Verseghy Ferenc: 143. Az Oroszlyány.
143. Az Oroszlyány.
| Forró Afrikának eggyik helységében, |
öszvecsűdűlt a' nép a' legfőbb utszára,
tábori kürtöknek harsogó szavára,
hogy eggy új bálványnak felszentelésénél,
úgymint a' várasnak örömünnepénél,
tiszteletet tegyen azon bajnokoknak,
kik fajzattyát víjják az oroszlyányoknak.
Azzal kérkedtek ők egész Afrikában,
hogy nincs olly oroszlyány széles határában,
mellyel úgy ne merne vitára kikelni,
hogy gyilkos körmének meg tudgyon felelni
minden fegyver nélkűl akárki közűlök.
Hitték is már sokan a' csudát felűlök,
kik távulabb lakván, a' csacska híreknek
örömestebb hisznek, mint saját eszeknek,
Az új kép is tehát, mellyet faragtattak,
's hat vén elefánttal helyre hurczoltattak,
óriás szabású bajnokot ábrázolt,
ki eggy nagy oroszlyányt vitézűl legázolt,
serénnyénél tartván még eggyik kezében,
's kérkedés mosolygván mord tekintetében.
| Látta ezt eggy szarka mély álmélkodással, |
az oroszlyányoknak szomszéd tanyájába,
's bemenvén eggyiknek setét barlangjába,
«elhiggyeme, úgymond, hogy szép vitézségtek,
mellyel ekkoráig fénylett nemzetségtek,
annyira elfajúlt ősi virágjátúl,
hogy eggy nagy oroszlyány eggy ember karjátúl
gyáva macska gyanánt a' földre sujtasson,
's vitéz lába alatt pardonért sírhasson?»
's elbeszéllte néki szokott csörgésével,
a' mit imént látott tulajdon szemével.
| Az oroszlyány viszont száját görbítgetvén, |
«ha minállunk, úgymond, a' nagy mestereknek
olly divattya volna, mint a' vitézeknek,
vésővel lehetne a' vésőt czáfolni,
melly hazugságot mer ellenünk koholni.
Bálványképek ellen bálványt állíthatnánk,
kérkedő versekre ódát ordíthatnánk,
's írásink úgy vinnék szét az igazságot,
mint az embereké a' sültt hazugságot.
De mink nem bajlódunk illyen fortélyokkal,
úgy megelégedvén a' valóságokkal,
mint a' vívó sereg gazdag prédájával,
mikor eggy nagy várast meghódít kardgyával,
a' vezérnek hagyván azt a' dücsősséget,
hogy ő gázolta le a' sok ellenséget.
Jer velem!» 's ezt mondván mérges hahotával,
a' várasba nyargal szárnyas postájával.
| Javában dalolták szinte tetteiket, |
's tapsolást vadászván a 'köz polgároktúl,
szerelmes szemeket a' szép asszonyoktúl,
az új bálvány körűl a' híres bajnokok;
sokkal tellyesebb volt örömmel homlokok
a' dicséreteknek csiklandó hangjára,
mint a' tar verébé szorgalmas annyára,
mikor eledellel szemléli szállani:
ammint meghallották szörnyen ordítani
a' jövő oroszlyányt végénn az utszának.
Nossza tehát kiki útat tör magának
keresztűl a' népenn ... Talán a' vitára? ...
Nem; a' legszomszédabb házak' padlására,
's valamint a' réműltt gőbölynek tulkai,
mikor megcsattannak az égnek nyilai,
zöld legelőikrűl öszve zavarodnak
's egymásnak hátainn haza tolakodnak;
ezek is a' vésznek hátokat fordíttyák,
's nagy erővel egymást előre taszíttyák.
Kévék gyanánt döntik a' sok asszonyokot,
kik futni nem győzvén, késtetik úttyokot;
gázollyák seregét növendékeiknek,
kik rést nem nyithatnak nagy lépéseiknek,
's mint mikor a' zöld fánn zsinatot tartanak,
vagy menyecskéiknek verseket hangzanak
a' buja verebek, 's eggy nagy pattanásra
nyil gyanánt felszállnak a' szomszéd szénásra;
pusztán marad a' fa, csendesség születik,
mellynek zöld pólyáit szellőcskék hűtgetik:
úgy marad a' bálvány. - Gúnyos mosolygással
nézi az oroszlyány, 's eggy nagy ordítással
neki rugaszkodván, ledönti lábárúl.
Nevette a' szarka eggy háznak ormárúl,
's elszállván örömmel országrúl országra,
kiterjedt a' titok az egész világra.
(1806.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
