Verseghy Ferenc: 3. Verseghy Eugen Kreskaynak.
3. Verseghy Eugen Kreskaynak.
Ugy megörült szivem kedves leveledre Barátom!
Pandion nem várta talán ugy Fülemüléjét,
Sem Férjét hiv Penelope Görög Aszszonyok éke
Vette-e mondottam: zavaros munkámat? avagy tán
Gyülöli már a Musáknak szeretőit, elunta
Driadesek tartyák szivét rab nyügbe magoknál,
Engedgy meg, nem tudtam okát csendednek; először
Már máskép szóllok. Sajnálom sorsodat, üzni
Vagy terhes bádgyadtságból fel váltani testem
Adtak azomba, ne félj, az Egek már álmokat, adtak
Álmomban elmentem ama térj boltba, Koronis
a sok más gondos kézzel munkálkoda környül,
Ez gyökeret tört, az nedvét kifatsarta füveknek,
Könyveze, szük katlanba rekedt szép rósa szemenként
Minnyájan, mint Mesterjek rendelte, forogtak
Én be menvén, hogy kérjek számodra segittő
jaj! melly rettentő tsuda képet láttom előtte,
Már halovány, már ollyba piros, mint bibor apattak
Lábai bádgyadván bitzentek tétova; szája
Vagy beteg Aszszonynak véltem, vagy Avernumi váznak,
Mit keresel Helikon tagjában, szemtelen Aszszony!
Tán' hogy öreg Pán Sátorinak lett tagja, bubájod
Nem tudod ortzátlan hogy meg [van]* kötve Mirigyed,
Kolika, kő, daganat, vérhas, fene, vizi betegség,
És te magad, gőgös! fogsz asszonykodni? ne busulj!
Menny te büdös Kotzitnak üreg padmallyiba 's másszor
Menny, vakarodgy, még tölt kerekét nem látod ötötször
Kit pediglen hirem nélkül két izbe tsigáztál,
Szóllott, és szemeim tüstént megnyiltak, az álom
Meg térvén eszem, áldottam védődet, imádtam
vajha ne bántodnál soha bár mellyféle mirigytől,
Kivánsz, ugy tetszik tőlünk uj hireket? Édes
Nintsen fámának hozzánk járt-uttya; magossat,
Nints egyenes földünk, két részről völgybe szorultunk
Az méltó jegyzésre talán, hogy merre határunk
Szarvát Holdaszszony már tebszer azolta nevelte,
Kőszirt ösvényenn hol viznek gyöngyei zengő
ott most álhatatos napfénytől sülve, fejérlik
Fürtyeit ott Bromius sürü venyegéknek aszalta
hol most a mesgyék szomjuságokba repednek,
Nints sarju, zöld szálok enyett korókra szorulnak
Más ujság nints, vagy legalább nem juthat eszembe
Illyen amaz, melly már jósollya lakásomat (eztet)
Hogy vagy Nagy-Szombat rongyos várába menendek,
Bár oda, hol fagyos Ég tengert hidalja vagy Estvély
bár mennyek délnek mértékletes öblibe, vagy hol
mindenkor leszsz szivem igaz 's kaptsolva tiedhez,
Hozz ide bár, mellynek hoszszu feledékenyit iszszák
Szivembül ki nem oltya nevét soha régi felemnek
vajha magam hozzád most versem enyébe mehetnék.
Vajha kezet képes volnék kapcsolni kezeddel,
Illy örömet meddig fogsz oh! Fortuna tagadni
Ezt irván, tsuda! meg szakadoznak az Égi tsatornyák,
szive talán megesett rajtam, panaszimra megindult,
Éllj kedves Bátyám! kedveld, mint eddig Ötsédet
| mint komor éjszak után megszok örülni madár. |
| kit szátyár Tereus néma panaszra hozott. |
| mint leveled zárját bontani várta kezem. |
| már nem akar többé hallani gyáva kobozt. |
| Klio nyirettyüjét vonszani, merni tavát. |
| réti dallra, komor sipnak eladta fülét. |
| tőled tudtam meg, hogy betegágyba valál. |
| azt tőled képes vajha lehetne kezem. |
| testedet, érted kész halni vagy élni vagyok. |
| jó jeleket hogy fogsz állani talpra megint. |
| gyermeke hol vastag könyvibe dőlni szokott, |
| készitvén mindenféle betegnek italt. |
| egy dörgölt porokat, másik üvegre szedé. |
| illatokat; másutt mérges etzetnek evült. |
| tüz, füvek és mosarak vagy patikája körül. |
| füszert, vagy belső tüzeid ellen italt: |
| ah! most is félek, hányszor eszembe kerül. |
| két szemei, beesett melye, de gyomra dagatt. |
| nyilt; egy válla konyult és koponyája kopár. |
| még igy a Patikák Mestere szólla vele. |
| ah te hatalmadnak nem de határja pokol! |
| bátrabb lett 's Testén venni hatalmat akarsz. |
| 's hogy hirem nélkül rablani tiltva vagyon. |
| rendre szabadságért jönnek elömbe sebek. |
| Még kis idő mulván ujra kezembe kerülsz. |
| engem, mint Uradat, többre betsülni tanulj. |
| Holdnak, az óráig mint fogoly ülve maradsz. |
| most forrósággal, többet az ágyba ne verd. |
| el futa, felborzadt testem, el álla szavam. |
| néked tett kegyiért a magos Égnek Urát, |
| bár Testednek egész birtoka légyen örök. |
| bátyám! jól tudod azt, hogy hegyek allya vagyunk. |
| földszint szállni szokott, szárnya kerüli nagyon. |
| 's merre nap el nyugszik, támad elönkbe liget. |
| terjed, földünket melyezi hoszszas aszály. |
| hogy régtől víg ég nem veri földre könyét. |
| dallal gördülvén völgyre rohantak előbb, |
| egymást be nyomván a homok ágyba kavits. |
| sokszor, hogy Fólnagy kádra nyomassa levét, |
| hol száraz földnek szinire tőke ki dül. |
| barmok 's mit Pomon érlele, földre le hull. |
| vagy ha jut is, hitlen, hirleni félve lehet. |
| még itt volt Nagy Atyánk már füleimbe vevém. |
| vagy, hol téged Anyád a lepedőre ki tett. |
| alkonyodó Napnak vizbe fogadgya lovát, |
| a rosás hajnal, nap kalauzza, ki-hat |
| még testembe forog vérem, eszembe maradsz. |
| a Lelkek, Pluto, hozz ide Lethe folyót. |
| frigygye szerelmünknek holtig eszembe leend, |
| Boldog vers, hol urad nem lehet, ott enyelegsz |
| 's mint hajdan, dallal nálad enyétni kobozt. |
| tőlem! igen fösvény, hadd el, ezekbe kegyed. |
| zápor omol, 's Menynek homloka gyászba borul: |
| mit sirtok? tegyetek róla, tehettek, Egek? |
| 's ámbár méltatlan, szivemet el ne felejtsd. |
Az eredetiben hiányzik. Nyilván tollhiba.
(1781.)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
