Ányos Pál: Bessenyeinek
A szeléd egeknek látlak árnyékában |
Melly noha tornyokat képez hullámjában,
Leszáll mégis végre, s csendesül magában.
Igy vitettél te is a sors hatalmátul, |
Hányszor vérzett szived fájdalmid sullyától?
S hányszor dobbant ismét vig buzgóságától?
Magán panaszoltad Junggal életedet, |
De mosolygás festé azonnal képedet,
Mihelyt barátidra szöktetted szivedet.
Mennyi változások egy ember kedvében, |
Mégis szüntelen nyög titkos keservében,
Mig az igaz hitnek nem nyugszik ölében.
Ez, barátom, rende természet sorsának, |
Mig fénnyét nem láttya örökös tárgyának.
Mellyre rendelve volt karján dajkájának.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me