Bornemisza Péter: AZ ÍTÉLETRŐL | Verstár - ötven költő összes verse

AZ ÍTÉLETRŐL

Az konkolyos buza példázatjának magyarázatjából
Cantio de tritico & zizania judicii. Cuius initiales litere sunt:
Homo ama & adora & honora Dominum Deum tuum, Creatorem
caeli & terrae, cui honor & goria & gratiarum actio ab omni creatura,
visibili & invisibili, caelesti & terrestri, mortali & immortali,
per omnia & aeterna & infinita secula seculorum. Amen.
Ad notam: Mikor Isten ez világot teremté...

Hallgashatsza ember ez igéket,
Úristenről híven szerzetteket,
Szentírásból bölcsen kiszedteket
És versekben behelyheztetteket.

Okossággal ez versek tanyítnak,
Úristennek nagy dolgáról szólnak,
Embereket az bűnből kihívnak,
Lelki jókra, életre indítnak.

Magyarázzák ez versek mondását
Úristennek Evangéliomát,
Hasonlatos példába szólását,
Példájának adják tanúságát.

Oh mely nagy jó értelmeket adnak,
Azért versek sok jóra oktatnak,
Mennyországra jó utat mutatnak,
Úristenhöz mennyben igazgatnak.

Evangelium Matthei cap. szám: XIII.

Ám beírták Evangéliomban,
Mert Úristen az ő országában
Hasonlatos ő titkos dolgában
Egy emberhöz, ki él ez világban.

Mely embernek vala széles háza,
Nagy udvara és sok jó szolgája,
Nagy hatalma és nagy urasága,
Ő házába sok tiszta búzája.

Az ő földe-mezője nagy vala,
Mezőföldet megszántotta vala,
Tiszta búzát ő bevetett vala,
Hogy felnőne tisztán: várja vala.

Ezt ellenség hogy meglátta vala,
Ő házából kit kiűzött vala
És immáran búdosásban vala:
Fellyül belé konkolt hintett vala.

Tiszta búza hogy felnevekedék,
Az konkoly is véle nevekedék,
Búza között konkoly megjelenék,
Ezt uroknak szolgák megjelenték.

Az nagy urat szolgák azon kérék
Hogy búzából konkolt kiszednéjék,
Hogy az konkoly ott meg ne érnejék,
Búza tisztán felnevekednejék.

De az nagy úr mondá: ne szedjétek,
Mert netalám ti nagy kárt tennétek
Minden konkolt ha most kiszednétek:
Az búzát is véle kinyűnétek.

Oltalom alatt búzát őrizteté,
Hogy megérék, ő ezt mívelteté:
Az szolgákkal sarlót ő viteté,
Mindazkettőt földre lemetteté.

Rútját-szépét hogy learattatta,
Az tarlóból szérőre hordatta,
Megcsépleté és megválasztatá,
Az búzáját házába hordatá.

Az konkolyát az úr kihányatá
Az polyváját verembe tolyatá,
Szalmáját is mind reáhányatá,
Sebes tűzzel őtet felgyújtatá.

Ellenségit az úr megfogatá,
Konkolyhintőt tűzbe hagyíttatá,
Az nagy tűznek közepiben hagyíttatá,
A sok gazt is mind reáhányatá.

Tiszteletes lelki nagy jószága,
Ez példának imez tanúsága:
Mert az ember - Isten önnönmaga,
Kinek széles háza és udvara.

Háza néki mennyeknek országa;
Mind az szentek, angyalok: szolgája;
Nagy hatalma és nagy urasága,
Mert mindennek ura és bírája.

Oh, mely széles az ő szántófölde,
Mert ez világ mind ő mezőfölde,
Hegye-völgye, erődje-mezője,
Hol mi benne: mind ő öröksége.

De creatione Adae

Nagy jó búzát földében béveté,
Mert az embert nagy tisztán teremté,
Az fejével ég felé emelé,
Hogy felnézne az égre, úgy szerzé.

Okossággal nagyon ékesíté,
Ő képével lelkét ám megjedzé,
Testi-lelki jókkal megnemesíté,
Paradicsomnak kertibe helyheté.

Creatio Evae

Reáesvén az álom, lefekvék,
Ádám atyánk ott elszenderedék.
Az Ádámból Éva teremteték,
Társul néki Istentül szerzeték.

Az Istenre hogy ők tekintének,
Kitül sok jót és életet vöttek,
Megesmerék és térdreesének,
Hálát adván, néki köszönének.

Dicséretet hogy ők úrnak tőnek,
Ilyen törvént felségétül vőnek,
Az egy fáról csak ők ne ennének,
Egyéb fáról mindenről ennének.

Ott a kertben lennének, élnének,
Minden jókkal ők gyönyörködnének,
Ott mindenek nékik engednének -
Míglen Úrnak ők is engednének.

Mennyországban ők bévitetnének
Az törvénnek ha ők engednének;
Ha peniglen ellene tennének:
Az halálra számkivettetnének.

Isten, hogy ott az törvént kiadá,
Mind az kettőt nagyon ott megáldá,
Igazságnak állapatján hagyá.
Ő kimenvén, őket ott marasztá.

Nagy jó búzát Isten földben veté
Hogy az lelket az testben teremté
Igazságnak után elereszté
Hogy felnőne, lelki jókra inté.

Veszett ördög ám nem messze vala!
Mert az kertben ott búdosik vala.
Kit Úristen el-kiűzett vala,
Mennyországból számkivetett vala.

Megérté ezt ördög és megtudá
Mert az embert mennyé hogy meglátá;
Hogy helyébe ülne: megbúsula,
Irigységből embert megsarkalá.

De láss csudát! Magát ábráztatá
Kígyó képében az Évát szólítá,
Tiltott fának almáját mutatá,
Hogy benne ennék, őtet ott kínálá.

Éva látván az almát, kéváná.
Leszakasztá, szájába béfalá.
Ám megevé: Ádámnak is adá;
Ő is véve, ottan megharapá.

Veszedelmes konkolyt így behinte
Az ellenség hogy bűnt beereszte
Embereknek lelkét megdöglelte
Hogy az törvént vélek megszegette.

Megszünék az eredett igazság
Elerede az bűn, az hamisság.
Megharagvék Isten, az bizonság,
Megbünteté, mint adá igazság.

Tehát embert, mint orvot, kiveté,
Megátkozá, kertből kiűzeté,
Engedetlenségért számkiveté,
Nagy rabságra és munkára veté.

Vétkezettek kívül bujdosának
Szomjúságra, éhségre jutának.
Az nem szokott dologhoz fogának
Sok nyavalyát magokra hozának.

Vétkekről jóllehet lakolának,
Mert nagy pönitenciának tartának;
De az béeresztett gonoszságnak
Ő zsoldjai - mireánk szállának.

Mint a sebet hogy tűvel bevarrják,
Reákötött írrel meggyógyítják
De az helyét mégis látni hagyják,
Erőtlenségét rajta ott marasztják.

Csak ketten még emberek valának
Csak két fiat, melyeket hozának -
Az két fiok megháborodának,
Gyolkosságot közöttek láttanak.

Reánk nagy sok nyavalyát hozának,
Mert hogy ők is megsokasolának,
Nemzetségére el-kiáradának,
Az bűnök is vélek áradának.

Ez világ most teljes gonoszsággal,
De azmellett isteni jószággal.
Mint szántóföld teljes sok búzával
És azközött ismeg sok konkolyokkal.

Az Úristen aratásra várja
Mind gonoszát, jovát élni hagyja;
Mind konkolyát, búzáját fennhagyja,
Ő sarlóval mind elarattatja.

Te értsed most az sarlón a halált,
Avagy penig Istennek haragját,
Ki embernek javát mind gonoszát
Learatja konkolyát, búzáját.

Oh mely nagy jó embernek halálról
Emlékezni neki fájdalmáról
És megszünni az gonoszságokról
Evilágnak nagy sok síbságáról.

Reá jövő ő nagy kínjairól,
Jól gondoljon az ő romlásáról,
Az léleknek elszakadásáról
Messze földre elbujdosásáról.

Esmeretlen viselő kalauzról,
Hon letészen az önnön hátáról
Jól gondoljon az ő gazdájáról
Hogy mint tartja az ő szállásáról

Mely felé az lélek vitettetik,
Ha fenn avagy alatt helyheztetik,
Ha bűnökért ő elkárhoztatik,
Avagy hitért megbódogultatik.

Csak látjuk most, testünk hová teszik,
Mert ha meghal, mint dögöt kiviszik,
Az férgeknek szalonnául teszik,
Az fekete földbe béenyésztik.

És az földbe ha megemésztetik,
Ő tetemi ismét kivettetik,
Dohosságban, rútságban látszatik,
Tetemkápolnába bévettetik

Lásd: tetemek most mind ott hallgatnak,
Mert mind ítíletnapig ott várnak
Nagy neveket most ők nem kévánnak,
Csak emberi csontoknak hívatnak.

Ilyen képük bizony ők is voltak,
Mint mi vagyunk ők is ettek-ittak,
Nyájaskodtak, tréfáltak, vigadtak,
Leszünk mi is, mint ők, majd halottak.

Egyen-ketten majd mi is meghalunk,
Megrothadunk, magunkban roskadunk,
Tetemházban még mi is beszállunk,
Ítéletig Urunkat ott várjuk.

Takarodás és búzabehordás
Lészen az emberi feltámadás
Testi-lelki egybentársalkodás
Az ítélő Isten előtt állás.

Tiszteletes angyalok eljönnek,
És akkoron erősen kürtelnek,
Kürtelésen mindenek reszketnek,
Mind föld, mind menny akkoron röttegnek.

Ezenközben lesznek nagy romlások,
Mindeneknek csuda roppogások,
Kőszikláknak alászakadások,
Magasságos egeknek romlások.

Régi várak, paloták lehullnak,
Tornyok, halmok is felszakadoznak,
Föld határi nagyon megindulnak,
Az koporsók földből kihányatnak.

Röttenetes nagy habok támadnak,
Az tengeren zúgások hallatnak,
Nagy félésben emberek meghalnak,
Ez világon mindenek meghalnak.

Ezenközben az egek csattagnak,
Villámások mely nagyok láttatnak,
Az Nap, az Hold mind vérbe láttatnak,
Csillagok is meghomályosodnak.

Csuda dolgok az égből lehullnak,
Tüzes nyilak, kitül meggyújtatnak
Ez világon mindenek kik vadnak.
Minden hegyeket tüzek felyülmúlnak.

Végre hogy az angyalok kiállnak,
Halottaknak akkor parancsolnak
Ez világra hogy feltámadjanak
Ítéletre hogy mind beálljanak.

Igen erős lészen az kiáltás,
Az kürtfúvás és az parancsolás,
Mert pokolra lészen nagy hasadás,
Az mennyekre lészen nagy út-adás.

Halottaknak porokat felszedik,
Tetemeket halottak felszedik,
Az testekre tetemeket szerzik,
Az lelkeket azokba eresztik.

Onnan minden lelket lehozatnak,
Angyaloktúl testbe bocsáttatnak,
Pokolból is lelkek kihozatnak,
Ördögöktűl testben bocsáttatnak.

Nagy tűz között az nagy sok emberek,
Feltámadnak mind az sok nemzetek,
Keresztyének és mind eretnekek,
Mind az hívek és az hitetlenek.

Oh mely szépen az jók feltámadnak,
Mind testekben-lelkekben vigadnak,
Mert azokban ők megbódogulnak,
Angyalokhoz szépen társolkodnak.

Rútságokban gonoszak támadnak,
Mert testekben-lelkekben bánkódnak
És immáran hogy ők elkárhoznak
Ördögökkel rútul társolkodnak.

Elkárhoztak nagyon keseregnek,
Mert testekben-lelkekben szenvednek,
Az tűztűl is igen égettetnek,
Ördögöktűl igen gyötrettetnek.

Tehát ama székek szereztetnek,
Angyaloktúl égbe helyheztetnek,
Olivétnek hegyén feltétetnek,
Kiben szentek beülővén lesznek.

Gondolhatsza mert mennyben az szentek
Mostan vagynak mind idvözült lelkek,
De ítéletnek utána lesznek
Bódogulván mind testek, mind lelkek.

Lássad azt is mert Istennek fia,
Ki mindennek tudója, bírója,
Embereknek mert ő lőn váltsága,
Még ő lészen ítélő bírója.

Oh, jó Jézus mind az sok szentekkel,
Angyalokkal, nagy sok seregekkel
Miként király az sok vitézekkel
És nagy bíró az sok esküdtekkel

Röttenetes hatalmasságoddal
Megfizetni nagy igazságoddal
Az mennyekből teljes udvaroddal
Ám beindulsz mind sokaságoddal

Ítéletre bejössz egyetemben,
Az szentekkel beülsz te székedben,
Miként bíró lész ott te igyedben,
Igazságot osztván az törvényben

Az angyalok te akaratodra
Ez világra, minden országokra
Kifutolnak az tartományokra
Mind falukra és mind városokra.

Embereknek felszedik az javát,
Mind egyenként felviszik igazát,
Az tisztáját és megbódogultat.
Ördögöknek hagyják az gonoszát.

Tisztességgel az javát beviszik,
Úristennek ők azt bejelentik,
Kik az Úrnak megáldását veszik,
Jobbja felől angyalok helyhetik.

Gyönyörködnek Istenben az szentek,
Mert őrólok áradnak örömök,
Mind az testi-lelki dicsőségek,
Úristentől fénlik testek, lelkek.

Reánk miként most az Nap fényesít
És mindenre nagyon világosít,
Ennél inkább Urunk világosít
Szent színjével szentekre fényesít.

Apostolok Máriával lesznek,
Az székekbe Úrhoz közel lesznek,
Mind az szentek, angyalok ott lesznek,
Úristennek szent színére néznek.

Csudálkozván nézik bódogságát,
Az Istennek szent színét, orcáját,
Várják szentek ő parancsolatját,
Mert kévánják tenni akaratját.

Ilyen módon az gonosz sátánok
Mint éhező erős oroszlánok
Avagy penig dögletes sárkányok
Lélek ellen lesznek mint tolvajok.

Az pokolból ők is el-kijönnek,
Országokra mind elfutnak-mennek,
És valahol kárhoztakat lelnek,
Nékikvalót mindenütt felszednek.

Régtűl fogva nagy sok pogányokat
Zsidókat is, hittűl szakadtakat,
Mind felszedik az sok hamisakat
És halálos bűnben megholtakat.

Viszik őket mind az nagy szérőre,
Olivétnek hegynek mezőjére,
Jozafátnak nagy széles völgyére,
Megcséplésre és az ítéletre.

Mely nagy rútok az kárhoztak lesznek,
Mert dohosak, mint ördögök lesznek,
Nagy feketék, mint holt szenek lesznek,
Ők képekben mint ördögök lesznek.

Az Jézusnak színét ők is látják,
Bánatjokra lészen, hogy ezt látják,
Mert elvesztek ők már mind, jól tudják
Istenséget pedig nem láthatják.

Krisztus urunk ám megkeresteti
Az keresztfát és odaviteti;
Az szegeket és ő koronáját
Az láncsáját is mind odatéteti.

Krisztus látván, zsidók elijednek,
Keresztfátúl nagyon megröttennek,
Mert azt látván, ők megemlékeznek
Hogy Krisztuson ők halált töttenek.

Igen félnek Krisztusnak hóhári
Az Judással, és Annás szolgái
Kaifással és ő soldinári,
Pilátussal az ő párt-társi.

Ott mindenek az keresztre néznek,
Mert mindenek arról ítéltetnek.
Kik Jézusban hittek, idvözülnek,
Kik nem hittek: mind pokolban mennek.

Az pogányok mártíromokat, látják,
Mert azokat régen ők kínzották,
Nyomorgatták, véreket ontották;
Hogy ők azért elkárhoztak: látják.

Bódogtalan gazdagok ott lesznek,
Mert bódogult szegényekre néznek
Bolondoknak kiket ítíltek,
Csudálkoznak, hogy szentekké löttek.

Ott ezt látják kárhoztak, bánkódnak,
Az szentekről ilyen szókat mondnak:
Mondjuk vala őket bolondoknak,
De most látjuk megbódogultaknak.

Mi bűnünket az szentek jól tudják,
Mert mint éltünk az testbe: jól látták.
Mi kezeink őket nyomorgatták,
Kiért reánk jött az örök halál.

Nagyon nézik szentek kárhoztakat,
Mert esmerik nagy hamisságokat,
Kik gyötrötték itt az igazakat
És szerzettek sok hamisságokat.

Igazságnak elleneállottak,
Szerzettenek sok hamis vámokat,
Bírságokat, nyomorúságokat,
Törvény ellen sok szolgálatokat.

Csalárdságnak dögletes edényi,
Az ördögök konkolynak hintői,
Úristennek örök ellenségi,
Mind ott lesznek bűnöknek lelői.

Reá néznek urunkra: hogy félnek!
Szent keresztet látván ők röttegnek,
Mert szitokkal ők halált tettenek,
Tudják azért, hogy ők nagy kínt vesznek.

Eretnekek látván bizonságul
Édes Jézust tanubizonságul
Elijednek, hogy ők hamisságot
Szerzettek volt gonosz tanúságot.

Az kárhozott nagy sok keresztyének
Kik csak névvel voltak keresztyének,
De nem hittek úr Jézus Krisztusnak:
Ott mind ördög lészen ő vezérek.

Teljes világ ott az szérőn leszen,
Mind az java-gonosza ott leszen,
Mind konkolya, búzája ott leszen,
Mind igaza, hamisa ott leszen.

Urunk Jézus ímé ott elkezdi
Azon szérőn a búzát csépleni,
Mindeneket erősen ítélni,
Igazságnak csépével töretni.

Media pars cantionis

Reátekint jobbfelől anyjára
Krisztus urunk az Szűz Máriára;
Ottan felkél szent anya lábára,
Térdre esik, hallgat szent fiára.

Ám szent fia anyjának azt mondja:
Tiszteletes szent anyám, Mária
Légy mindenkor Istennek áldottja,
Szentháromság Istennek bódogja.

Virágozó méhedben viselél,
Ezvilágra engemet te szülél,
Az te áldott tejeddel éltetél,
Emberkorra engem felnevelél.

Idvözlöm én jó anyám, lelkedet,
Idvözlem én testedet, méhedet,
Megbódogult te emberségedet,
Nagy hitedet, cselekedeteket.

Sok keserű én nagy kínaimban,
Énvelem lől az én halálomban:
Azért most is én bódogságomban
Részeltettél mindennemű jómban.

Ímé ez nap vedd áldomásomat,
Áldásommal az én országomat,
Véle öszve én bódogságomat,
Bódogsággal tulajdon magamat.

Bódog anya, szent anya Mária
Úgy vigadoz, hogy ezeket hallja
Szent fiának mely igen hálálja
Hogy országát ő magával adja.

Jézus Urunk az apostolokat
Ám megáldja mint szent polgárokat,
Kik őérte elhagyták marhájokat
És szenvedtek háborúságokat.

Láss, azután áldja mártíromokat,
Kik őérte vöttek nagy kínokat,
Megölették az hitért magokat,
Szenvedtenek mártíromságokat.

Igazakat: az konfesszorokat,
Kik tettenek nagy sok lelki jókat,
Tartottanak pönitenciákat,
Igaz hitért megáldja azokat.

Ezek után áldja az szűzeket,
Tisztaságban őtet követőket,
Kik tartották testeket, lelkeket
Szüzességben utálván bűnöket.

Te megáldod, Jézus, özvegyeket,
Kik tartottak mindenhöz kegyességet,
Halálodról emlékezeteket,
Imádságba sok tisztességeket.

Igazságban jól élt házasokat,
Kik tartották parancsolatidat
És éltettek megnyomorultakat
Igaz hitért megáldod azokat.

Nagy Úristen mind az sok szentekkel
Angyalokkal, az szent emberekkel,
Kik kedvedre tettek mindeneket
Te jobboddal mind megáldod őket.

Vigassággal szentek hálát adnak,
Nagy szent Istent háromszor kiáltnak,
Dicséretet, alleluját mondnak,
Áldásáról sok ament ők mondnak.

Jézusnak hogy áldását meglátják,
Az kárhoztak éneklést hogy hallják,
Az Istentől hogy ők azt nem hallják,
Igen bánják és igen bosszulják.

Nomina deamonum hic reperiet

Sok ördögök tíz zászlóval lesznek,
És kárhozott emberek közt lesznek,
Az tűzben ők alatt, völgyben lesznek,
Nagy kínokban mindenfelől lesznek.

Igen félnek, látván veszélyeket,
Az kárhoztak és ő sok bűnöket
Az vádoló kínzó ördögöket
Az pokolra alánézéseket.

Balkéz felől eme kárhoztakra
Alátekint Jézus pogányokra
Kik nem hittek Istenben, Jézusban,
De ördögbe és az bálványokba.

Ítélettel őket kárhoztatja,
Megátkozza, pokolra választja,
Baryth nevű ördög alá adja,
Zászlójának alája állatja.

Láss azután zsidókat tekinti,
Kik nem hittek: őket mind elveszti,
Ebron nevű ördögnek ítéli,
Ki azokat zászlójához viszi.

Igaz hittűl elszakadtakat,
És az hamis hitre burultakat
Tévelygésben megvakultakat
Error ördögnek ítéli azokat.

Krisztus urunk az keresztyéneket
Az halálos bűnben vétkezteket
Haragosan tekinti azokat,
Megítélvén mondván imezeket:

Elveszettek! Én veletek jót tők,
Éröttetek ím én emberré lők,
Nagy kínokkal kemény halált felvők,
Éröttetek sok nyavalyát tűrék.

Lássátok most az én keresztfámot,
Kire vettem halálra magamot,
Ím lássátok sebes oldalomot,
Kezeimet és én lábaimot.

Én tinéktek adám énmagamot,
Énmagammal nagy sok javaimot,
Néktek tartám irgalmasságomat,
Szentlelkemet és ajándékomat.

Sok ideig várálak tikteket,
Hogy éntőlem vennétek ezeket,
Elhadnátok gonosz bűnöteket,
Nyerhetnétek ti idvösségteket.

Ti peniglen hálaadatlanok
Ennyi sok jót ti megutálátok,
Végetlen lőn bűnben hallgatástok,
Engedetlen gonosz bátorságtok.

Ím lássátok most igazságomat,
Kik nem vöttétek én áldomásomat,
Vegyétek most az én nagy átkomat,
Mert megvetétek irgalmasságomat.

Ezeket ők hallván, megnémulnak,
Elijednek és megfogyatkoznak,
Mert mondását látják mind igaznak,
Őmagokat kínokra méltóknak.

Hic damnat peccatores Dominus

Tehát Urunk megítéli őket,
Talál bennek hét fő nagy bűnöket,
Azért adja hét fő ördögöknek,
Kik hét zászló alá viszik őket.

Testi-lelki gonosz kevélyeket,
Dölfösöket és az nagy értőket,
Őmagokról nagyon kérkedőket:
Lucipernek kárhoztatja őket.

Elvettetnek tűle az fösvények
Kiknek pénzek volt ő reménségek
Kiknek marha az ő dicsőségek:
Mammon ördög lészen ő gyötrőjök.

Röttenetes haraggal tekinti,
Testi bűnnek kik voltak edényi,
Bujaságnak fiai, leányi,
- Asmodeus ördögnek ítéli.

Régen való sok haragosokat,
Az Káinnal az sok gyolkosokat,
És Ézsauval az haragtartókat:
Sátán ördögnek adja ő azokat.

Ez világban való torkosokat,
Az felötte evőket-ivókat:
Belzebubnak adja mindazokat,
Kik ezekkel megtörték magokat.

Sok kínokra veti irigyeket,
Kik örülték másnak esetjeket,
Bánták penig jó előmenteket:
Leviathán ördögnek adja őket.

Tekint oztán röstekre, tunyákra,
Kik nem mentek az lelki szent jókra,
De játékra és hivolkodásra,
Korcsomára, játékra, hásártra;

Rösten tötték az isteni jókat,
Szent igéjének az ő hallgatását,
Vesztegették az ő idejeket:
Az Belfegor ördögnek adja őket.

Jézus urunk mind az kárhoztakat,
Fírfiakat, asszonyi állatokat,
Jozafátnak völgyében állókat,
Megátkozza, mondván ímezeket:

Mind kárhoztak! Ezeket halljátok:
Én éhezém - ennem nem adátok,
Szomjúhozám, innom sem adátok,
Szegény valék - be nem fogadátok.

Oly kór valék - nem látogatátok.
Mezítelen meg nem ruházátok,
Fogoly valék, hozzám nem látátok,
Hogy meghalék, el sem temetétek.

Rajtam semit sem könyörülétek,
Engem látván, meg sem esmérétek.
Azért mostan átkomat vegyétek
És az poklot, kit ti érdemletek.

Tehát, úgy mint: ők nem tudták volna...
És ezeket kezdik mondania:
Mi házunkhoz ha eljöttél volna,
Bizony néked szállást adtunk volna

Az mi jónkból hozzád láttunk volna,
Ételt-italt szolgáltattunk volna,
Kór voltodba látogattunk volna,
Minden jókat véled tettünk volna.

Légy irgalmas azért most mihozzánk,
Tekints kegyes szemmel most mireánk,
Légy kegyelmes és irgalmas atyánk,
Te átkodat ne vessed mireánk.

Jézus urunk úgy mondott szemekbe:
Bizony, mentem sokszor előtökbe,
Szegényeknek, kóroknak képekbe:
De nem vöttétek az én szömélyembe.

Előletek őket kiűztétek,
Szegényekkel semmi jót nem töttök;
Azmit penig vélek nem tettetek,
Ugyanazont vélem nem tettetek.

Tudjátok: mert néktek marhát adék,
Tihozzátok szegényeket küldék.
Éltetnétek: tinéktek meghagyék,
Mikor néktek Lázárról példázék.

Igazságot ti nem szerettetek,
Szegényeken nem könyörülétek,
Törvényemet nékem megvetétek,
Nem félétek és nem szeretétek.

Nagy sok jókat én tinéktek adék,
Mennyországra néktek utat nyiték,
Idvösséget is, mindent én megszerzék,
Énmagammal minden jót ígérék.

Mindazokról elfeledkeztetek,
Mennyországra nem igyekeztetek,
Lelki jókra igen röstek löttek,
Az bűnökre penig gyorsak löttek.

Okossággal ti nem jól élétek,
Ördögöknek, testnek engedétek,
Ezvilágiakat ti csak szeretétek,
És azokban ti gyönyörködtetek.

Röttenetes én szentenciámot
Ti vegyétek most az én átkomot
Én átkommal dögletes poklot
Haragommal örök kárhozatot.

Tiveletek mind az ördögöket
Átkozom én ő irigységeket
És azokkal az ti lelketeket,
Testeteket, cselekedeteket.

Atyámnak ti legyetek átkában
És legyetek nékem is átkomban.
Szentléleknek legyetek átkában,
Mind az szenteknek legyetek átkában.

Legottan hogy az szentek ezt hallják,
Az átokra az ament ők mondják,
Az szent Istent háromszor kiáltják,
Ítéletet nagy igaznak vallják.

Így értsed te az szérőn az cséplést
Az cséplésen az igaz ítélést,
Liliomon az áldomás-vetést,
Éles tőrön az nagy átok-vetést.

Pironkodnak kárhoztak ezt hallván,
Úristennek nagy haragját látván,
Ő bűnöket mindenek ott látván.
Könyörögnek Jézusnak, ezt mondván:

Élő Isten, mi néked könyörgünk,
Kik jóllehet ellened vétkeztünk,
De hogy tiéd mind testünk, mind lelkünk,
Ne hagyj vesznünk, légy irgalmas nekünk.

Röttenetes átkát rajtok hagyja
Krisztus urunk nekik ám ezt mondja:
Menjetek, elátkoztak, pokolra,
Mert elvettétek igazságom árát.

Ott elveszik Krisztusról szemeket,
Az kárhoztak tekintik szenteket,
Nekik tesznek nagy könyörgéseket,
Mondván nekik ilyen beszédeket:

Mind angyalok és mind sok jó szentek
Kérünk mostan, hogy könyörögjetek
Úristenhöz kit ti megnyerhettek,
Hogy minket is vigyen tiközétek.

Nem adnak szót szentek kárhoztaknak,
Sem szólatnak értek az Jézusnak,
Mert engednek szent akaratjának
És engednek nagy igazságának.

Igen nagyon ezből megijednek
Az kárhoztak, és bánatban esnek,
Mert immáran látják, hogy elvesznek,
Úristentűl ők kirekesztetnek.

Azonközben ördögök ragadják
Kárhoztakat és nagyon szaggatják
Az megmondott tíz zászlóhoz hordják,
Hogy a tíz főördögök bírhassák.

Elkárhozott emberek hogy rívnak,
Az nagy kínban sírnak és jajgatnak,
Keseregvén, Isten ellen szólnak,
Nagy bolondul ekképpen kiáltnak:

Te nagy Isten! Jobb, ne voltál volna!
Vagy minket ne teremtettél volna,
Mi szülénket ne láthattuk volna,
Hogynem mint ily nagy kínt láttunk volna.

Ezek között ördögök is rívnak,
Mert az tűztűl ők is kínoztatnak.
Oroszlánnak módjára ordítnak,
Kárhoztakkal zászló alá állnak.

Röttenetes ördögök prédával
Mint tolvajok ragadott bitanggal,
Megosztoznak az elkárhozottakkal
És örökké bírnak ők azokkal.

Nagy táborok kárhoztaknak leszen
Ő királyok az Luciper leszen,
Azki kinek szolgált: azé leszen
És örök kínt az ördögtűl veszen.

Az Úristen ekképpen konkolyát
Az búzának kiirtott polyváját
Mind szalmáját és minden rútságát
Egybenhányja gonosz fragmentáját.

Érts az sok jó szenteket búzáján;
Kárhoztakat fekete konkolyán;
Pogányokat értsed az polyváján,
Jóra való rösteket szalmáján.

Tiszteletlenségeket ott mondnak,
Az megbúsult kárhoztak zúgódnak,
Elvesztésről Isten ellen szólnak,
Kiért ők is mind nagyobb kínt látnak.

Jézus urunk tovább nem szenvedi
Morgásokat; de imezt téteti:
Hogy őket mind pokolra vetteti,
Angyalokkal hamar beűzeti.

Nagy sívással-rívással beesnek,
Mind emberek, ördögök begyűlnek,
Hitetlenek mentül alólesnek,
Több kárhoztak fellyül reádőlnek.

Fekve-dőlve azonképpen lesznek
Mindörökké, mint akkor beesnek,
Örök nagy kínt és jajt ott szenvednek
Szabadságot soha nem vehetnek.

Igazsága Istennek ezt teszi,
Ez világnak tüzét öszvegyüjti,
Sok rútságát, gazát öszvesöpri
Az pokolra kárhoztakra dőjti.

Nagy tűz között hagyja kárhoztakat,
Konkolyokat, polyvákat, szalmákat,
Konkolyhintő gonosz sátánokat,
Lélekvesztő gonosz tolvajokat.

Így ekképpen bűnösök kárhoztak,
Az bűnökkel pokolra burulnak,
Tűzbe, füstbe, nagy bűzben maradnak,
Mindörökkön örökké ott rívnak.

Tekint Jézus azután jobbkézre,
Tiszteletes nagy sok jó szentire,
Az szenteknek nagy dicsőségekre,
Kiknek így szól nagy tisztességekre:

Adtam nekten én áldomásomat,
Mert töttétek én akaratomat,
Áldomással adtam országomat,
Mert tartátok parancsolatomat.

Sok jókat ti énnekem adátok
Mert éhezém én ennem adátok
Szomjúhozám és innom adátok
Szarándok lők és befogadátok.

Engemet ti jól megruházátok
Hogy kór valék, meglátogatátok,
Fogoly valék, kiszabadítátok,
Hogy meghalék, lám eltakarítátok.

Csudálkoznak szentek, hogy ezt hallják,
Mert Urunkat tudják, hogy nem látták,
Ez világon soholt nem találták,
Azért szentek néki imezt mondják:

Urunk, de mi néked hol szolgáltunk?
Ha mi téged ingyen sem találtunk?
Szegényeket de mi csak találtunk,
Szeretettel azoknak szolgáltunk.

Legottan úgymond Urunk szenteknek,
Bizony mondom nektek, híveimnek:
Mert amit ti töttetek szegényeknek,
Azt töttétek az én szömélyemnek.

Azért ti atyámnak áldottai,
Jövetek el énvelem mostan ti,
Mennyországnak legyetek lakói,
Örökösi, bizonyos fiai.

Sok szentek ezt látják, úgy vigadnak,
Úristennek térdet-fejet hajtnak,
Felségének ők nagy hálát adnak,
Énekléssel dicséretet mondnak.

Ezenközben szent Mihály azt teszi:
Szenteket is seregekbe szerzi,
Angyalokhoz őket egyenlíti,
Tíz zászlónak alája intézi.

Csudaképpen mennyben felindulnak,
Felmenésben Jézussal vigadnak,
Trombitálnak és discantot mondnak,
Téged Isten dicsérnek - így mondnak.

Urunk Jézus az tíz seregekkel
Miként király az sok vitézekkel
Mennyországban megyen fényességgel
Ő székibe ül nagy dicsőséggel.

Legottan az kilenc zászlóalja
Eloszlatik az kilenc karokban,
Azaz lesznek nagy szép állapatban,
Mennyországnak ékes lakásában.

Ott fenn lészen Isten, ő nagy urok;
Ahhoz közel Mária asszonyok
És azok közt mind az arkangyalok
Azok között minden szent bódogok.

Rakattatik ekképpen az házban,
Tudniaillik: Isten országában
Konkoly közül az kiirtott búza,
Tudniaillik: az szentek sokasága.

Választottak akkor mind benn lesznek,
Az romlások mind épülve lesznek,
Az sok helyek mind teljesek lesznek,
Lakodalmak, vigasságok lesznek.

Mind az szentek Úristenre néznek,
Angyalokkal ők az karban lesznek,
Egyetemben vélek énekelnek,
Úristenben nagyon dicsökednek.

Az nagy Isten leszen ő királyok,
Azon leszen jutalmok gazdájok
Abban leszen örök nyugodalmok,
És örökkévaló vigasságok.

Mi is téged Istenünk most kérünk:
Ezvilágban kik még testben élünk,
Malasztoddal hogy légy te mivélünk,
Bocsáss meg nekünk, hogy idvezülhessünk.

Ezvilágból mikor mi kimúlunk,
Vigy mennyországba, hogy véled lehessünk,
Az szentekkel téged dicsérhessünk,
Mindörökké benned vigadhassunk.

Nagy Úristen! Vegyed ez verseket
Szeretettel neked szerzetteket,
Kérünk, tarts malasztban lelkünket,
Adjad mennyben örök életünket.

(1566?)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me