Verseghy Ferenc: 144. Örzsikéhez. | Verstár - ötven költő összes verse

144. Örzsikéhez.

Kit vársz ablakodonn Örzsike! szüntelen'
ásitván? kit akarsz csalfa szerelmeid

által jégre vezetni

megmeg nőtelenink közűl?

Eggy karcsú ifiút látok enyelgeni
óránkint aranyos tűköreid között;

látlak czifra ruhákban

kint szállongani karjainn.

A' tánczos palotánn csak vele szédelegsz,
a' játékhelyekenn csak neki pillogatsz.

Ő most kedvesed, ő most,

látom, mindened egykorig.

Hányszor fogja szegény sírva panaszlani,
hogy mint a' recsegő szélanya, változik

szíved szüntelen,' és hogy

első kellemetid helyett,

mint a' dőre hajós, kit nevető szelek
a' majdmajd habozó mélyre kicsaltanak,

kormos fellegeket lát.

Hányszor fogja sohajtani,

látván úttyaiban friss szeretőidet,
hogy rablánczaidot rólla lefejtegesd,

mellyek kénnyei ellen

még hozzád lebilincsezik;

vagy kétes kezedet, régi szavad szerint,
nászgyűlések előtt férjfikezébe tedd.

Óh! melly boldogok, a' kik

álnok szívedet ösmerik,

's titkos tőreidet, mézbe takartt halál,
gyilkos lépfa gyanánt messze kerűlhetik;

vagy kik vészes öledbűl,

mint én, sok habozás utánn,

legfőbb kincseiket csalfa vizek közé
elhányván szaporán, eggy darab ágasonn

a' már régen ohajtott

partot jókor elérhetik.

(1806.)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!