Vörösmarty Mihály: A TEMPLOMBA ZÁRATÁSOMKOR | Verstár - ötven költő összes verse

A TEMPLOMBA ZÁRATÁSOMKOR

Marty, Marty, még mi lesz belőled,
Már ha szent egyházában sem enged

Nyugtot a kemény sors istene?

Jősz, s kizárnak; mennél, s nincs nyilásod,
S a fogolyra szájvonítva néznek

Vének, ifjak, pajkos gyermekek.

S hogy nagyobb csúf lennél, a falakról
Sok kopott szent néz, s a mennyezetről

Vén proféták, csorba angyalok

Kandikálnak, és félmérgelődve,
Félnevetve rázzák a bozontos

Rőt szakált, és könnyü szárnyakat. . .

O ne nézzetek rám ily boszúsan
Porba sülledt jó Atyák, ti szentek

És ti repkedő kis angyalok!

Oly gonosz talán, mint gondolátok,
Nem vagyok még, ámbár menni vágyok

S mint ti, porral, én nem élhetek.

Hasztalan! mind ellenem zajognak,
A nagy Isten képe is komor már,

Rám setétűl a bús mennyezet.

Oh el innen, messze el! Hol a víz
Csörgedezve fut le, fák virítnak,

S szép derűlten áll a tiszta ég.

Ott szelídebb képe Istenemnek,
Ott imádom én őt szívemelve,

Ott reám ő nem vet rosz szemet.

És talán megszán, és küld egy angyalt,
Jobbat mint e gúnyoló faszentek

Szebbet, mint e csorba angyalok,

Melynek szárnya nem, de teste ép lesz,
És ifiabb lesz, mint eme szakálos

Vén próféták, és kopott szüzek.

Hah! az ajtó megzörrent, nyilik már.
Isten áldjon meg, falak lakói,

Isten véled, Széraph szent Ferenc!

Szűz Dorottya Asszony, élj sokáig!
Margit Néni, minden jót, dicsőűlt

Péter, Ivó, Isten véletek!

Másvilágon majd meglátjuk egymást,
De boszúsan ott ugyan ne nézzen

Senki rám; mert ott is megszököm.

Görbő, 1823

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!