Verseghy Ferenc: 164. Tisztelete Marczibány Istvány Úrnak és Hitvessének.
164. Tisztelete Marczibány Istvány Úrnak és Hitvessének.
Még Nádorispányunk ótta határinkot
ama' dühösségtűl, mellyel várasinkot
a' gőgös ellenség fenyegetni merte;
's még Felséges Urunk kegyesen szétverte
a' hadakozásnak kormos fellegeit,
nagyobbra böcsűlvén szelíd gyümölcseit
a' köz emberségre vonzó békességnek,
mint pusztító fénnyét a' mord vitézségnek;
addig Marczibányunk kegyes Asszonyával,
mint népünknek Attya népünknek Annyával,
a' szegény polgárnak szánta meg szükségét,
két jeles szerzéssel óván egésségét.
ama' dühösségtűl, mellyel várasinkot
a' gőgös ellenség fenyegetni merte;
's még Felséges Urunk kegyesen szétverte
a' hadakozásnak kormos fellegeit,
nagyobbra böcsűlvén szelíd gyümölcseit
a' köz emberségre vonzó békességnek,
mint pusztító fénnyét a' mord vitézségnek;
addig Marczibányunk kegyes Asszonyával,
mint népünknek Attya népünknek Annyával,
a' szegény polgárnak szánta meg szükségét,
két jeles szerzéssel óván egésségét.
| Láttam én küzködni a' sok nyavalyával, |
e' polgári rendet két fő várasunkban,
mióta jó egű 's termékeny Honunkban
a' mocskos kereset a' nagy drágaságot,
ez pedig meg szülte a' nyomorúságot.
Itt eggy atya sínlett nyavalyás ágyában,
ki egésségének virágzó korában
gyermeket, cselédet táplált munkájával.
Áh ! de már nem győzvén hosszasabb bajával
a' halál 's élet köztt tovább viaskodni,
keseregve nézte házát alkonyodni.
A' lappangó éhség nyavalyát táplálni
's a' lassú halállal nyilván czimborálni
látszott bús orczájánn kedves gyermekének;
még az epekedés serény hitvessének
erőtlenítgette dolgozó karjait,
's haszontalanokká tette szorgalmait.
Akkor már nem tudta szegény, mit ohajtson?
Életet kérjen e? vagy azért sohajtson
mennyei Atyánknak irgalmasságához,
hogy e' rossz világbúl szóllítsa magához?
Mert romlása nélkűl tengődő házának
sem orvoslásokot nagy nyavalyájának
kevés vagyonnyábúl nem tudott szerzeni,
sem nyugodtt elmével sírjába sínleni.
Így vagy amúgy, látta mindenét pusztúlni,
látta feleségét, gyermekét kóldúlni.
| Amott meg eggy anya, megfosztva férjétűl, |
bús nyavalyák alatt lerogyván lábárúl,
siralommal nézte beteges ágyárúl
naponkint olvadni vékony jószágait,
's jó nevelés nélkűl csünni magzattyait.
Nem volt elég, senyvét tűrnie testének;
nyugtát is enyészni érzette lelkének.
Fiai el kezdvén a' jótúl fajulni,
's külömbféle gonosz útakra indúlni,
szemrehányások köztt költségért faggatták,
's epekedő szívét naponkint szaggatták;
még romlott leányi tőle elszélledtek,
's a' legszemtelenebb életnek eredtek.
| 'S íme! Marczibányunk engedvén szívének, |
serényen gyúllasztván buzgó érzéseit,
felteszik magokban, hogy e' szükségeit
a' szegény polgárnak kegyesen enyhítik,
's Honunkot sok rossztúl menteni segítik.
Bő adománnyoknak fő segedelmével
új betegház épűl, 's ama' Szerzetével,
melly Budánn asszonyi kórokkal bajlódik,
a' Vízi Várasban egybe kapcsolódik.
Anger Klára Asszony szerzetes Népével,
mint eggy édes Anya Leány-seregével,
ápollyák már benne a nyavalyásokot,
's e' Kegyelmes Párért szent sohajtásokot
küldenek naponkint az égi Atyához,
legyen Ő is kegyes jótévő Házához.
| Friss volt még virágja e' jótéteménynek, |
melly e' jeles Háznak forrván jóvoltábúl,
új sereg nyavalyát vonnyon ki bajábúl.
Mint a' jótévő nap nyári súgárokkal
az éjt megkurtítván, hogy hüs homályokkal
meg ne gátolhassa a' föld' tenyészését,
majdnem szünet nélkűl űzi termesztését,
még mind meg nem érnek a' zöld vetemények,
's gyümölcsöt nem hoznak a fa-növötények.
Úgy e' Kegyelmes Pár meg nem nyugodhatott,
még új szerzeménnyel módot nem mutatott
más eggy betegháznak felállítására,
a' nyavalyáskodó férjfiak' számára.
Ama' fürdőt értem a' Duna' mentében
ó és új Buda köztt, mellynek környékében
klastromot építtet ama' szent Atyáknak,
kik irgalmasságbúl a' bús nyavalyáknak
atyafi készséggel orvoslást nyújtanak,
's a' Beteg' szívében Istenhez gyújtanak
egyszersmind illendő háladatosságot,
's az igaz erkölcshöz méltó buzgóságot.
| Dücsekedgyen bátor zöld borostyánnyával |
holtt testekenn jut fel ama' dücsősségnek
iszonyú fénnyére, melly az Istenségnek
csak rontani tudgya szép teremtménnyeit,
csak szaporítani nemünk' inségeit!
Kérkedgyen az ál bőlcs furcsa elméjével,
ki az Országlóknak atyai szívével
visszaélni tudván, fényes tanácsokonn,
ragyogó frígyekenn, nagy újjításokonn,
mellyek porrá zúzzák a' köz boldogságot,
vásárol magának kegyetlen nagyságot!
Csak azt nevezhettyük igaz dücsősségnek,
melly kárára nincsen a' köz emberségnek,
's méltán csak azokot nézhettyük nagyoknak,
kik mások' hasznával törtek nagyságoknak,
Istenségek gyanánt, törvényes nyomokot,
a' nélkűl hogy sértsék szelíd szomszédgyokot.
| Illyen dücsössége Kegyelmes Párunknak, |
a' nagy Lelkek közé felfelé szállanak,
kik jótévő szívvel mindent megáldanak.
Még nyavalyák lesznek múlékony földünkönn,
mellyek uralkodni szoktak nemzetünkönn,
még méltó böcse lessz az irgalmasságnak,
melly kész segítséget nyújt a' gyarlóságnak;
mindaddig fenn marad neve Nagy Párunknak,
mindaddig Naggyai lesznek Ők Honunknak.
A' szegény Betegek kúcsoltt kezeiket
az égre emelvén, 's nedves szemeiket
a' jótévő Párnak függesztvén képére,
ünnepet ülnek majd emlékezetére,
valahányszor szünni érzik fájdalmokot,
's viradni szemlélik vártt gyógyúlásokot;
's fellábbadván végre rossz nyavalyájokbúl,
's rokonyikhoz jutván beteges ágyokbúl,
háladatos szívvel hirdetik Honunknak:
«Marczibánynak Háza volt szörnyű bajunknak
a' mély sírnak szélénn kegyes Orvoslója,
kesergő szívünknek Nagy Vígasztalója.»
(1806.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
