A nemzetközi helyzet

Full text search

A nemzetközi helyzet
Az 1956-os magyar forradalomnak óriási nemzetközi visszhangja volt, és az 1945 utáni egyetemes történelem egyik legjelesebb eseményeként tartják nyilván.
Ám a nemzetközi kapcsolatok történetében – akárcsak az 1968-as "prágai tavasz" – nem jelentett korszakhatárt. Folytatódott az 1955-ben elkezdődött, az osztrák államszerződéssel fémjelzett "olvadás" politikája, amely bizonyos megtorpanásokkal a 70-es évek enyhüléséhez vezetett. Az enyhülés politikája eredményeket hozott a fegyverzetkorlátozás terén: aláírták az atomcsend-, majd az atomsorompó-szerződést, a 70-es években pedig két nagy egyezmény is született a hadászati atomfegyverek korlátozásáról.
A szigorú konfrontáció politikáját felváltotta az óvatos "hídverés" koncepciója. Megélénkültek a két tömb közötti gazdasági, kereskedelmi, kulturális és tudományos kapcsolatok, jelentősen nőtt a turizmus. Az anyagi és szellemi javak Kelet-Európába vándorlásától a Nyugat a kommunista rendszerek fokozatos gyengülését, majd összeomlását várta. Az enyhülési politika csúcspontja az 1975-ben aláírt Helsinki záróokmány volt, amely kimondta az európai határok sérthetetlenségét és kodifikálta az emberi jogokat.
Ugyanakkor a nagyhatalmak közötti szembenállás váltakozó intenzitással ugyan, de fennmaradt. Ezt jelezte a berlini válság, a kubai rakétaválság, amely a nukleáris megsemmisülés szélére sodorta a világot, valamint a megegyezési kísérletek ellenére egyre élesebb fegyverkezési verseny. Tovább folytatódott a nagyhatalmak rivalizálása regionális szinten is.
A politikai, gazdasági kihívásokra mind a Nyugat, mind a Kelet megpróbált saját választ adni: a Nyugat a világgazdasági válságokhoz való alkalmazkodással, a nemzetközi gazdasági rendszer átformálásával és egy új technikai forradalommal. A Szovjetunió, nagy fáziskéséssel, 1985-től politikai reformokkal, Magyarország a gazdasági-politikai reform sajátos ötvözetével kísérletezett, amely Kádár János nevéhez fűződik.

Kádár János, a jó király

És egy nyugdíjas alattvaló

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me