Bornemisza Péter: ISTEN VÁROSÁRÓL, AZ MENNYORSZÁGRÓL VALÓ ÉNEK | Verstár - ötven költő összes verse

ISTEN VÁROSÁRÓL, AZ MENNYORSZÁGRÓL VALÓ ÉNEK

Az versfejek imez igéken járnak: "Balassi Jánosnak és Sulyok Annának prédikátora, Bornemisza Péter Krisztus nevével inti a világot az idvösséges életre."

Nótája: Szánjad Úristen az te népednek, etc.

Bátorits uram, édes istenem

lelkemet, nyelvemet,

A te nevednek tisztességére

inditsd beszédemet,

A te népednek idvösségére

adj nekem értelmet.

Az mennyországnak drága-voltáról,

nagy bódogságáról,

Lenne beszédem ékességéről,

gyönyörűségéről,

De kérlek, uram, adjad szent lelked

erre segitségül.

Látom úristen, hogy esze veszett

mind egész világnak,

Kik marhájoknak, földi házoknak

romlásán jajgatnak,

A mennyországnak édes lakásán

keveset óhajtnak.

Árnyék ez világ, hamar elmúlik,

miképpen az virág,

De az úristen él mindörökké,

te ővéle maradj,

Vaj! mely szép lakóhelye őnéki

ott fenn az mennyország.

Szem azt nem látta, fül sem hallotta,

Ézsaiás mondja,

Mely édes lakóhelyeket nékünk

isten szerzett volna,

Kiről tinéktek nagy csuda dolgot

akarnék szólnia.

Szépségit annak meg sem mondhatom,

mely igen nagy legyen,

Az ékességből mely nagy édesség

emberre ott jöjjen

Az dicsőségből mely nagy fényesség

embert környül vegyen.

Isten angyala egy nagy szép dolgot

szent Jánosnak monda,

Az mennyországnak dicsőségéről

akara szólnia,

Ím, megbeszéllem, hallgass csak reá

mi dolog az volna.

János ezt látá, mintha az isten

új eget és földet

Teremtett volna, és elbontaná

amaz régi földet,

És nagy szép síkon kiterjesztené

annak ékességét.

Az szép, sík mezőn az úristennek

városát meglátá,

Új Jeruzsálem szép lakóhelye

az istennek vala,

Kétszáz mérföldre széle és hossza

kiterjedve vala.

Nem látott ember drágább helyt annál,

kin csudálkozhatnál,

Mert nincsen ott sár, agyag és föveny,

hitván faragott kő,

Csak cifra arany, gyöngy- és jáspiskő,

mindazon drágakő.

Ó mely édesség az tündöklésből

ember szívét ötli,

Drágaköveknek szép rendelése

szívét édesíti,

Az csillaglása, az ékessége

lelked hozzá veszi.

Sok mestersége és bölcsesége

istennek városán,

Tizenkétféle drágakövekből

az kőfalja vagyon,

De igen messzem kétszáz mérföldre

hossza, széle vagyon.

Nem mondhatja meg azt emberi nyelv

szintén úgy mint volna,

De csak annyira szól János róla,

hogy lelkünk óhajtsa,

Gonosz terhünket, hogy hátrahagynók

és sietnénk oda.

Az város falja, hallgass jól reá,

imillyen szép vala,

Az fondamentom drágakövekből

szép tarkáson vala,

De az dereka mind környes-körül csak

egy színt tart vala.

Kívül a város nagyon tündöklik

szép színyű kövekkel,

Zöldszínyű kővel, szederjes kővel,

sárga, fejér kővel,

Piros testszínnel, hamu kékszínnel,

aranyas színű kővel.

Egyik köv Jáspis, az másik Saphir

és Calcedonius,

Smaragd, Sardonyx és a Sardius

és az Chrysolitus,

Megint Berillus, az Topasius,

és az Chrysoprasus.

Szintén legalól az fundamentom

nagy csudaképpen áll,

Mert dárgakőből tizenkét oszlop

mind különb színbe áll,

Mindenik oszlop húsz-húsz mérfölden -

úgy aránzom - hogy áll.

Szép szint tart Jáspis, az setétes zöld

az legelső oszlop,

Mellette Saphir, szép világos kő

az második oszlop,

Calcedonius, szép setétsárga

az harmadik oszlop.

Vala ez mellett szép tündöklő zöld

az negyedik oszlop,

Sardonyx, piros testszínnel elegy

az ötödik oszlop,

Oztán Sardius, mely hamuszínyű,

de ez is szép oszlop.

Lám oly szép szint tart az Chrysolitus,

mert arannyal fénylik,

Ott az Berillus pázsitszínyű zöld,

igen messze fénylik,

Az Topasius, mint az szép kristál,

oly igen fejérlik.

Onnat tündöklik a Chrysoprasus

zöldellő arannyal,

A Hyacintus szederjes oszlop,

igen nagy szépen áll,

Az Ametystus tiszta veres kő,

szintén legutól áll.

Kétszáz mélfölden széle városnak,

kétszázon az hossza,

De a drágakők húsz-húsz mérfölden

valának változva,

Az fondamentom mind környös-körül

szépen megtarkálva.

Az derék kőfal tiszta zöld Jáspis,

csuda mely igen szép,

Isten, őmaga, ezt így alkotta,

azért ily igen szép,

De kapuját is, az piacát is

lássuk, mely igen szép!

Négy szegre város, mindenik szegre

három kapu vagyon,

Tizenkét kapu mind környös-körül

drágakőből vagyon,

Mindenik kapu külön drágakő,

különb színe vagyon.

Nagy mesterséggel virágosképpen

vadnak kifaragva,

Gyönggyel, arannyal, nagy bölcseséggel

mindenfelől rakva,

Az úristennek zép, szent angyali

valának azokba.

Az város belől oly igen drága,

mert isten országa,

Hogy emberi nyelv meg nem mondhatja,

meg sem gondolhatja,

De az mint lehet valamennyire

szóljunk mégis hozzá!

Nagy fényessége embernek szemét

úgyan általhatja,

Tiszta aranyból város piaca

mindenik utcája,

De rakásának és szép módjának

csuda az cifrája.

Az Krisztus Jézus, istennek fia,

szent Jánosnál mondja:

Szép lakóházak, mulatóhelyek

atyjának házába,

De mindenik ház, mely ékes legyen,

azt most meg nem mondja.

Kincsvel, szépségvel tudom bizonnyal

hogy mindenik rakva,

Ezt is aránzom, hogy az paloták

mind fényesek abba,

Drága kövekvel, gyöngyvel immáron

szép fényesek azba.

Piacán vala - szent János mondja -

isten önnönmaga,

Együtt ővéle az ő szent fia,

istennek báránya,

És az szentlélek, az mi lelkünknek

édes nyugalma.

Rendet előttek az szent angyalok

nagy szépen állanak,

Sok szent emberek fényes ruhában

koronázva vadnak,

Az úristennek dicsőségében

ékességgel vadnak.

Egy drága székben, város piacán

isten mikor ülne,

Csuda fényes víz isten székiből

nagy szépen kijöve,

Aki azt issza, soha meg nem hal,

de él mindörökké.

De az víz mellett szép zöldellő fák

kétfelől valának,

Mindenik hóban újabb gyümölcsöt

az fák mutatának,

A levele is betegesöknek

hasznosok valának.

Isten székiből oly fényességet

városban tart vala,

Az fényes napot az ő fényével

fellyülmúlja vala,

Azért mindenkor az szent városban

nagy fényessség vala.

Kegyes úristen!, bezzeg nagy dolog

mit vélünk míveltél!

Ímé testünkben, felséges nagy úr,

vérünkben öltöztél,

Fekete földből, ez szegény porból

mennyire emelél.

Az Jézus Krisztus, istennek fia

mikor köztünk járna,

Nagy édes szóval öccsének minket

akkor nevez vala,

Most is ő minket barátinak tart,

mintha volnánk társa.

Tanyit az szent Pál, hogy az Krisztusnak

volnánk atyjafia,

Mert az mi testünk, csontunk és vérünk

volna immár rajta,

Kibe ő felment és uralkodik

az nagy, szép városba.

Odavár minket, hogy megosztoznék

igazán mivelönk,

Önnönmagához hasonlatossá

akar tenni bennönk,

Minden javába tisztán igazán,

megosztozik velönk.

Rothadt testünket ő feltámasztja,

oly fényessé teszi,

Amely fényes ő, istenségében

örökössé teszi,

Minden szépséggel, nagy édességgel

ezt felékesíti.

A Krisztus mondja, még a napnál is

fényesebbekké leszünk,

Mint az istennek szép, szent angyali,

igaz ollyak leszünk,

Ott színről színre istent meglátjuk,

csak ővéle leszünk.

Biztat az szent Pál, oly nagy örömünk,

édes dicsőségünk

Lészen istennel, kit meg nem mondhat

soha az mi nyelvünk,

Itt ez világon mert semmi nincsen

hasonlatosságunk.

Ó mely nagy dolgot isten őnéki

az mennyből mutata,

Őmaga mondja, hogy oly nagy dolgot

akkor látott volna,

Kiről nem merne emberek előtt

ingyen csak szólnia.

Róla magamban így gondolkodtam,

de vajon mi volna?

Megfeddém osztán az én elmémet,

nem ő dolga volna

Ily nagy dologról gondolkodnia,

kiről Pál sem szólna.

No azért ti is, isten fiai,

Krisztusnak hívei,

Ne kévánjátok isten országát

nagy mélyen érteni,

Az szent városról elégedjetek

mostan gondolkodni.

Ez bolond világ igen csudálja

ezüstet, aranyat,

Ugyan megkábul, oly igen nézi

az drága köveket,

Az kicsiny gyomor nem telhetik bé,

úgy óhajtja őket.

Mutat az isten azért minékünk

oly nagy kincses várost,

Hol meg kell telned és nem kévánhadd

az aranyt és garast,

Nem kell ott ezüst, gyöngy és drágakő,

jobbat annál találsz.

Isten őmagát közli mivélünk,

él örökké velünk,

Őbenne penig nincs semmi gonosz,

édesség jő belénk,

És mindörökké nagy tisztességgel

őelőtte leszünk.

Szép bizony drága az ő városa,

az ő lakóháza,

Nagy sokkal is szebb amaz városnál,

kit szíved óhajta,

Meglátjuk osztán mikor az isten

minket viszen oda.

Zálagja nálunk az úristennek

igen drága vagyon,

Fiát, szentlelkét úgy adta nekünk,

hogy az nálunk álljon,

Ez nagy zálagot, kérlek, megőrizd,

hogy isten megtartson.

Az isten nékünk nem akarhatja

semmi veszedelmünk,

Megholt éröttünk az emberségben

ő megváltott bennünk,

Nagy örömében ennyi nagy sok jót

ő szerzett minékünk.

Panaszolkodik de nagy sok helyen

ő felsége reánk,

Ennyi sok jóra hogy mégis őtet

oly igen utálnánk,

Az ő szent fia után járnia

mi mégsem akarnánk.

El ne veszessed az kéncses várost,

ím, tanácsot adok,

Kicsiny ideig szoros az úta,

de oztán nyugodtok,

Az szorossággal hasznos voltáért

ti ne gondoljatok!

Tanácsom nekem - ha megfogadnád -

imilyetén leszen:

Hogy minden gondod, fohászkodásod

csak a város legyen,

Mert nincs itt hazánk, azért ez világ

úgy mint árnyék legyen.

Engeszteljed meg minden barátid,

békességben lakjál,

Ha ki tégedet gyűlöl vagy kerget,

azért imádkozzál!

Ennek utánna megjámborodjál,

ha te gonosz voltál.

Reménségedet éjjel és nappal

istenhöz emeljed,

Hogy megbocsássa ő szent fiáért

bűnödet teneked,

Az ő szent lelkét adja tebeléd,

az vezérljen téged.

Csuda istennek ő nagy haragja,

az bűnt igen bánja,

Amint jól látjuk, mely sok csapása,

számtalan ostora,

Kik őhozzája nem fohászkodnak,

annak poklot adja.

Ha jól olvasnád, mikor szent János

szól az szép városról,

Ott megtalálnád, hogy ebek, disznók

távol lesznek attul,

Medve, oroszlán, farkas, agg róka

oly nagy szép várostul.

Rettenetes szó, embert jegyeznek

undok, gonosz férgek,

Kik olyaténok, miként az disznók

avagy undok ebek,

Az okádásra, az undok sárra

akik visszatérnek.

Igen haragos medve, oroszlán,

kegyetlen a farkas,

Olyan dagályos a gonosz ember,

soha nem irgalmas,

Álnok, mint róka, de az csávában

megyen az agg ravasz.

Setét az pokol, ott sívás-rívás,

nagy fogcsikorgatás,

Tűz, kígyó-béka, leszen örökké

számtalan ordítás,

Bú, gond, és bánat, nagy keserűség,

leszen nagy ohajtás.

Tüzes tó leszen, szent János mondja,

büdös kénköv abban,

Az tűz testedet, az bűz lelkedet

oly erősen nyomja,

Hogy az embernek az ő elméje

csak meg sem foghatja.

Vajha eszedben jutna most neked

az úr Krisztus szava,

Az könnyen lakó kazdag miképpen

kínlódik pokolban,

Kinek istenre, atyjafiára

itt nem vala gondja.

Sok szóval kiált, erősen ohajt

pokolnak lángjában,

Egy csepp vizet kér, hogy az ő nyelve

megenhednék azban,

De ám nem telék szegény kazdagnak

bizony kedve azban.

Nem hiában ezt az édes Krisztus

jelenté ki nekünk.

Mert nagy terhünket magára vötte,

bánná veszedelmünk.

Int azért minket: pokol kínjátul

hogy mi megröttenjünk.

Ez világon nincs oly igen bűnös,

nincs oly igen gonosz,

Hogyha idején megbánja bűnét,

tér az úristenhöz,

Kit eltaszítna és szent fiáért

nem venne magához.

Vajon nagyobbat az jó úristen

mit adhatna ennél?

Minthogy irgalmát ajánlja nékünk,

öles édes kézzel,

Csak hogy idején siess őhozzá,

térj meg igaz szívvel.

Én is tégedet Krisztus nevével

jó barátom, kérlek,

Jól megforgassad, hányjad és vessed

mint legyen az lélek:

El ne veszessed, az örök kínra

lássad hogy ne essék.

Vigyázz és ohajts te, imádkozzál

Krisztus Jézus mellett,

Mert ő megváltott az ő testével,

vérével tégedet,

Ő vitézkedik, kéván tűlünk is

jó vitézségöket.

Ez mi életünk semmi nem egyéb

csak azon vitézség,

Ördög, bűn, halál, kárhozat ellen

erős, nagy versenség,

Jóllehet nékünk mindenkor ezben

az Krisztus segítség.

Lelkedben érzed: miként az sívó

oroszlán: az ördög,

Faggat és gyötör, szaggat és hurcol

ez útálatos dög,

Nagy sok bánatot, kétséget sokat

az te lelkedben önt.

Int sokszor téged, álnokul izgat

bűnre isten ellen,

Hogy ő haragját felgerjesztenéd

az te lelked ellen,

Elvetne tűle pokol kínjára

testedben, lelkedben.

Nagy mestersége ez teellened

Luciper fiának,

Hogy mézzel elegy adja tenéked

mérgét a pokolnak,

Gyönyörűséggel viszen az bűnre,

de kára nagy annak.

Tégedet osztán, ha megragadhat,

az bűn alá nyomhat,

Kétséges szívet, röttegő lelket

ő tebeléd adhat,

Ugyan megtapod foggal és lábbal,

csikorgatja fogát.

Ímé, csak lássad, mely igen veszté

ez egész világot,

Ő szerze ennyi tévelygő népet,

sok bálványimádót,

Ennyi sok lopót, parázna népet,

részegest, prédálót.

Ez egész világ nagyobb részében

mind testében lakik,

Mennyi sok török, zsidó, tévelygő

setétségben lakik,

Egész pápaság kincses ördögnek

hegyén imádkozik.

Zűrzavar köztünk, keresztyén népen

mely igen sok vagyon,

Az úristennek akaratjában

nem járunk egy úton,

Község, nemesség, prédikátorok

vadnak mind az hajón.

Vaj! gonosz ördög, mely igen álnok,

bezzeg csalárd voltál,

Igen vakmerő, mert Krisztussal is

lám: szembe állottál,

Megkísírtetted hitetlenséggel,

bálványimádással.

Jézus urunk de megtört téged,

meggyőzött tégedet,

Ő mi hadnagyunk, mellettünk vagyon,

meg is ver téged,

Marjad sarkunkat, de az fejedet

megrontja tenéked.

Látjuk jóvoltát az mi atyánknak,

édes istenünknek,

Meghagyta nékünk, hogy segítséget

nyavalyánkban kérnénk,

Jézus Krisztusnak szentséges lelkét

adná ő mibelénk.

Azért fejenként menjünk istenhöz,

ördögre kiáltsunk,

No, essünk térdre, jer, imádkozzunk,

segítséget kérjünk,

Hallgass csak reá, ímé: megmondom,

mit kelljen kévánnunk.

Gyógyítsd meg, uram, betegségünket,

bocsásd meg bűnünket,

Az úr Jézusnak kihullott vére

mossa meg lelkünket,

Az ő malasztja szállja szívünket,

igazgasson minket.

Oltalmazz bennünk sok tévelgéstül,

zsidó, török hittül,

Megholt szenteknek imádásátul,

az kenyér-istentül,

Oltalmazz, uram, az pápaságnak

bálványozásátul.

Teljes hitünkkel engedjed nékünk

hozzád ragaszkodnunk,

Ne légyen nekünk több reménségünk,

te légy mi istenünk,

Atya és fiú, szentlélek isten
lakozzál mibennünk!

Atyánk vagy nékünk, mert teremtettél,

ismég hozzád vöttél,

Noha vétkeztünk, de szent fiadért

megengeszteltettél,

Fiaid vagyunk, mert szentlelkeddel

minket megszentelél.

Zálogod rajtunk, szentlelked bennünk,

örül azért szívünk,

Immár oltalmazd hitetlenségtül,

kétségtül mi lelkünk,

Féljünk tégedet és megalázzuk

előtted mi magunk.

Inditsd lelkünket, fohászkodhassunk

untalan tehozzád,

Sok jótétedről dicsérjünk téged,

adhassunk nagy hálát,

Mindenek előtt vallhassunk téged,

szólhassunk csak rólad.

Dicsérje nyelvünk az te nevedet,

említsen tégedet,

Nagy tisztességgel és félelemmel

ne játsszék teveled,

Átkot, esküvést ne hagyj mielni,

uram, te ellened!

Vaj! mely nagy igen ohajtja lelkünk,

ne hagyja azért, kérünk,

Támassz sokfelől jó tanyítókat,

mint szent Pált közöttünk,

Mint az trombita, az te szent igéd

hangoskodjék köztünk.

Örvendez annak mind éjjel-nappal

az ő teste, lelke,

A tömlöcbe is, betegségbe is

örül annak szíve,

Az ki hallgatja te szent igédet

és vette eszébe.

Szolgáltasd köztünk a szent jegyeket

tisztán és igazán,

A keresztséget, a szent vacsorát

értsék meg mindnyájan,

Mely igen drágák, ezekhöz képest

semmi ezüst, és arany.

Szül az keresztség újonnan minket,

megföreszt Krisztusban,

Az szent vacsora éltet bennünket

az te szent fiadban,

Az te szent lelked, uram, szép dolgot

szerez mindazokban.

Él az mi lelkünk nagy csudaképpen,

uram, ezek által,

Az röttent-szívű, kétséges szívű

megnyugszik ezáltal,

Az nagy vakmerő, gonosz-életű

hozzád tér azáltal.

Segíts meg azért, édes istenünk,

nagy sok nyavalyánkba,

Te szent igédbe, az keresztségbe,

az szent vacsorába,

Újítsd lelkünket, éltess bennünket

az Jézus Krisztusban.

Ez sok jó mellett több jókat kérünk

mégis atyánk, tőled,

Hogy lelkünk mellett segítsd immár ez

nagy gyarló testet,

Add meg szükségit, és jóvoltodból,

uram, áldd meg őtet!

Szent királyokat, jámbor urakat,

vitéz hadnagyokat,

Támassz közöttünk eszes szolgákat,

nagy sok jámborokat,

Adj minden helyen jó polgárokat,

jámbor jobbágyokat!

Ezeknek szállja szívét szentlelked,

igazgassa őket,

Sok vérontástul, méltatlanságtul

oltalmazza őket,

Harag, irígység, nagy kegyetlenség,

ne bánthassa őket.

Löld uram, kedvét az sok dúlóknak,

ennyi sok lopóknak,

Töltsd bé gyomrokat, adj ételt, italt,

adj munkát azoknak,

Téríts meg immár, esmérhessenek

ők téged atyjoknak.

Ez utálatos, fertelmes élet,

gonosz paráznaság,

Ne légyen köztünk ennyi torkosság,

ördögi gonoszság,

Adj mindeneknek jó házastársat,

mert az szép, tiszta ágy.

Tisztítsd meg uram, parvarkodókat,

álnok pöröseket,

Kik elfordítják az igazságot,

ne veszesd el őket,

De szent fiadért térítsd tehozzád,

add nékik lelkedet!

Reménlem, uram, te jóvoltodból,

hogy meghallgatsz minket,

Mert megesküdtél, hogy az mely ember

fohászkodván téged

Hív segítségül, soha nem hagyod,

de megtartod őtet.

Ezeket azért engedjed nékünk

a te szent fiadért,

Ki szent testével, drága vérével

fizetett ezekért,

Újíts meg mostan, még itt ez földön

ily nagy fizetésért.

Az mely gonoszság ötlett mibelénk

gonosz ördög miatt,

Tisztuljon meg már minden népekből

Jézus Krisztus miatt,

Szeressünk téged, és egymásinkat

te szentlelked miatt.

Nézd meg kapuját Jeruzsálemnek,

az kéncses városnak,

Mert megtisztultunk érdeme által

az te szent fiadnak,

Add meg minékönk szép koronáját

az szent mennyországnak!

Rút és iszonyú undok az pokol,

nem kell az minekünk:

Szép az mennyország, rakva sok kéccsvel,

arra fohászkodunk,

Noha nagy szoros kapuja annak,

de reátódulunk.

Látjuk az kapun az Jézus Krisztust,

igen kiált nekünk,

Hozzá siessünk, az ördög ellen

megragadja kezünk,

Annak okáért éjjel és nappal

néki esedezzünk.

Szent István mikor halálán volna,

az ég kettőnyíla,

A Jézus Krisztust látá mellette,

őhozzá kiálta,

Nagy örömében lelkét bocsátá,

az Jézusnak adá.

Ó, uram Jézus, nyisd meg nekünk is

idején az ajtót,

Kit drágakőből, gyöngyből, aranyból

ékesítettél ott,

Adj innunk nékünk az élő vízből,

add meg az szép várost.

Noha itt téged, az ördög miatt,

sokszor megbántottunk,

De többé immár nem bántunk téged,

arra lészen gondunk,

Itt is szolgálunk és ezután is

örökké tisztelünk.

Dicséret néked atya úristen,

az te szent fiaddal,

A szentlélekkel, kinek malasztja

minket megvigasztal,

Az szent várasban örökké élünk,

bíztat minket azzal.

Az ezerötszáz és az hatvanhét

esztendő hogy volna,

Az Bornemissza Péter ezt írá

Zólyomnak várába,

Megkoronázva az szép városba

lakhassál: kévánja.

(1567)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me