Kosztolányi Dezső: ZARÁNDOKLÓ FÁK
a vérző, őszi föld szívébe markol,
az ónszínű, kopár keresztutakról
zarándokolni indulnak a fák,
jámbor, szelíd, kegyes, gondolkodó mind,
a levelük sír, sír és egyre bólint,
szomorú lombjuk könnyez, hallgatag.
kettős sorokban, ó vajon mióta? -
A fényt keresi a fák légiója,
a nap, a nap hatalmas mágnesük.
rájuk esik az alvó, csöndes, esti
fény és a szélük haloványra festi,
a poros úton tömjén kavarog.
láttukra az ember döbbenve hallgat.
Titokzatos tanyák és törpe falvak
lerogynak és úgy mondanak imát.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me