Ányos Pál: Kónyinak | Verstár - ötven költő összes verse

Kónyinak

Már a tél érkezik scythák mezejéről,

Fonnyadt rétünkre száll havas fellegéről;
Ez űz el engem is tündérek kertyéről,
Hol arany gyümölcs függ fáknak vesszejéről.

Visszahoz Budának tudós bércekére,

Hogy itt őseinknek dőlvén tetemére,
Könyves szemmel nézzek mindegyik szivére,
Áldozatot tévén Muzsák tüzhellyére!-

Mint midőn a tavasz mosolygó képével

Érkezik, s mezőnket festi vig szinével,
Elhagyja pacsirta fészkét, s kis mejjével
Röpdöz, a szép tavaszt áldván énekével-

De mihelyt éjszaka hallja komor szelét,

Megszün már pihegni, s végezvén énekét,
Ott haggya Ceresnek kalászos telekét,
S borzasztván tollait, lakja meleg fészkét:

Igy vagyok én is most Muzsáim ölében,

Hogy gyakran barátim szökdösök szivében;
Ezekkel mulatok, ezek szép versében
Ébresztem lelkemet gyakran keservében!

Ó te szent barátság! emberi nemünkre

Hogy folysz, mint balzsamom, sebesült szivünkre
Csak te nyujtsz ireket letapodt ügyünkre,
Midőn nem jön senki már segéltségünkre!

Buda, 26-dik October 1779.

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!