Vörösmarty Mihály: A BÁTORTALAN SZERELEM | Verstár - ötven költő összes verse

A BÁTORTALAN SZERELEM

Búsan rejti bánatos szivében
Lángszerelmét a hű csendes ifju,

Titkon ég, vágy, s hervad élete.

Akit óhajt, Lilla hajnal arcát,
Szép szemében lelke szép sugárát,

Félve nézi, félve vár reá.

Szólna; de rebegve vész el ajkán
A szerelmes szózat, csak szivében

Ég és forr a néma vallomás.

Néha bátrabb: elmerűlt szemekkel
Hosszasan néz a lány ellenébe,

Mintha kérné, mintha mondaná:

Lilla, éltem szép reménye Lilla,
Én tehozzád hű leszek, szép Lilla,

Szánj meg, adj szivemnek életet.

Mintha kérné, hogy ne hagyja veszni,
Mintha titkos eskeit rebegné,

És fogadná szent érzelmiben:

Hogy becsesb lesz élte életénél,
A lány szíve kedvesb önszivénél,

Hogy csak ő lesz gondja, öröme.

Hosszan úgy néz és merőn az ifju,
És könyörgő képén a reménység

Szép világa hajnalszínben ég.

De nem érti esdeklő szemének
Hű beszédét a szabad szivű lány,

Bútalan néz szét a látkörig.

A teremtés ékes tartományán
Függ csábító víg tekintetével:

Kis virágot s berki dalt keres.

A szerelmes ifju vész azonban,
Búsan elhúny képén a reménység

Szép világa, s lelkén éj borong.

Mért az ifjú szíve nem keményebb,

Mért szelídebb nem vagy, ó leány,

Hogy vagy elbirhatná bús szerelmét,

Vagy lehetne boldog általad?

Görbő, 1823

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!