Verseghy Ferenc: 176. Az Istennek felsége és jósága.
176. Az Istennek felsége és jósága.
A' CIII. Zsoltár szerint.
Nagy vagy Te, Isten! fő ura, kútfeje
mindennek, a' mit tár Eged átölel.
A' fényt felöltvén, mint ragyogó ruhát,
sátort feszítesz kék szövevényibűl
A fellegernyők grádicsos út gyanánt
várják alattok, hogy puha szárnyainn
színekkel átszőtt domboros ormokonn.
Ott tiszta lelkek mint követek viszik
A' föld' tekéjét isteni karjaid
tették erősnek súlynyomadékival,
A' mély vizekben, mellyek az ormokot
már meghaladták, csünt ugyan egykorig.
minden magosrúl: a' lemerűltt hegyek
felnyúltak ismét; megtelepedtenek
A' vízseregnek végre határokot
jegyzett ki újad; partyaikonn soha
Most már kegyelmes gondviselő gyanánt
a' földerekbűl hísz folyadékokot,
A' sík mezőknek számtalan állati,
a' hüs bereknek vad nevedékei
A' víg madárnép illy patakok felett
választ magának zöld levelek között
győzvén az aggott sziklacsoportokot.
Dúzs fellegidbűl öntözöd a' magos
megnyíltt kezedbűl, s illatozó füvet
nyújt a' baromnak, zöld veteményeket
újítsa, és hogy drága olaj helyett,
melly fényt 's erőt ád, arczainak komor
El nem felejtik mennyei harmatid
a' szál fenyűt is, hogy magos ágainn
kis fái szintúgy, mint Libanon' hegyénn
a czedrusoknak felleges ormai
e' büszke fákonn; hüs töveik között
a' nyúlnak a' mély szirthasadékokot;
Adtál ezekhez rendvezetőköt is.
A' holdvilágnak fogytai, 's töltei
A' nap betöltvén nappali tisztyeit,
jól tudgya honnyát alkonyodásinak.
Most már kibúnak számosan a' vadak
barlangjaikbúl, éheket oltani.
így kéregetvén kegytelen ételét.
Feltámad a' nap; visszaosontanak
házával eggyütt a' megerősödött
ember, 's tenyésző földgyeihez siet,
Melly sok remek mű, melly csuda templom az,
a' mit teremtett szent szavad, Istenem!
Tárház gyanánt van tömve lakóhelyünk,
gondos kezednek dúzs adományival.
számlálhatatlan halsereget nevel,
aprót, nagyobbat. Játszik ezek között
megfoghatatlan czímere. Mind ezek
tőlled reméllik friss eledellyeket
szorgalmid által mind megelégszenek.
Rettegnek akkor, hogyha kegyelmedet
szűk mellyeikbűl, sínleni kezdenek,
's a' porba, mellybűl szinte csak a' minap
küldöd le hozzánk, 's számtalan állatok
éllednek töstént, 's árva tekíntete
nem láttya elménk. Drága kegyelmidet
örvendve hinted tarka csoportira
díszeskedik, mint bölcsen atyáskodó
jóságod. Ah! eggy dorga tekintetet
A' nagy hegyeknek hogyha megilleti
némellykor újad szertelen ormait,
Még életem tart, tégedet Istenem!
buzgón dicsérlek; még vagyok, énekem
névenn veended, mint fog el engemet
a' szent örömnek kellemetes tüze!
e' szép világrúl mind elenyésszenek
a' bűnösöknek hűtelen ágai.
mindennek, a' mit tár Eged átölel.
| Nagy vagy Te, kit számos világok, |
| udvarod' éke gyanánt, uralnak. |
sátort feszítesz kék szövevényibűl
| a' bótos égnek; 's vízzománczal |
| megmenyezed magosabb vidékit. |
várják alattok, hogy puha szárnyainn
| a' szélnek érkezvén, ülésed' |
| bérczeihez feleredgy szelídebb |
Ott tiszta lelkek mint követek viszik
| tetszésidet, 's a' csillagoknak |
| lánggomolyékai udvarolnak. |
tették erősnek súlynyomadékival,
| hogy meg ne mozdúlhasson úri |
| végzeted ellen örök helyébűl. |
már meghaladták, csünt ugyan egykorig.
| Dörgő szavadtúl szétijedvén |
| elsietett az özön remegve |
felnyúltak ismét; megtelepedtenek
| a' völgyek ott, hol bölcs hatalmad |
| hajdani lakjaikot kiszabta. |
jegyzett ki újad; partyaikonn soha
| túl ők ezentűl át nem ütnek, |
| hogy csuda művedet elborítsák. |
a' földerekbűl hísz folyadékokot,
| mellyek csavargó ágyaikban |
| átgomolyogjanak a hegyek köztt. |
a' hüs bereknek vad nevedékei
| e' friss vizekhez vándorolnak, |
| szomjadozásokot oltogatni. |
választ magának zöld levelek között
| hajlékot, érzékeny dalokkal |
| többszörösen felelő nyögésre |
Dúzs fellegidbűl öntözöd a' magos
| bérczeknek ernyes tartományit; |
| töltözik a' nevető mezőség |
nyújt a' baromnak, zöld veteményeket
| embernemünknek, hogy kenyérrel |
| lankadozó erejét naponkint |
melly fényt 's erőt ád, arczainak komor
| szorgalmit elszélessze borral, |
| 's édes örömre derítse szívét. |
a' szál fenyűt is, hogy magos ágainn
| a' gólya bátrabban tenyésszen. |
| Gondviselésedet a' ligetnek |
a czedrusoknak felleges ormai
| hálával érzik. Víg lakásúl |
| adtad az ernyeket a' madárnak |
a' nyúlnak a' mély szirthasadékokot;
| a' kecskevadnak legnegédesbb |
| csúccsait a' meredek hegyeknek. |
A' holdvilágnak fogytai, 's töltei
| részekre osztyák gátolatlan |
| repteit a' siető üdőnek. |
jól tudgya honnyát alkonyodásinak.
| Elterjed erre a' setétség, |
| 's megszüli csendesen a' hüs éjet. |
barlangjaikbúl, éheket oltani.
| A' mord oroszlyán' kölke ordít |
| ragadományok utánn, kezedbűl |
Feltámad a' nap; visszaosontanak
| a' barmok ismét udvaikba; |
| haggya viszontag az édes álmot |
ember, 's tenyésző földgyeihez siet,
| hol gyors kezével, nyiltt eszével |
| dolgozik, izzadozik napestig. |
a' mit teremtett szent szavad, Istenem!
| Melly bölcsen elrendelve függnek |
| részei e' nagy Egésznek öszve! |
gondos kezednek dúzs adományival.
| A' tenger is, melly földtekénket |
| kék folyadékival átövedzi, |
aprót, nagyobbat. Játszik ezek között
| a' képtelen nagy vízi állat, |
| Lívjatan, életadó erődnek |
tőlled reméllik friss eledellyeket
| annak korában. Megnyitod Te |
| bővenadó kezedet, 's kegyelmes |
Rettegnek akkor, hogyha kegyelmedet
| távozni érzik tán magoktúl; |
| 's áh! ha lehelleteket kihívod |
's a' porba, mellybűl szinte csak a' minap
| támadtak, ismét visszatérnek. |
| Mennyei lelkedet új erővel |
éllednek töstént, 's árva tekíntete
| a' földnek új pompára zsendűl. |
| A' te dücsődnek, Uram! határit |
örvendve hinted tarka csoportira
| számlálhatatlan rajzatidnak. |
| Ámde hatalmad is olly csudákkal |
jóságod. Ah! eggy dorga tekintetet
| vetsz tán zomok földünkre ollykor, |
| 's rettenetes remegésnek indúl. |
némellykor újad szertelen ormait,
| füstöt pihegnek gyomraikbúl, |
| 's lángra puhúltt köveket nyilaznak. |
buzgón dicsérlek; még vagyok, énekem
| csak Téged' áldgyon mind örökké! |
| Óh! ha dicséretimet kegyelmes |
a' szent örömnek kellemetes tüze!
| Add Istenem! még azt megélnem, |
| hogy tehetős apolásid által |
a' bűnösöknek hűtelen ágai.
| Eggy szívvel eggy lélekkel áldgyon |
| Tégedet így az egész emberség. |
(1819.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
