Rimay János: [HATODIK]
Erdő nevelt Echó,
Felelj szómra, kit hallál?
Mert minden tertínet,
Ki emberre jühet,
Nálad, tudom, nyilván áll,
Én nagy szerelmemben,
Ki lobog szívemben,
Véget valjon s mi talál?
Én kénomban véget,
S éltem meg sem irgalmaz?
Sem őszült vénséggel,
Sem semmi ínséggel
Bennem meg nem ovul az?
Szívem is beszéli,
Titkon jüvendüli,
Hogy úgy lesz holtomig az.
De mi lesz jutalmom,
Sok búm hoz-é mi jókot?
Szeretűm tréfál-é?
Hívségének áll-é?
Vagy hint csak hideg szókot?
Együld meg is hurít,
Mérgivel beburít,
Vet orcámra nagy pókot.
Ha valóban látom,
Hogy csók leszen ő zsoldja,
Benne meggazdagul,
Bútúl szívem tágul,
Friss lesz éjtszaka holdja,
Orcám haloványát,
Kit szerelmivel ád,
Ha csókjával be foldja.
S éltem háborúját
Igen megcsendesíti,
Ő savány szerelmét,
Szíve keménségét
Ha már nem öregbíti,
De mi lesz zálogja,
Hogy mérgét megfogja,
Kínomot megenyhíti?
S híven is viselem,
Hozzája szerelmemet,
Kedvem meg nem veti,
Ha megismerheti
Az én törödelmemet,
Ő lesz szerelmessem,
Nála is keressem
Kedves lakóhelyemet.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me