Ányos Pál: Bessenyeinek | Verstár - ötven költő összes verse

Bessenyeinek

Quiquid sub terra est, in apricum proferet aetas,
Defodiet condetque nitentia.

HORATIUS L. I. Epist. 6. Car. 24.

Melly szomoru árnyék lepi a térséget!

Bágyodt világ festi az egek kékségét.
Egész természetre terjeszt csendességet,
Talám most képezi a volt semmiséget.

Napnyugoti szellők nyögve lengedeznek,

Tölgyfáknak lehulló leveli repdeznek.
Kövecseken krystál erek csergedeznek
S az elbódult gállyák Fároszhoz eveznek.

Csak ezek láttatnak lenni még életben,

Többi mind lelketlen a nagy természetben.
Ű te szent bölcsesség! vigy be rejtekedben,
Hogy áldgyom végzésid illy rendes mivedben!

Feltetted a napot egünk tetejére,

Hogy éltető erőt osszon feld szinére;
De ismét elüzöd éjszak tengerére,
S álmat küldesz világ elbágyadt szemére!

Okoskodgy bár Newton a nap forgásáról,

S taszitsd le Ptolomét dicsőség polcáról,
Vedd le a golyóbist Herkules válláról,
Vidd napnyugot felé hajnalcsillagáról:

Mit nyertél nagy elméd hánykolódásával?

Csak elmulik neved London oszlopával!
Tudom, mikor Charon ragadt sajkájával,
Nem kérdezett, áll-e Febus négy lovával?-

Inkább a mulandó jusson hát eszünkbe,

Mert mint a nap tünik s tündöklik egünkbe,
Ugy mi, kik pihegünk, majd örökségünkbe
Szóllittatunk! s fagyot hagyunk kék testünkbe.

Egy kinyiló rózsa, melly pirosságával

Tündöklik hajnalba gyöngyös ajakával,
Elveszti szépségét minden pompájával,
Mihelyt a bús éjjel int ón pálcájával!

Egy lugos óhajtya tavasz melegségét,

Hogy kinyilt bimbói neveljék szépségét,
Alig mutathattya árnyékos zöldségét,
Pusztulnak ágai s vesztik ékességét!

Hátha a nemzetnek tekéntünk sorsára,

Miként telepedtek dicsőség karjára?
Miként uralkodtak világ csudájára,
S miként estek ismét a község sorjára?

Bölcs s vitéz Athénás - hol vannak hamvai

S koporsókövekből épitett falai?
Talám most szántóknak nyögnek ott vasai,
Hol büszkén állottak gazdag kastélyai!

Halhatatlan Spárta Likurgus lelkével,

Mennyit nem tündöklött okos törvénnyével?
De eltünt nagysága fényes erejével,
S most csak volt szépségét jegyezi nevével!

Már az éjfélt hallom szólni érc szavával.

Nyugodj iró tollam természet álmával;
Mit ügyelsz mulandó világ folyásával,
Mit meg nem változtatsz ezer lant hangjával

Buda, 30-dik Martius 1779.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!