Köztéri szobrászatunk
Köztéri szobrászatunk
Az 1850-es évektől lázas buzgalommal fogtak adománygyűjtésbe egyének és egyletek, hogy mindazoknak, akik a nemzet, a polgárosodás, a függetlenség harcosai, képviselői voltak, emléket állítsanak. A nemzeti eszme fenntartása és terjesztése volt a céljuk, s erre nemcsak a hazai állapotok szorították őket, hanem az általános koreszme is. Ennek hordozói a nemzeti színjátszás és irodalom voltak. Így írók, költők és színészek portrészobrai lettek a független nemzeti kultúra megszemélyesítői, s olyan épületek körül, amelyek épp azt szimbolizálják, mint az egykori Nemzeti Színház és a Nemzeti Múzeum. A színház előtti kis kertben állították fel 1857-ben Züllich Rudolf Katona József-szobrát, mely a magyar dráma megalapítóját és dicsőségét akarta ábrázolni. A Bánk bán szerzőjének Kecskemét is állíttatott szobrot (büszt talapzaton), s később is megmaradt az a szokás, hogy a központtá alakuló Pest mellett a "hősről" szülőföldje is megemlékezett. (Ezen eszmekörhöz kapcsolódott még a Nemzeti Színház előtti Lendvay-szobor, Dunaiszky László munkája 1860-ból, mely ma a Várban látható, valamint a költő Kisfaludy Károlyé.) A Nemzeti körül kialakult szabadtéri szoborcsarnok a magyar színjátszásnak szenteltetett.
Általánosabb érvényű, de nemzeti szellemű emlékhely szerveződött a Nemzeti Múzeum körül. 1860-ban leplezték le itt Berzsenyi emlékszobrát, báró Vay Miklós alkotását, ki több hasonló művet ajándékozott hazájának. Ide készült Széchényi Ferenc szobra, Vay Kazinczyja s Züllich Vörösmartyja. (Vörösmartynak egész alakos szobrát, Vay alkotását Székesfehérvárott 1866-ban állították fel.)
Vidéki városok, de falvak is versengtek szülötteiknek – kik ilyenformán mind egy-egy jelkép voltak – monumentumot emelni. 1860-ban egyetlen hír tudósított arról, hogy Szigetvár Zrínyinek, Szekszárd Garay Jánosnak, Szeged Dugonics Andrásnak, a Csallóköz Istvánffy Miklósnak akar szobrot emelni. Mellettük elkészült Petőfi emlékműve Kiskőrösön, Kisfaludy Sándoré Balatonfüreden, Berzsenyi emlékoszlopa Niklán. Hogy egy-egy ily emlék felavatása valóban nemzeti ünnep volt, példázza az az adat, miszerint Katona kecskeméti szobrának leleplezésén 18-20 000 ember vett részt. A szobrok születésével egy időben Gerenday Antal pesti sírkőfaragó műhelye szinte ontotta a megbecsült férfiak síremlékeit, majd a kiegyezés után a honvédemlékek sorát szerte az egész országnak.
Ebben a korban emelkedett a hős rangjára a politikus. Igaz, olyan kiemelkedő egyéniség halála fordította a figyelmet a nemzet fennmaradásán munkálkodó új "hősök" felé, mint Széchenyi Istváné. Közadakozásból készült szobrára pályázatot írtak ki. Az Akadémia palotája előtti téren 1880-ban állították fel Engel József művét, majd Eötvös József és Deák Ferenc szobrát is. Így ez a terület egy harmadik, s jellegét tekintve új szabadtéri szoborcsarnokká vált. Lezárását az egykori Duna-korzó végén álló Petőfi-szobor jelentette (Izsó Miklós terve, Huszár Adolf munkája), mely a Nemzeti dalt szavaló, az egész országot lázba hozó forradalmár emléke (1882). Ekkorra a költészet, a kultúra képviselői veszítettek jelentőségükből, noha még a 90-es évek fordulóján reprezentatív emléket kapott Arany János, akinek a kialakult akadémiai plasztikai szabályokhoz hű, talapzaton ülő, talapzatalakokkal értelmezett szobrát Stróbl Alajos (1856-1926) készítette a Nemzeti Múzeum elé.
A századvégen azonban a Millenniumot megért ország elsősorban a történelemre figyelt, s azokra a történelmi hősökre, akik megszerezték, megtartották vagy felvirágoztatták ezt a hazát. Nekik szobrot állítani természetes igény volt. Végül is ekkor realizálódott a Mátyás-terv: Fadrusz János (1858-1903) lovasszobra Kolozsvárt (1895-1902) és Stróbl Mátyás-kútja a budai Várban. Szent István is ekkor vált egyháziból (szentből) történelmi hőssé (Stróbl lovasszobra a budai várban). Az államalapító és a nemzeti királyság jelképe köztereinken a kor uralkodó stílusirányát, a historizmust és a bontakozó szecesszió elbeszélő, dekoratív megoldásait képviselte. A nagy, összefoglaló mű azonban a Millenniumi emlékmű volt, Zala György (1858-1937) alkotása, amely ugyan csak 1928-ban készült el teljesen a Hősök terén, mégis mind megoldásában, mind tematikájában a 19. században gyökeredzik. Új vonása téralakító szerepe volt. A Millenniumi emlékművel eszmeileg, a szobrászi formakincset tekintve is, lezárult egy korszak, mely állandónak tűnő értékeket fogalmazott szoboralakokba: a művészet, a történelem értékeit. A szobrászi gondolat sem volt más, mint ezen értékek minél hatásosabb formába öntése. Művészet és társadalom célja esetükben majdnem mindig egybeesett.
Stróbl Alajos: Mátyás-kút, 1902. A Vörösmarty Szép Ilonkájában megörökített Mátyás király-történetét térben nyitott kompozícióval, a historizmus pátoszától mentesen, az akadémiai naturalizmust dekorativitással párosítva jelenítette meg a századforduló legsikeresebb szobrásza
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
