Vörösmarty Mihály: A HAZAFI | Verstár - ötven költő összes verse

A HAZAFI

Látogató ha keres, mondjátok, nem vagyok itt benn:

Lelkem a kedves hon messze határira szállt,

S tartja ölelve hegyét, völgyét, és síkjait, és az

Országos folyamon tengerek árjaig ér.

Fölhat a trón kebelébe szilárd, hűségteli gonddal,

Munkás szánat közt a kalibákba benéz.

És megnyílnak előtte az elmúlt századok évi,

S ami jövendőt a végzetek árnya takar.

S aggodalom s szent érzelmek közt kérdi magától:

Mit kell szólnia, mit tennie érted, o hon!

De jön idő, melyben süker éri a fáradozó főt:

Akkor nyílt ajtóm látogatóknak örűl;

És a barátságnak megnyílnak termeim újra,

Szívvel, lélekkel honn lesz a gazda megint.

Még jön idő, melyben poharat fogok ütni vidáman,

S jobbom jó kezeket híven ölelve szorít.

Addig zárva vagyok, test, melynek lelke kiszállott,

S zöld ágat keres a hon koszorúja közé.

1843. december 16. előtt

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!