József Attila: TÜZEK ÉNEKE
Sustorgunk a katlanokban, szikránk pattog, úgy szalad,
Pírt adunk a szőke kőnek, kövér darab húsok főnek
Fölöttünk a tarka cinfedő alatt.
karjainkból kicsordul a vér,
Végigcsorog tagjainkon, sötét és kövér,
Mint a barna föld, amelynek méhében sok jó zsir erjed
S fölolvadva,
Sercedezve
Elvegyül vele.
Ereiben elnyújtózunk, izmaikba fákat vetünk, erős, hajlós ágakat, melyek
Őserdőben századhosszat ropogósan hajladoznak, bőrükből meg
bomlik, forr a lé
Szeretnek is nagyon minket, ledobják a ruhát, inget s égigérő nagy halomba
ha gyülekezünk,
Futós szabad pusztaságot lepnek el a fiuk, lányok, szép szivükbe fényesség
suhan,
Kéz a kézben
Úgy táncolnak körül lassudan,
Piros lángokat nevetnek, szépen, tisztán öregednek, öregen pedig
Töpörödött kicsi testük a mi erős hamvainkba csókkal fektetik.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me