Verseghy Ferenc: 1. Orfeus Dafnisnek.
1. Orfeus Dafnisnek.
Tavaszi mula-tságokról.
ki-ereszté keze alól, hogy unalmas könyveit
félre-tévén, mulatnának, 's Flora szines kertjeit
vagy az erdőt látogatnák, vagy Pán Isten mezeit.
erdők közé; Diannátul vigasságot ott koldult
hol Akteon vadat üzvén szarvas képre el-fordult
midőn a feredő szüzek testét látván el-bámult.
forgat amaz Bellonátul költsönözött paripát,
ki ki amint kedve hozza üldözi bölts unalmát,
még a kedvetlen Mopsus-is meg-inditja tréfáját.
el-nem hagyta, nem kivánta erdeiek sátorát
a városi Isteneknek látogatván hajlékát,
nevetséggel nyájassággal tölté komor homlokát.
Dafnis, ki a vers szerzésnek majdnem legfőbb mestere
ugyanezért Tritonisnak titkosa és kedvese,
könyvekkel telt tárházának kitsin, de hív őrzője.
hiven, 's bátran követgeti nyáját, kedvét, 's játékát,
Orfeus is velek sétál, el-felejti hárfáját,
hazájának modja szerint beszél, 's üzi tréfáját
járják, 's kérik evezésre Palaemonnak hajóit,
de Eolus nagy haraggal hányván vizek habjait,
utáltatta minnyájokkal Amfitrite udvarit.
véle együtt tsinált hidra el-vezeti Társait,
erre vitte már ma, ugy mond: Mars rettentő fajzatit
kik dsidákkal ijesztgették minap Burkus táborit.
bajnoksága eredetét, fegyverének erejét;
még a vizen tul meg-látta a ferdőnek tetejét,
akkor ujra kis Dafnishez igy kezdette beszédjét.
Eolus, im vigasztallyon e ferdőtske mosdással,
ebbe járnak a Napoeák, szép Elek a Musákkal,
vigadhatztz itt midőn akarsz a mennyei karokkal.
látyák Jápix Mesterségét 's az Istenek trónussát,
a vizekbe ugrándoznak, mosdanak, meg kotsiját,
Febus tengerbe merítvén el-nem kezdé nagy álmát
hol a müvelt földnek gyomra jó gyümöltsü ágait
mutogatja Vendégének, szép illatu szálait,
zöldellő kis gazdagságát veteményes ágyait.
mellette a Fidiások fa képeket faragnak
Dafnis pedig társaival azomba jól vigadnak,
küzködnek az Orfeussal, nevetkeznek játszanak.
Ambrosiát hoz Nektárral, kinálgatja fiait,
együtt vigad, jó példát ád, tölti Bakkus borait
tömi színes bokrétákkal kinek kinek ujjait.
emlegetvén el-indulnak, 's a virágok táborát,
ennek rendét 's külömbféle szineit és illatját,
meg-vizsgálják 's meg-ditsérik a szép Kloris munkáját
éppen akkor serkene-fel déli édes álmából,
álmos szemmel Dafnisra néz, de végtére el pirul,
vámra méltó ortzájával a Föld szinre le-borul,
mutogat a violára, ditséri szép termetét
de azomba a rosának nem felejti szemérmét,
gondolkozik, visza menvén, hogy ditsérje erkeltsét.
oh mely kedves a szegfüknek amott rengő kebele,
de jajj sokkal drágább ama Hiacintok serege,
még itt is van egy ágatska, szép Narcissus a neve.
nints rósája, a rósa ág sehol nem találtatik.
Igy teteté Dafnis magát: a rósa emelkedik
sőt mit mondok a napfénynél ime ott játszadozik.
mintha reánk várakozna, ide fordult ajjaka,
ditsérjük meg a mint illik: ezt ki-mondván halada
a rosátska fel élledvén hozzája meg-hajula.
de jaj a szem el-bámulván tartóztatja szavait,
sohajt, halgat, és elpirul: Flora aszszony tsudáit
ki ditsérné, ugy mond végre, méltóképen karjait.
illatokkal, 's gyümöltsökkel meg-töltetik kebleket.
Mindezekkel meg-tisztelik más nap ama Szüzeket
kik Vestának éllesztgetnek ujjabb 's ujjabb tüzeket,
végtére meg-látogattya Pán Istennek Sátorit,
hol a borzas Satyrusok tartyák Bachus tántzait,
's a Pásztorok legeltetik Titirusnak nyájait.
mellynek magos gerendáin függ négy vagy öt paripa,
fábul áll e' mesterséggel egybe kapcsolt karika,
mellynek sebes szeleknél is sebesebb a forgása.
Fel-ül a' fa-ló hátára nyargal mert forgattatik,
tzélba veti nyargalás-közt lapdáját, ditsértetik
ha a lovonn megmaradhat, és lapdája bé-esik.
viszsza térnek, mert Epeust várják, 's Mopsus társait,
kik el-hagyván Diannának nyilakkal tölt halmait,
még azon nap meg-is szállják Pallas háza falait.
ki ki elől számlálgatja örömének okait,
örömre kél ujra szivek, Pomonának kapuit,
ki-ki mondja: látogassuk Pomonának kapuit.
Pomonnának; ki azonnal mutat gyümölts ágokat
ki hozattya pintzéjéből a meghütött borokat,
Nimfáinak süteményét, a nyársra vont ludakat.
a Friss * Hebe nem külömben kedvet élleszt képével,
miről előbb az árnyékba nevetkezett nényével,
most uj kedvel nevet, tréfál, vadász tekintetével.
vigad Dafnis a sereggel szedi kertnek kintseit,
el-rejtődnek Hebe elől, nem türhetik szemeit,
Orfeus is elfelejti Plutó setét völgyeit.
vigasságát, nevetségét, játékát és örömét
kevél szivét arra inti, mikép Pallas szépségét
Páris előtt kissebbitse, 's szomoritja tselédjét.
szálld-meg, ugy mond: nem nézhetem ellenségem táborát,
fajzatim közt vigadozni; te el-kezdett játékát
rontsd-meg, pusztitsd módod szerént mulatozó arnyékát.
hogy ezekkel megszalassza Hebe, 's nénnye lábait,
egy kigyóval alattomba Mopsusnak-is karjait
meg-keritti, 's fel-élleszti haraggal tölt szavait.
el-oszlanak szomorkodva; én is akkor nyelvemet
el-felejtvén azt mondottam: soha Pallas örömet
még Páris él, nem találhat Venus előtt érdemet.
| Egykor tavasz vége felé Pallás aszszony Böltseit |
félre-tévén, mulatnának, 's Flora szines kertjeit
vagy az erdőt látogatnák, vagy Pán Isten mezeit.
| E seregnek nagyobb része Epeussal el-indult, |
hol Akteon vadat üzvén szarvas képre el-fordult
midőn a feredő szüzek testét látván el-bámult.
| Ez a kártyát választja, az a tekének játékát |
ki ki amint kedve hozza üldözi bölts unalmát,
még a kedvetlen Mopsus-is meg-inditja tréfáját.
| Kissebb része ezen Népnek Minervának udvarát |
a városi Isteneknek látogatván hajlékát,
nevetséggel nyájassággal tölté komor homlokát.
| Bizva vala e nyájatska Dafnis gondos kezére, |
ugyanezért Tritonisnak titkosa és kedvese,
könyvekkel telt tárházának kitsin, de hív őrzője.
| Elötte jár: a kis sereg szereti kis Pásztorát, |
Orfeus is velek sétál, el-felejti hárfáját,
hazájának modja szerint beszél, 's üzi tréfáját
| El-indulván először-is Neptunusnak partyait |
de Eolus nagy haraggal hányván vizek habjait,
utáltatta minnyájokkal Amfitrite udvarit.
| Azomban szép Melicerte fogja Dafnis karjait |
erre vitte már ma, ugy mond: Mars rettentő fajzatit
kik dsidákkal ijesztgették minap Burkus táborit.
| Által menvén el-beszéllé ezen népnek erköltsét, |
még a vizen tul meg-látta a ferdőnek tetejét,
akkor ujra kis Dafnishez igy kezdette beszédjét.
| Dafni! mivel kedvedet megszegte mérges habokkal! |
ebbe járnak a Napoeák, szép Elek a Musákkal,
vigadhatztz itt midőn akarsz a mennyei karokkal.
| El tün. Ezek a ferdőnek megnyitják két kapuját, |
a vizekbe ugrándoznak, mosdanak, meg kotsiját,
Febus tengerbe merítvén el-nem kezdé nagy álmát
| Más nap Ceres majorjába viszi Dafnis társait |
mutogatja Vendégének, szép illatu szálait,
zöldellő kis gazdagságát veteményes ágyait.
| Itt nem messze a Brontesek sisakokat koholnak, |
Dafnis pedig társaival azomba jól vigadnak,
küzködnek az Orfeussal, nevetkeznek játszanak.
| Jön azomba maga Ceres, tele rakta karjait, |
együtt vigad, jó példát ád, tölti Bakkus borait
tömi színes bokrétákkal kinek kinek ujjait.
| Nem volt elég a mulatás, ki ki Flora udvarát |
ennek rendét 's külömbféle szineit és illatját,
meg-vizsgálják 's meg-ditsérik a szép Kloris munkáját
| alig lépnek-bé a kertbe, egy rósátska meg-mozdul, |
álmos szemmel Dafnisra néz, de végtére el pirul,
vámra méltó ortzájával a Föld szinre le-borul,
| Dafnis mintha nem-is látná, tovább viszi seregét, |
de azomba a rosának nem felejti szemérmét,
gondolkozik, visza menvén, hogy ditsérje erkeltsét.
| Szép kert, ugymond társaihoz, szép kert éljen Istene, |
de jajj sokkal drágább ama Hiacintok serege,
még itt is van egy ágatska, szép Narcissus a neve.
| Oh melly nagy kár, hogy ezen kert egybe megfogyatkozik |
Igy teteté Dafnis magát: a rósa emelkedik
sőt mit mondok a napfénynél ime ott játszadozik.
| Mennyünk hozzá, még meszszirül mosolyog szép artzája |
ditsérjük meg a mint illik: ezt ki-mondván halada
a rosátska fel élledvén hozzája meg-hajula.
| Nyittya Dafnis ditséretre el-készitett ajjakit, |
sohajt, halgat, és elpirul: Flora aszszony tsudáit
ki ditsérné, ugy mond végre, méltóképen karjait.
| Tovább mennek, 's bokrétákkal ékesitték fejeket, |
Mindezekkel meg-tisztelik más nap ama Szüzeket
kik Vestának éllesztgetnek ujjabb 's ujjabb tüzeket,
| Igy el töltvén Pallas népe örömének napjait |
hol a borzas Satyrusok tartyák Bachus tántzait,
's a Pásztorok legeltetik Titirusnak nyájait.
| Itt van ama lovaglásra tanitgató oskola, |
fábul áll e' mesterséggel egybe kapcsolt karika,
mellynek sebes szeleknél is sebesebb a forgása.
| Itt tanulja a' lovaglást, a ki Marshoz esküszik. |
tzélba veti nyargalás-közt lapdáját, ditsértetik
ha a lovonn megmaradhat, és lapdája bé-esik.
| Ezt meg-nézvén el sétállyák Silvanus lugossait, |
kik el-hagyván Diannának nyilakkal tölt halmait,
még azon nap meg-is szállják Pallas háza falait.
| Öszve ülvén az egész nép emlétti vig napjait, |
örömre kél ujra szivek, Pomonának kapuit,
ki-ki mondja: látogassuk Pomonának kapuit.
| Egygyes szivvel el-indulnak bé-jelentik magokat, |
ki hozattya pintzéjéből a meghütött borokat,
Nimfáinak süteményét, a nyársra vont ludakat.
| Itt van férje Pomonának, vigad vendégeivel, |
miről előbb az árnyékba nevetkezett nényével,
most uj kedvel nevet, tréfál, vadász tekintetével.
| Örül Mopsus, az Orfeus kezdi görög verseit, |
el-rejtődnek Hebe elől, nem türhetik szemeit,
Orfeus is elfelejti Plutó setét völgyeit.
| Láttya Venus ezt azomba, láttya Pallas seregét, |
kevél szivét arra inti, mikép Pallas szépségét
Páris előtt kissebbitse, 's szomoritja tselédjét.
| Alectohoz megy azonnal. Pomonának udvarát |
fajzatim közt vigadozni; te el-kezdett játékát
rontsd-meg, pusztitsd módod szerént mulatozó arnyékát.
| Jön Alectó, 's rut békákkal hinti kertnek utjait, |
egy kigyóval alattomba Mopsusnak-is karjait
meg-keritti, 's fel-élleszti haraggal tölt szavait.
| A félelem és a harag, fel-bontyák az örömet, |
el-felejtvén azt mondottam: soha Pallas örömet
még Páris él, nem találhat Venus előtt érdemet.
Az eredetiben tollhiba: Fiss.
(1779.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
