Tompa Mihály: BARÁTOM HALÁLÁN. | Verstár - ötven költő összes verse

BARÁTOM HALÁLÁN.

Szerettem én őt, mint a lelkemet,
Halálán szívem csaknem megrepedt;
S midőn a föld
Koporsója hullt zörögve:
Megátkozám a temetőt.

S hogy fenn virasztánk a nyugvó felett:
Álom fogá be fáradt szememet;
Eltünt a gond ...
S álmam szilaj hangú zenénél
Víg táncosok sorába vont.

Majdan buvár-csigává lettem én
A fájdalom mélységes tengerén;
És untalan
Fel-felbuktam, el-elmerültem
Zugó, setét hullámiban.

De rajtam törtek a víg cimborák,
És néma búmat elkiáltozák:
Lásd ...! ő meghalt ...
Utána mégy te is maholnap ...
Elő a bort, elő a dalt ...!

Pilláimon volt búm harmatja még,
S - szégyen reád sziv! - én vigan valék!
S lelkemre, mint
Rezzent madár az ingó galyra,
Félénken tért a bú megint.

Bánkódjál, fájó lelkem, szabadon!
Elbúvok veled erdős lombokon ...
Ah, ujra nesz ...
A szerelem mosolyát látom,
S gyásznak, búnak mind vége lesz.

Ah, mért vagy ilyen, ember kebele?
Mért nem fájsz, midőn fájnod kellene?
Ha meghalok:
Látom, minő lesz bánat és köny,
Mely síromba kisérni fog.

Holott a föld nekem nyugalmat ad,
Beültetik virággal hantomat
A hű felek;
S bokrát a harmatos virágnak
Kezök megtépi bokrétának ...
Azután elfelejtenek!

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me