Arany János: MINDVÉGIG | Verstár - ötven költő összes verse

MINDVÉGIG

A lantot, a lantot
Szorítsd kebeledhez

Ha jő a halál;

Ujjod valamíg azt
Pengetheti: vígaszt

Bús elme talál.

Bár a szerelem s bor
Ereidben nem forr:

Ne tedd le azért;

Hát nincs örömed, hát
Nincs bánat, amit rád

Balsors keze mért?...

Hisz szép ez az élet
Fogytig, ha kíméled

Azt ami maradt;

Csak az ősz fordultán,
Leveleid hulltán

Ne kivánj nyarat.

Bár füstbe reményid, -
S egeden felényit

Sincs már fel a nap:

Ami derüs, élvezd,
Boruját meg széleszd:

Légy te vidorabb.

S ne hidd, hogy a lantnak
Ereje meglankadt:

Csak hangköre más;

Ezzel ha elégszel,
Még várhat elégszer

Dalban vidulás.

Tárgy künn, s temagadban -
És érzelem, az van,

Míg dobban a szív;

S új eszme ha pezsdűl;
Ne vonakodj restűl

Mikor a lant hív.

Van hallgatód? nincsen?
Te mondd, ahogy isten

Adta mondanod,

Bár puszta kopáron
- Mint tücsöké nyáron -

Vész is ki dalod.

(1877 júl. 24)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!