Verseghy Ferenc: 33. A' magyar Hazának anyai Szózattya | Verstár - ötven költő összes verse

Full text search

33. A' magyar Hazának anyai Szózattya

az ország' napjára készűlő Magyarokhoz.

* * *

Gyermekeim! kiket a' dühödő Márs zordon ölében

vérrel szoptatván, férfi-erőre nevelt.

(Mert tejem akkorban még nem vólt: méllyen aludtak

bőltseim a' szomorú Semminek árva kezén):

Gyermekeim! közelít az idő, ide jertek ölembe:

végezzünk együtt bóldogodásom iránt.

Vajha kesergésem már egyszer végre találna!

Bóldog nyúgodalom! viszsza kerűlsz-e reám?

Ám én már, Fiaim! sok időtől fogva kesergek;

óh! e' két ortzán nagy könyek' árja le-folyt.

Még mikor Őseitek, kik nékem az életet adták,

szép Európának Népeit agyba-verék;

's ellenem ingerlvén a' szomszéd Nemzetek' íjját,

a' romlást majd-nem gyenge fejemre hozák:

még, mikor a' hintán, bé sem pólyázva, feküdtem,

már akkor bőven kezd vala folyni könyem.

Nem tudtam könyeimnek okát; tsak szívem akarta

titkon, hogy sírjak durva Nememnek ügyén.

A' szomszéd fene Népek ugyan majd-szinte hasonló

veszteiket látták Márs' dühödési miatt:

ám de, mihelyt még-is korosabb idejekre jutottak,

szögre akasztották a' viadalmi tegezt;

's által-adák magokat Pállás' karjára, ki őket

a' boldogságnak bő kebelébe vivé.

Én pedig a' hartznál egyebet mit láttam azóta,

hogy Nemem a' gazdag Pannoni Főldre le-szállt?

Ültek ugyan TRÉSÁK, ültek MÁTYÁSOK-is ollykor

trónusomon, Pállás' Magzati, tsendes Urak:

ám de miként rövid óra gyanánt el-enyészik az égő

nyári nap a' Szeretők' hév apolási között;

úgy ezen esztendők hamar el-szárnyaltak előllem,

és a' régi keserv meg-meg alára tiport.

Gyermekeim magok egymás köztt több félre hasonlván,

szívemet egyszersmind több szakaszokra szelék.

Róka-lopódzással fene-ként bé-tsúsza közikbe

a' hamis artzba takartt relligyiói dagály;

's költsönözött szép színek alatt egymásra huszítván

őket, szívemnek néki szögezte törét. *

Óh Kupa! óh István! el nem fajzottanak ebben,

(vajha ne vólna való!) tőlletek a' Magyarok.

Még most-is ... De mit újjítom fájdalmimat illyen

emlegetésekkel? Nézz ide! nyitva sebem.

«Valamennyi Népek között, mellyek ebben a' Történetírásban a' mí tekéntetünk előtt által-költöztenek, soha nem volt egy-is olly szerentsétlen, mint a' Magyarok. Az ő meg-népetlenedett, 's a' Protestánsok' és Katholikusok' Factiójira, és több más felekezetekre meg-hasonlott Országjok egyszerre a' Török és a' Német Hadi-seregeknek kezeibe esett.» Voltaire, A' Nemzetek' szív-béllyegének és erköltseinek Le-rajzolásában. VII. Rész, 5. Fejezet.

Nyitva sebem, 's kezetekből vár, óh Népem' Atyáji!

kellemes írt, avvagy mélly gyökerére katzort.

Tí magatok tudgyátok ismént, melly durva szabások

állnak Törvényűnk' szent nevezettye alatt:

melly bal itéleteket rakogat vállára Nemünknek

a' tsak azért kedves, mert ezer-évi, szokás.

(Óh örök Ész! óh emberi Jus! menny-béli piomja

minden igaz jónak! melly fene sorsra jutál?

A' babonák, a' bőltstelen ész, 's a' zordon erőszak

minden Nemzetnél mennyire hátra vetett?)

Mind ezeket, Fiaim! józan szalutoknak ajánlom,

úgymint mélly nyavalyám egy veszedelmes okát.

A' győtény a' búza-kalászt nem ereszti magosra,

's a' gyomos ágyakban gyáva vetényke terem.

Úgy bár-melly Nemzet, ha gyomos Törvénnye, nagyobbra

nem serdűlhetvén, törpe Nemetske marad.

«Ám de nagy Ősinktől származtanak úgy-e szabásink?

(Így felel egynémelly) 's régi kötések ezek?

Nem nyesegetni tehát, hanem eggyig nagyra betsűlni?

's védeni, a' míg él, tartozik, a' ki Magyar.»

Mond kérlek, mik voltak imént e' régi Atyájid?

Mint te vagy, olly nyomorúltt emberek, úgy-e bizony?

Mondgy azutánn embert, kibe, míg él, bé ne lopódzzon

vagy gonosz indúlat, vagy konok elme-homály?

A' mi korosb, okosabb: Eleinktől fogva Világunk

éven-ként vénűlt, 's évei-képpen okúlt.

Bőlts Pállás Európában tudományi hatalmát

nyoltz-száz évek alatt nem de magosra vivé?

'S vélle az országló, 's a' törvény-béli tudósság

nem de azonképpen tellyes erőre jutott?

E' tudományoktól kell annak kérni tanátsot,

a' ki az országló székre le-ülni akar.

Oktalan állatokat szoktunk hódítni szokással;

egy bizonyos jelt adsz; 's meg-teszi, a' mit akarsz.

Észszel, okossággal kell kormányozni az Embert,

a' kibe a' fő ÉSZ' része rekesztve vagyon.

Őseitek, Fiaim! nem mint Despóta-királyok

írták a' Törvényt, melly Fiaikra maradt.

Ezt néktek, kik az ő született Örökössei vagytok,

a' mikoron szükség, fontra idézni szabad.

A' törvény-szerző hatalom Tí közttetek, és a'

választott Fő köztt nem de fel-osztva vagyon?

A' Törvény' Fejedelmi tehát, 's nem Rabjai vagytok,

's jobbító kezetek' nem köti hátra bilints.

Eggy-általlyában, ha tanátsot tartotok eggyütt:

édes Anyátoknak bóldogodása felől;

óh! a' Többségnek szava Títeket el ne ragadgyon,

's a' mit mond, józan fontra vegyétek előbb.

A' jót és az igazt a' kissebb Résznek ölébe,

mert ez leg-biztosb fok-helye, rejti az Ész.

Szóllyon bár, ki akar; vagyon a' szóllásra hatalma;

ám de beszédgyének tudgya-is adni okát.

A' ki tsak önn tetszése szerínt ki-rikóltya szabásit,

tsúf Despóta leg-ott' a' neve, hogy-ha Király.

Hát a' Gyűlésben mi egyébnek tartsuk az ollyant,

a' ki tsak a' kéjhez szabja dörögve szavát?

A' perek írásban folynak, 's egy kisded okotska

sok bíró-végzést hoszszas időkre halaszt;

és az egész Nemzetnek ügyét rövid íge szakaszsza

végbe? okok nélkűl? 's kurta időtske alatt?

Anglia Országban két ellen-félre van oszttva

a' Nemzet, mikoron végzi tulajdon ügyét:

nem gyűlölségből, hanem a' nyomozásnak okáért,

melly az igazságnak méllyire hatni szokott.

Bőltseik-is vagynak, kik nyilván 's tellyes okokkal

szóllyanak a' tárgyról, melly meg-itélni-való.

Nem köteles kiki, sőt ollykor nem képpes-is arra,

hogy Pállás aszszony' keblibe vesse magát:

hogy-ha tehát még-is bíró-szót ejteni kíván

a' Bőltsességnek jó reguláji szerínt;

hallya-meg olly Bőltsnek, sőt önnként kérje, tanátssát

a' ki az országlás' méllyire látni tanúlt.

Így azutánn szedgyétek elő mind, a' mi az Ország'

bóldogságának főbb akadállya lehet:

's nem magatok', hanem a' Nemzet' hasznára tekéntvén,

nyessetek-el mindent, a' mi le nyomja fejét.

A' nevelést ne tsak egy Rendnek vállára tegyétek:

ez már sok Kormányt öszve, meg' öszve-zavart.

Egynek itéleteit különösb erköltsivel eggyütt

bé-szürtsölgetvén a' fiatalka sereg,

minden egyéb Rendnek gyarapíttására idétlen,

's az marad, a' mi az ő Fel-nevelője vala.

Nem nevel ám a' gyáva potzik soha szíves oroszlányt,

sem dolgos hangyát a' tserebűli csoport.

A' tudományoknak bő kéz kell, 's elme-szabadság:

e' kettő nélkűl sínlenek a' nagy Eszek.

A' kiket a' szükség szomorú gondokba le-süllyeszt,

nem visznek Músák' tiszteletére teményt.

A' ki pedig, mihelyest jobban gondolkodik, és ír,

mint a' kába Tsoport, érzi nyomatni magát;

's láttya le-írtt okait nem tzáfoltatni okokkal,

sőt az igazságért vasra veretni kezét;

láttya szelíd tollát idomatlan görtsösök által,

's tollával hat-száz részre töretni fejét;

láttya jutalma gyanánt agyon-üldöztetni személlyét

eggy alatson-szívű Nyáj' fene kéjje szerínt:

's közre-adott írási helyett motsok-emberek által

trágár nyelveiken vízre vitetni nevét;

óh! ez az írástól bútsút fog venni leg-ottan,

's egy holtig-tsendes szögbe rekeszti magát;

honnan az ész nélkűl pösögő hebehurgya Világra,

míg önnön szívét jobbra taníttya, nevet.

Hogy-ha tehát Pállásnak örök hajlékot akartok

szerzeni mellyemben, óh diadalmas Atyák!

és az igaz tudományt maradandó lábra segéllvén

a' komor elme-homály' képtelen álma helyett,

a' sikeres Bőltseknek eszesb apolásai által

jobbnak akarjátok tenni Anyátok' ügyét:

óh! e' két akadályt vessétek félre! szabadság

és bőség nélkűl sínlenek a' nagy Eszek.

A' kalmárságnak nem akarván látni divattyát

a' Magyar, önn-képpen durva veszélybe siet.

Fürge zsidók 's Rátzok, kiket ő e' végre ki-táplál,

's kiknek egész pénzét tsalfa zsebökbe tömi.

A' manufactúrák 's a' mesterségek azonképp'

mind alatson munkák a' Magyar' íze szerínt:

's míg idegen kéztől szép fínomságra vitetnek,

jól meg-adóztattyák a' haza-béli Nemest.

A' Nemesnek, Fiaim! kiknek vagy nintsen üléssök,

vagy kiket a' bal-eset mostoha sorsra vetett,

m'ért ne lehetnének Kalmárok 's Mesterek? Avvagy

jobb-e talán nékik tengeni gondok alatt?*

Tí azutánn, Papi fő Rendek, szentséges Atyájim!

kiktől függni tudom gyászos ügyemnek okát:

Igen helyes volt a' régi Egyiptomiaknál az a' törvény, melly a' Hazafiakat fejen-ként arra kötelezte, hogy a' Fellyebbvalóságnak esztendőn-ként bé-mutassa a' módokat, mellyekkel kenyerét keresi. Nem volna-e vallyon nálunk-is üdvösséges, egy hasonló törvény által az ollyanokat, a' kiknek a' mellett, hogy nyilván-való hivatalokat vagy nem viselhetnek, vagy viselni nem akarnak, annyi birtokaik nintsenek, hogy mint Nemesek élhetnének, a' kalmárságra és a' szabad vagy fínomabb mesterségekre, a kép-írásra, könyv-nyomtatásra, arany fútatásra 's a' t, vagy a' selyem, és papíros, 's több efféle manufacturákra kénszeríteni? e' mellett pedig némelly különösebb szabadságok által a' Nemes Hazafiakat, a' kik az illyenekben foglalatoskodnának, (példának okáért: egy különös Rendet tsinálván belőllök, mellynek az Ország' gyűléseinél, mint más pallérozott Országokban, szava és ülése légyen) a' többi nem nemes és nem hazafi Manufacturistáktól, Kereskedőktől és Mesterektől meg-külömböztetni?

Tí leg-jobb kenetet nyújthattok régi sebemre,

melly engem' végső omladozásra vihet.

Rajtatok áll, hogy az al Papság hívséggel, adóval

ellenem egy külső félre ne tsapja magát;

hogy babonás leleménnyeivel több részre ne oszsza

eggy ágyból eredett Gyermekeimnek eszét;

's hogy polgárt-képző sikeres jóságra taníttsa

népemet a' Remeték agy-szüleménnye helyett:

és hogy azok, kik kellemetes szugolyokba tsatán-ként

el-bújván, magokat tsúf heverésre vetik,

el-ne vegyék a' bért motskos fortéllyaik által

a' munkálódó lelki Vezérek előll.

Tí magatok, tudván, mit itél, 's mit hírdet irígyűl

a' papi szent Rendről a' mai tsalfa Világ;

mintha, miként hajdan szomorú dühödésre vezette

több Országokban a' fene póri Tsatát,

úgy most-is tsak az ő titkos fúvásai hoznák

lángba Világunknak majd valamennyi szögét;

Tí magatok, szentséges Atyák! vessétek el önn-ként

a' súlyt, melly nem-szent tiszt-viselésre tsatol.

Óh! ne avassátok magatok' polgári ügyekbe,

mellyek híreteket durva veszélybe vetik.

Vaj! mi nem alkalmas Mennynek bérére az ollyan,

a' ki ekére kezét fel-teszi, 's viszsza-teként!*

Sőt, ki az Istennek szolgálattyára szegődött,

hogy-ha igaz Bajnok, futtya Világnak ügyit.

Krisztusnak önnön szavai: «Valaki az ekére botsáttya kezét, és viszsza-teként, nem alkalmatos az Isten' Országára.» Lukáts. IX. R. 62. v.

Szent Pál Apostol Timótheus Püspöknek, és ennek személlyében mindnyájoknak, a' kik Püspöki hivatalban vagynak, illyen törvényt szabott: «Dolgozz, mint Jézus Kristusnak jó Katonája. Valaki az Istennek katonáskodik, nem avattya magát világi állapotokba: hogy annak tessen, a' kinek magát felszentelte.» Timótheushoz írtt II. Level. II. R. 3. és 4. ??????

Nem többet, Fiaim! Magatok tudgyátok eléggé,

bús ügyemet, valamint senyvedezésem' okát.

Hogy-ha szünet nélkűl egy kórból másba vetődtem

orvosló Eleink' régi szabási alatt;

Óh! jele, hogy gyökerét nem tudták durva sebemnek,

's így ki sem irthatták bágyadozásom okát.*

Most hát, Gyermekeim! szedgyétek-el a' mi Anyátok'

bóldogságának főbb akadállya vala;

's nem magatok', hanem a' Nemzet' hasznára tekéntvén,

nyessetek-el mindent, a' mi le-nyomta fejét.

A' ki a' Magyar-országi Törvénetet nem azzal az elő-itélettel, hogy, valamit Ős-eleink szabtak, mind jó, mind hasznos és üdvösséges; hanem részre való hajlás nélkűl, józan és élesebb észszel, 's minden helytelen indúlattól szabad és igaz hazafiúsággal olvassa: az valóban nem mondhat egyebet; hanem hogy Hazánk annyi sok orvoslások utánn, mellyek az Ország' Gyűléseiben valaha elő-vétettenek, mindenkor hasonló maradott eggy ollyan Beteghez, a' ki, mivel betegségének gyökerét az Orvosok ki nem irtották, már fel-lábbad, már ismét előbbi beteg-ágyára viszszahomorodik.

(1790.)

Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me