Verseghy Ferenc: 110. Az Emberség. | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

110. Az Emberség.

Tudni, mi vagy? legfőbb tudomány, 's nagy erővel ügyelni

embervalódnak czéllyait

legnemesebb erkölcs, melly nélkűl czifra hiságok

a' legdücsősebb virtusok.

A' növötény csupa száj, csupa zsenge. Nevelni nyirokkal

tenyészni-termett ágait,

tarka levelkékkel bekerített illatos ágyánn

feles fiúkot fajzani,

eggy hivatallya. Tömött emlőinn a' köz anyának

csüggvén, szopó gyermek gyanánt

szüntelen' issza tejét, 's kikeletkor gyenge rügyekben

új magra készít nyirkokot.

Nállad az éhségnek 's a' magzatozásnak üdőnkint

felfel hevűlő vággyai,

létedet őrizvén, csak szentebb czélra vezérlő

's bölcs fékre fűzött eszközök;

emberi sorsodnak vizeinn csak szolga vitorlák,

mellyek hajódot sürgetik.

Fekszik az állatnak négy lábonn teste. Az égnek

zsellére kezdi kis fejét

résünt domborodó mellyénn magosabbra emelni,

még nagyra nyíló csúccsai

állati szájának megmeg földünkre konyúlnak,

mellynek kezébűl éldegél.

Nézd a' csúszni szokott férget! Csupa ételemésztő

csatorna fekvő termete.

A' növötény gyűrűk, mellyekbűl teste felépűlt,

élő palántát képzenek.

Czéllya csak az, hogy tömje hasát a' gyenge levéllel,

gallyakba tojván fajzatit.

Nézd meg' amott a' nyájak utánn lappangani termett

farkasnak éhes eszközit!

Messze kicsúcsosodó agyarával földre teríti

a' legmerészebb tulkokot,

's majd csupa bél-vályú lévén, soha meg nem elégszik,

bár meddig oltsa vággyait.

Nállad az ínycsontok nem dűlnek előre fejedbűl,

's függősen álló termeted

a' buta barmoktúl megválaszt. Nincsen ölésre

kész fegyvered, sem ösztönöd.

Válogatott eledelt a' fánn, a' plántagyökérben,

a' házi állatok között,

a' veteményekben majdnem kényedre találván,

véres vitákra nincs okod,

sem hogy az erdőknek szilajabb zselléreit ölvén,

vad hússok által elvadúlly.

Mesteri készséggel szövi a' pók gyenge fonálbúl

a' légykelepczét, nyil gyanánt

üt ki tanyájábúl, szövevénnyét rengeni sejtvén,

's befonnya bongó foglyait.

Erre csatolta nemét a' nagy Természet. Ez által

apollya morzsa életét.

Errevalók egyedül szerszámai. Lesre, fonásra

fordíttya minden gondgyait.

Másra nem alkalmas. Mesterkörnyéke parányi.

Egész világja eggy arasz.

Tégedet eggy különös munkára nem izgat az ösztön.

Készség' hiával érkezel

mindenféle remek darabokbúl öszveakasztott

földünkre, melynek oktalan

állatitúl hasznos fortélyokot űzni tanúlván,

csak grádicsonkint nődögél

válogató elméd, szemesebb vezetője nemednek.

Neked tanúlni szüntelen'

a' sok munka közűl azokot választani, mellyek

igaz javadra vállyanak,

's úgy kell ösztönidet zabolánn hordozni eszeddel,

mellyek valódot sürgetik,

hogy szabadon tapodott ösvényenn könnyen elérhesd

emberhez illő czélodot.

Mühelye nem méhkas, nem pókhállócska eszednek.

Felhatsz erőddel rendesen -

hempelygő gomolyéki közé a' csillagos égnek;

bátran hajózol méllyeinn

a' habozó víznek, 's a' föld' gyomrába leszállván,

merészen ásod kincseit.

Nincs olly morzsa föveny, melly nagy hasznodra ne vállyon,

ha véle bölcsen élni tudsz.

Mágnestűcske nyitott alsó dombjára tekénknek

's méltóbb ügyére útakot.

Nincs olly puszta üreg, hol eszed nevekedni ne tudgyon.

Világja minden, a' mi van.

A' zsibogó méhnél árnyékban láttyuk üdűlni

a' társaságos életet.

Teste kicsiny lévén kiszabott tisztyére nemének,

két részre osztya gondgyait.

A' here csak szaporít az anyával; búgokot épit

a' többi 's mézet gyűjtöget.

Amde saját fiait nagy zajjal elűzi magátúl,

mihelyt repűlni kezdenek;

's ellenségeinek nézvén a' többi kasoknak

mellette pözsgő népeit.

legböcsösebb honnak sásbúl fontt fénytelen udvát,

legfőbb remeknek búgjait,

semmi barátságot nem köt, sem szorgalom által

jobb sorsra vágyni nem tanúl.

Nincs neki válogató elméje; világtalan ösztön

vezérli minden tetteit,

melly soha jobbítást nem szenved. Most is azonkép

építi búgos csűreit,

úgy szeret annyátúl maradékot várni nemének,

langyabban űzvén tisztyeit,

hogyha szokott munkái között nem láttya szülőjét,

úgy gyűjti most is mézzeit,

úgy öli meg, nemzések utánn, a' férjfi heréket,

mint a' legelső méhcsoport.

Nyájai a' követő majmoknak várasi renddel

járják az odvas berkeket,

büntetik a' bűnöst, felfegyverkezve botokkal

lespontokonn őrt állanak,

's a' tüznél mulató pásztorseregekre rohanván,

okos nemünköt szétverik.

Ámde ravasz diadalmok utánn a' tűzhöz omolván,

mellyért vitára keltenek,

annyi eszek nincsen, hogy felfrissíteni tudnák

lankadni kezdő lángjait.

Annyira emberibb tudomány tűzet ütni, nevelni,

mint víni véres harczokot!

Magzatikot forrón szeretik 's bánatnak eredvén

sírnak; szerelmes párjokot

féltik, 's a' mit egyébb élőktűl végbe vitetni

gyors vizsgaságok észre vesz,

mesteri készséggel követik. De világtalan ösztön

csak még is, a' mi sorsokot

állati lánczokkal bizonyos korlátba szoríttya;

csak marha czélú izgatás

a' követő készség, mellybűl ezen erdei ember

nem tud javúlást vonzani.

Még soha kóborló seregét otromba nemének

nem láttuk öszveállani,

hogy falut építvén, megjobbítgassa lakásit;

sem kötni ollyan frígyeket

szomszéd társaival, mellyekbűl végre hatalmas

polgári rendek vállyanak.

A' mit enyelgve tanúl követő képzése nemünktűl,

annak nem érzi érdemét,

's néma barom lévén, a' mit forralgat agyában,

nem tudgya mással közleni.

Ollyanok, eggy szóval, még most is az ostoba majmok,

mint ősatyáik voltanak.

Tégedet a' kegyes Ég nemesebb pállyára teremtett,

beszédre nyitván nyelvedet.

Nincsenek ösztöneid, mellyek tetszéseid ellen

jó vagy bal útra vonnyanak,

's a' baromállathoz képest elhagyva születvén,

allig hogy éh szád szopni tud.

Amde tanúlsz, és embereszed bimbózik azonnal,

mihelyt honunkra érkezel.

Érző eszközeid példákat raknak elődbe;

az állatoknak nyájai,

a' levegő, tűz, víz, a' föld a' csillagos éggel,

a' mit teremtett Istenünk,

's a' mi gonoszt vagy jót tett eddig az emberi nemzet,

mind jóra késztő oskolád.

Őseid a' nyelvnek közlő segedelmei által

fiokra hagyván kincseket,

mellyet ez életben gyűjtöttek vizsga eszekkel,

megirtogatták útadot,

's felviradó elméd csak az ő fonalokhoz akasztván

előre vágyó gondgyait,

új leleménnyeivel megmeg magosabbra repűlhet,

mellyekre zsengő magzatid

még nemesebb rendű munkákot emelnek üdővel.

A' véled élő emberek

bölcs nyomozásaikot szóval vagy könyveik által

elődbe rakván szüntelen',

emberi czélodhoz közelebb törekedni segítnek,

vagy megjavítván sorsokot,

a' csupa példával felüdítik benned az ingert,

melly úttyaikra édesít.

Mint mikor eggy roppantt palotát építeni kezdvén

sok egybe csűdűltt béresek,

ez meszet olt, megegyíti amaz jóféle fövennyel,

ez nagy kövekkel küzködik',

falt rak amaz, bárdolgat az ács, 's többféle darabbúl

támadni látsz eggy szép egészt;

úgy kiki e' földönn sorsát magosabbra emelvén,

építi önnkint a' tetőt,

mellyre az Isteni kéz képesnek tette nemünköt,

's mellynek göröngyös úttyait

irtani fő czélod. Hány gátot emeltek ez ellen

sok furcsa szívű emberek,

kik más' káraibúl zab boldogságot akartak

romlott fajoknak szerzeni?

Hasztalan! A' szántó csak azért hasogattya nyöszörgve

bozóttal átfontt telkeit,

hogy nyomorúltt sorsát, ha lehet, jobb karra segítse.

Napestig izzad a' kovács,

hogy kegyesebb kenyeret nyújthasson gyenge fiának.

Roppantt hajókonn úszdogál

a' habozó kalmár, 's idegen partokra repűlvén,

kirakja ritka kincseit,

mellyek utánn a' messzelakó tőzsérek esengnek,

jobb sorst reménlvén általok;

majd azutánn méhecske gyanánt külföldi szerekkel

terhelve ismét vissza jön,

's még takarékos ügyét felesebb nyereségei által,

majd úri polczra felviszi,

addig az elmének külföldi gyümölcsei által,

mellyek szemébe tüntenek

a' kikötő helyekenn, okosodni taníttya hazáját,

melly vak magányban senyvedett.

Frígyeket is kötnek végtére haszonnak okáért

többféle gazdag nemzetek,

's ammint kincseiket kicserélvén, déli tetőre

feljutni láttyák fénnyeket,

a' buta szomszédot, ki velek kötekedni merészel,

még bajvivások által is

arra veszik, hogy barmos ügyét útálni tanúlván,

nyomozni kezdgye úttyokot.

Így az egész földönn elterjedtt emberi nemzet

eggy nagy tanúló társaság,

melly születése utánn barmabb indúlati által

több kis csatákra osztatott,

majd azutánn nyelvével eszét bimbókra segítvén,

gyermekkorábúl felderűlt,

's hogy baromudvaibúl nemesebb czéllyához elérjen,

serényen öszve dolgozik.

Emberi nyelve tehát legfőbb szerszáma nemének,

mellyel kinyittya észrügyét;

ez pedig ösztöneit szabadabb akarattal igázván,

bölcsen kiszabja tisztyeit,

mellyeknek nyomainn jobbítván állati sorsát,

igaz javához felsiet.

Adgy neki emberi észt nyelv nélkűl! a' mi fejében

lassú rügyekkel zsengene,

azt soha társaival nem tudná szíve közölni,

's a' mennyi embert élni látsz,

annyi udúba szorúltt fél bölcs nevekedne belőllök,

ki csak magának tetszene;

vagy legalább ezer annyi üdő eltelne azonban,

még arra jutna nemzetünk,

a' mire nyelvének feltört segedelmei által,

mióta meglett a' világ.

Hadd neki ész nélkűl ellenben mostani nyelvét,

még elvetettebb sorsra jut.

A' miket oktalanúl dörgöttek volna fülébe

pallérozatlan ősei,

mindazokot botorúl még most is igaznak itélné,

szintúgy követvén másokot,

mint a' fürge leány, ki elérvén nyolczadik ősszét,

majmozni kezdi gőgjeit

czifra szülőjének. Hitetők' fortéllyai által

vad lángra gyúlván állatos

vággyai, esztelenűl vetemedne utánnok akármelly

veszélyre, szörnyű kárait

dőre halálával ragyogó nyereségnek itélvén,

mint a' tudatlan juhsereg,

melly buta kossa utánn önnkint a' vízbe rohanván,

koczkára hánnya életét.

Hinne okok nélkűl mindent, enyelegve követne

mindent, 's esztlen barmaink

's a' mai ember köztt mint eggy köz kapcsolat állván,

nem volna más, csak szós majom.

(1806.)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me