Verseghy Ferenc: 3. Verseghy Eugen Kreskaynak.

Full text search

3. Verseghy Eugen Kreskaynak.
 
Ugy megörült szivem kedves leveledre Barátom!
mint komor éjszak után megszok örülni madár.
Pandion nem várta talán ugy Fülemüléjét,
kit szátyár Tereus néma panaszra hozott.
Sem Férjét hiv Penelope Görög Aszszonyok éke
mint leveled zárját bontani várta kezem.
Vette-e mondottam: zavaros munkámat? avagy tán
már nem akar többé hallani gyáva kobozt.
Gyülöli már a Musáknak szeretőit, elunta
Klio nyirettyüjét vonszani, merni tavát.
Driadesek tartyák szivét rab nyügbe magoknál,
réti dallra, komor sipnak eladta fülét.
Engedgy meg, nem tudtam okát csendednek; először
tőled tudtam meg, hogy betegágyba valál.
Már máskép szóllok. Sajnálom sorsodat, üzni
azt tőled képes vajha lehetne kezem.
Vagy terhes bádgyadtságból fel váltani testem
testedet, érted kész halni vagy élni vagyok.
Adtak azomba, ne félj, az Egek már álmokat, adtak
jó jeleket hogy fogsz állani talpra megint.
Álmomban elmentem ama térj boltba, Koronis
gyermeke hol vastag könyvibe dőlni szokott,
a sok más gondos kézzel munkálkoda környül,
készitvén mindenféle betegnek italt.
Ez gyökeret tört, az nedvét kifatsarta füveknek,
egy dörgölt porokat, másik üvegre szedé.
Könyveze, szük katlanba rekedt szép rósa szemenként
illatokat; másutt mérges etzetnek evült.
Minnyájan, mint Mesterjek rendelte, forogtak
tüz, füvek és mosarak vagy patikája körül.
Én be menvén, hogy kérjek számodra segittő
füszert, vagy belső tüzeid ellen italt:
jaj! melly rettentő tsuda képet láttom előtte,
ah! most is félek, hányszor eszembe kerül.
Már halovány, már ollyba piros, mint bibor apattak
két szemei, beesett melye, de gyomra dagatt.
Lábai bádgyadván bitzentek tétova; szája
nyilt; egy válla konyult és koponyája kopár.
Vagy beteg Aszszonynak véltem, vagy Avernumi váznak,
még igy a Patikák Mestere szólla vele.
Mit keresel Helikon tagjában, szemtelen Aszszony!
ah te hatalmadnak nem de határja pokol!
Tán' hogy öreg Pán Sátorinak lett tagja, bubájod
bátrabb lett 's Testén venni hatalmat akarsz.
Nem tudod ortzátlan hogy meg [van]* kötve Mirigyed,
's hogy hirem nélkül rablani tiltva vagyon.
Kolika, kő, daganat, vérhas, fene, vizi betegség,
rendre szabadságért jönnek elömbe sebek.
És te magad, gőgös! fogsz asszonykodni? ne busulj!
Még kis idő mulván ujra kezembe kerülsz.
Menny te büdös Kotzitnak üreg padmallyiba 's másszor
engem, mint Uradat, többre betsülni tanulj.
Menny, vakarodgy, még tölt kerekét nem látod ötötször
Holdnak, az óráig mint fogoly ülve maradsz.
Kit pediglen hirem nélkül két izbe tsigáztál,
most forrósággal, többet az ágyba ne verd.
Szóllott, és szemeim tüstént megnyiltak, az álom
el futa, felborzadt testem, el álla szavam.
Meg térvén eszem, áldottam védődet, imádtam
néked tett kegyiért a magos Égnek Urát,
vajha ne bántodnál soha bár mellyféle mirigytől,
bár Testednek egész birtoka légyen örök.
Kivánsz, ugy tetszik tőlünk uj hireket? Édes
bátyám! jól tudod azt, hogy hegyek allya vagyunk.
Nintsen fámának hozzánk járt-uttya; magossat,
földszint szállni szokott, szárnya kerüli nagyon.
Nints egyenes földünk, két részről völgybe szorultunk
's merre nap el nyugszik, támad elönkbe liget.
Az méltó jegyzésre talán, hogy merre határunk
terjed, földünket melyezi hoszszas aszály.
Szarvát Holdaszszony már tebszer azolta nevelte,
hogy régtől víg ég nem veri földre könyét.
Kőszirt ösvényenn hol viznek gyöngyei zengő
dallal gördülvén völgyre rohantak előbb,
ott most álhatatos napfénytől sülve, fejérlik
egymást be nyomván a homok ágyba kavits.
Fürtyeit ott Bromius sürü venyegéknek aszalta
sokszor, hogy Fólnagy kádra nyomassa levét,
hol most a mesgyék szomjuságokba repednek,
hol száraz földnek szinire tőke ki dül.
Nints sarju, zöld szálok enyett korókra szorulnak
barmok 's mit Pomon érlele, földre le hull.
Más ujság nints, vagy legalább nem juthat eszembe
vagy ha jut is, hitlen, hirleni félve lehet.
Illyen amaz, melly már jósollya lakásomat (eztet)
még itt volt Nagy Atyánk már füleimbe vevém.
Hogy vagy Nagy-Szombat rongyos várába menendek,
vagy, hol téged Anyád a lepedőre ki tett.
Bár oda, hol fagyos Ég tengert hidalja vagy Estvély
alkonyodó Napnak vizbe fogadgya lovát,
bár mennyek délnek mértékletes öblibe, vagy hol
a rosás hajnal, nap kalauzza, ki-hat
mindenkor leszsz szivem igaz 's kaptsolva tiedhez,
még testembe forog vérem, eszembe maradsz.
Hozz ide bár, mellynek hoszszu feledékenyit iszszák
a Lelkek, Pluto, hozz ide Lethe folyót.
Szivembül ki nem oltya nevét soha régi felemnek
frigygye szerelmünknek holtig eszembe leend,
vajha magam hozzád most versem enyébe mehetnék.
Boldog vers, hol urad nem lehet, ott enyelegsz
Vajha kezet képes volnék kapcsolni kezeddel,
's mint hajdan, dallal nálad enyétni kobozt.
Illy örömet meddig fogsz oh! Fortuna tagadni
tőlem! igen fösvény, hadd el, ezekbe kegyed.
Ezt irván, tsuda! meg szakadoznak az Égi tsatornyák,
zápor omol, 's Menynek homloka gyászba borul:
szive talán megesett rajtam, panaszimra megindult,
mit sirtok? tegyetek róla, tehettek, Egek?
Éllj kedves Bátyám! kedveld, mint eddig Ötsédet
's ámbár méltatlan, szivemet el ne felejtsd.
 
Az eredetiben hiányzik. Nyilván tollhiba.
(1781.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me