Kosztolányi Dezső: EGYEDÜL
a fák, a lombok ezre eltemet.
Olykor fölém cikáznak még a fecskék,
nem láthat itten senki engemet.
nincs semmi nesz a lombokon, a fán
s tűz-csókokat kapok a tiszta égtül
Én, a merész és álmodó parány.
a lég üres, kihalt a szó, a hang,
s én sápadottan fekszem itt alant.
tágul ki, mint egy kék üvegharang,
a végtelenbe nyúló kékes űr.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me