Verseghy Ferenc: 142. Az Igazsághoz.
a' setét fátyolt bekötött szemedrűl,
mellyel a' Bölcsek csöcsömős korodban
felpiperéztek. |
a' gonoszságnak ne tekintsd személlyét,
és hogy a' dúzsnak ragyogó arannya
meg ne vakítson. |
meg nem ó téged' szemeid' homálya,
sőt hogy a' vakság iszonyú dühökre
készti az embert. |
mint nyomod nyelvét gonoszok' javára
serpenyőidnek, fenekénn az érczet
pengeni hallván. |
a' kivontt pallos, mikor a' hatalmas
büszke bosszúját füleidbe súgott
fennyel igéri. |
a' szabásoknak soha fel nem érvén,
csak setét testénn tapog a' betűknek
fénytelen elméd. |
felviradt a' nap. Szemeit törűlvén
látni kezd minden; 's te magad maradhatsz
ősi homályban? |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me