Verseghy Ferenc: 178: Az Istenben való Bizodalom. | Verstár - ötven költő összes verse

178: Az Istenben való Bizodalom.

A' XXII. Zsoltár.

Nézdsze az érzékeny pásztort, melly hűven apollya,
melly szorgalommal, védi legelteti

nyáját! Gyenge füvekkel

tellyes rétre vezérli ő,

csendesen andalgó patakokkal itattya, rögetlen
völgyeknek ernyes hüsseihez viszi

ártatlan követőit.

Illyen Pásztorom énnekem

Jehova! sem bal eset, sem szükség engemet el nem
rémíthet. Ő már dajka kegyelmivel

sokszor visszavezette

új életre fogyatkozó

lelkemet, a' jónak bátrabb ösvényire sokszor
a' tévedésnek kész veszedelmibűl

csak hogy fénnye nevének

terjedgyen; hogy atyálkodó

irgalmát az egész Mindenség lássa, dicsérje.
Az éh halálnak puszta homályiban

rémítő agyarák köztt

bátran folytatom én setét

útamot, a' rossznak nem félvén semmi nyilátúl,
mihelyt velem vagy, gondviselő Atyám!

Vessződ, mellyel igazgatsz,

's vászűző botod engemet

szüntelen oltalmaz, 's víg bátorságra derítget.
Így átsegítvén száz akadályokonn,

kész asztalhoz is ültetsz,

gyötrelmére irígykedő

ellenségimnek, kik porba tiporni akarnak;
kövér olajnak balsamos illatú

fénnyével kideríted

a' búk' fellegibűl komor

homlokomot, 's poharam melly jó, melly drága itallal
biztattya félénk kedvemet! Óh! soha,

még élek, soha engem'

el nem hágy, hiszem én kegyes

Istenem! irgalmad, 's ha kihísz e' földi lakásbúl,
fel is vezérlesz szent palotáiba.

házadnak, hogy örökké

lássam mennyei színedet.

(1820.)

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!