Somlyó Zoltán: BÖLCSŐ ÉS KOPORSÓ
BÖLCSŐ ÉS KOPORSÓ
Beteg anyától, nyári hőbe lettem,
Csöndes falún, hol se templom, se pap.
Beteg anyám szemét reámvetette
És bús sirásokban telt el a nap,
Néhány paraszt, ki üdvözölni jött el,
Csak könnyet látott a bölcsőm felett.
És harmadnapra árva lettem én:
Egy élet jött és egy elment, szegény.
Csöndes falún, hol se templom, se pap.
Beteg anyám szemét reámvetette
És bús sirásokban telt el a nap,
Néhány paraszt, ki üdvözölni jött el,
Csak könnyet látott a bölcsőm felett.
És harmadnapra árva lettem én:
Egy élet jött és egy elment, szegény.
Mondják: nem volt szemernyi élet bennem,
Halálszag lengett tömpe orromon.
Rossz szemmel néztek még a szolgálók is,
S meg is átkoztak halkan olykoron.
S egy évre rá a bús évforduláskor,
Mig gyertyák közt imádkozott apám,
A kisértetes viaszszinü estben
A bölcsőből egy rossz ládára estem.
Halálszag lengett tömpe orromon.
Rossz szemmel néztek még a szolgálók is,
S meg is átkoztak halkan olykoron.
S egy évre rá a bús évforduláskor,
Mig gyertyák közt imádkozott apám,
A kisértetes viaszszinü estben
A bölcsőből egy rossz ládára estem.
A homlokomon ez a két barázda
Mély igazságban fogant szerzemény.
A szemeim a könnyezéstől mélyek,
Miként az átok szivem fenekén.
S amit tizenhárom éves koromban
A karjaimra először csavartam:
Az imaszijat félve vettem kézbe,
Mint aki ennen kriptájába néz be.
Mély igazságban fogant szerzemény.
A szemeim a könnyezéstől mélyek,
Miként az átok szivem fenekén.
S amit tizenhárom éves koromban
A karjaimra először csavartam:
Az imaszijat félve vettem kézbe,
Mint aki ennen kriptájába néz be.
Ó, tiszteskorú agg igaz zsidók
És nyiladozó zsidó csecsemők,
Ott messzi, lenn, a Dráva folyó partján,
A sorsotoknak bús részese nőtt.
Az égig érő nyárfák szigetén,
Hol méla nesszel siklik el a komp,
Egy átok szállt át setét arcomon,
Amellyel éltem végig harcolom.
És nyiladozó zsidó csecsemők,
Ott messzi, lenn, a Dráva folyó partján,
A sorsotoknak bús részese nőtt.
Az égig érő nyárfák szigetén,
Hol méla nesszel siklik el a komp,
Egy átok szállt át setét arcomon,
Amellyel éltem végig harcolom.
És vert szivembe kinok légiója,
Hegyes dárdákkal tép és ostoroz.
A napfény, isten édes-kedves napja,
Fájdalmat öl és keservet szoroz;
Mert sem emitt, se régi Izráelben,
Hol rabszolga volt mind, aki zsidó,
Mint én, nem hordott senki oly sebet,
Oly nyughatatlan vért s oly könnyeket.
Hegyes dárdákkal tép és ostoroz.
A napfény, isten édes-kedves napja,
Fájdalmat öl és keservet szoroz;
Mert sem emitt, se régi Izráelben,
Hol rabszolga volt mind, aki zsidó,
Mint én, nem hordott senki oly sebet,
Oly nyughatatlan vért s oly könnyeket.
És Bábel tornya alján, mit az égig
Akartak húzni a hitetlenek,
Nem volt oly síri a zavarodottság,
Mint szemekben, ha rájuk meredek.
Az én tekintetemet ki nem állják,
Mert szúr, mint halálvirág tövise...
A könnyek örök kútja vagyok én,
Felettem gyász van és semmi remény.
Akartak húzni a hitetlenek,
Nem volt oly síri a zavarodottság,
Mint szemekben, ha rájuk meredek.
Az én tekintetemet ki nem állják,
Mert szúr, mint halálvirág tövise...
A könnyek örök kútja vagyok én,
Felettem gyász van és semmi remény.
Jöttem közétek, mert el kelle jönnöm,
Izrael vére nemzett engemet.
Egy zsidó asszony sírja: születésem
És első csókja adta lelkemet.
Halljátok mind meg szám keserves szóját,
A véretek szól dalaimon át.
S ahol zsidót temetnek el egy sírba,
Gondoljatok rá: mi van itt megirva!
Izrael vére nemzett engemet.
Egy zsidó asszony sírja: születésem
És első csókja adta lelkemet.
Halljátok mind meg szám keserves szóját,
A véretek szól dalaimon át.
S ahol zsidót temetnek el egy sírba,
Gondoljatok rá: mi van itt megirva!
Az ember él, hűs porba' vándorolva
S idegen dolgokkal zsellérkedik.
Egy téli éjjen felriad, sikoltva,
És miből lett?... ezen elmélkedik.
A porba vágyik vissza, melyen alszik
S amelyből lett s amelyből anyja lett.
És éjidőn keze a porba mélyed;
Ki mérheti föl a nagy mindenséget!
S idegen dolgokkal zsellérkedik.
Egy téli éjjen felriad, sikoltva,
És miből lett?... ezen elmélkedik.
A porba vágyik vissza, melyen alszik
S amelyből lett s amelyből anyja lett.
És éjidőn keze a porba mélyed;
Ki mérheti föl a nagy mindenséget!
Hallelujázva olvassátok versem,
Mert én az Istent láttam egykoron.
Egy koporsón jelent meg égifényben,
Hogy igazitsa zord gyermekkorom.
Még zárt szemembe színt s erőt sugárzott,
Nyelvem hegyére sok drága igét;
Fölém emelte a napot s a holdat
S azóta szivem sir, de szám dalolgat.
Mert én az Istent láttam egykoron.
Egy koporsón jelent meg égifényben,
Hogy igazitsa zord gyermekkorom.
Még zárt szemembe színt s erőt sugárzott,
Nyelvem hegyére sok drága igét;
Fölém emelte a napot s a holdat
S azóta szivem sir, de szám dalolgat.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
