, 21-dik December 1779.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!