Arany János: A RÉGI PANASZ | Verstár - ötven költő összes verse

A RÉGI PANASZ

"Eh! mi gondod a jövőre?

Eh! a múlttal mi közöd?

Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját

Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bűne, átka

Mind csak téged terhel-e?

Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb

Honfitársid kebele?..."

Oh, tudom; de bánatomban

Meg nem enyhít társaság;

Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre

Az egész nagy árvaság.

Sőt azáltal súlyosb részem,

Hogy míg a tett melege

Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi -

A lant méla gyermeke.

Hogy reméltünk! s mint csalódánk!

És magunkban mekkorát!...

Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;

Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,

S mily kevés bor!... Volt elég,

Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,

Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!

S egyre sűlyedt a naszád;

Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,

Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is

Minden módon veszni kell?

Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...

Vagy itt-benn rohadni el?

(1877 júl. 26)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!