Kosztolányi Dezső: ALFÖLD
s az utasok a zörgő ablakokból
bámulva nézik, mint egy új csudát.
itt-ott egy árva, tikkadó kazal.
A búza habja szikrát hányva mormol.
a gulya tétlenül delelve ődöng,
távolba búsul egy vén, puszta fal.
egy ócska, kis síp álmosan huhog
és nincs a rónán sehol üdítő zöld.
a délibáb poros mezőn suhanva
köddé fakul és eltűnik utóbb.
olykor elballag egy szikár legény,
izmos, erős és szikkadt arca barna.
Majd jő egy karcsú és sovány magyar ló
s horkanva nyargal el, mint tünemény.
a zöld mocsár teng, távol eb ugat,
sátorfa mellett álmodik az alvó.
E vérvirágos föld ma is a régi,
az ősök itt kinyújtják karjukat.
őrzik ma is a múltak csarnokit,
vén váruk árnypallosuk éle védi.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me