A felvilágosodás eszméi

Full text search

A felvilágosodás eszméi
Ebbe a helyzetbe két, egymással összefüggő tényező hozott eléggé hirtelen változást. Egyrészt Nyugat-Európában, elsősorban a franciáknál új politikai és szellemi eszmevilág, az úgynevezett felvilágosodás bontakozott ki és terjedt tovább, amely a szellemi felemelkedést, a tudást az emberi élet általános fejlődésének legfőbb forrásaként tekintette, s a műveltség, a tudományok, a szépirodalom fejlesztésében különleges jelentőséget tulajdonított az anyanyelv szerepének. Másrészt Mária Terézia uralkodása a korábbinál nagyobb kaput nyitott a magyar szellemi élet – Bécsen keresztül – Nyugathoz való kapcsolódásának, s különösen szerencsés mozzanat volt, hogy a Bécsben megalakított magyar nemzeti testőrségben a műveltség, a tudományok, a szépirodalom és az anyanyelv iránt elkötelezett személyek egész sora szolgált.
Ezen az aránylag vékony szálon indult el és szinte robbanásszerű gyorsasággal bontakozott ki a magyar felvilágosodásnak az a nyelvi-irodalmi mozgalma, amely szellemi életünket szinte viharos gyorsasággal vitte új utakra. Az anyanyelv és az anyanyelvi irodalom ügyének a tökéletesen összefonódott volta mellett a nyelv szerepe még különösen kidomborodott annak következtében, hogy Mária Teréziát a trónon követő II. József, aki a felvilágosodás eszmevilágát sok tekintetében magáévá tette, a nyelvkérdésben – nem függetlenül a francia enciklopédisták államnyelv-teóriájától – birodalma németesítésére számos intézkedést hozott a közigazgatásban, iskolázásban stb., s ezzel kiváltotta a magyar nyelvi önvédelem reflexióit. A német nyelv erőszakos előtérbe hozása mellett, ugyancsak a kultúra anyanyelven való birtokbavétele ellen hatott a továbbra is a műveltség nyelvének tekintett latin uralma, különösen a politikai közéletben és a tudományokban.

A magyar testőrség palotája Bécsben

A pesti egyetem

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me