Tóth Árpád: JÓZANUL ÉS FANTÁZIÁTLANUL
Mint egy titokzatos szoba,
Melynek lakói már az édes napra
Nem járnak ki soha.
Kár volna őket bántani,
Tudjuk, nem e világra valók
A lélek nem polgári álmai.
Oly keserűek, hova küldjem őket?
Már elfeledték szép lassan a fényt,
A diadalt, az istent és a nőket.
Az angyalok árva atyafia,
És forgatja nagy, üres szemeit
Egy csöndes őrült, a Fantázia.
Próbálgatna egy-egy visszás mesét,
Dúdolgat olykor, hogy hej, odakint
Talán épp most teríti szét
A legszebb őszi alkonyat,
S jó volna részeg táncba vinni
Még egyszer mind az álmokat.
Megérzi, hogy jaj, nem lehet,
Hogy új lakók nőnek körötte,
Közöny, harag és gyűlölet.
Míg künn az alkony lelkendezve gyúl,
S én nézem, ahogy jó polgárhoz illik,
Józanul és fantáziátlanul.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me