Komjáthy Jenő: NEM SÍROK TÖBBÉ ...
Impavidum ferient ruinae.
HORATIUS
Dacosan fogadok minden csapást;
Nyugodtan várom be a döntő percet,
Hozzon rám életet avagy halált.
S megismerém a legmélyebb pokolt;
Egekbe vitt az élet szomja:
S szívem az üdvök tengerébe holt.
S homályban élek, bár lelkem ragyog;
Napszívem eltorzul a sárban:
Minden lehetnék, semmi sem vagyok.
Azt hittem, az egész világ enyém:
S elbukom egy hitvány gödörben,
Elvérzem orv kígyómarástul én ...
Melyen megtörnek a vesztő habok:
Osszátok föl egész világot,
Tűzpontja, napja itt bennem ragyog.
E zengő, fényes, órjás egyetem:
Szívembül új világ hasadna,
Csodás, gyönyörbe rengő, végtelen.
Töretlen állok és nyugodtan én;
Belőlem hajt a lét s újból kigyullad
Az örök új világ, az ősi fény.
Minden keserv dacos gyönyörre vált;
A döntő perc, az ünnepélyes óra
Csak életet hoz, nem hozhat halált!
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me