Küzdelem a magyar nyelv jogaiért

Full text search

Küzdelem a magyar nyelv jogaiért
A német és a latin uralma ellen a nemzeti nyelv jogaiért való küzdelem két síkon is megindult. Egyfelől, főként a kilencvenes évek elejétől heves politikai küzdelem lángolt fel a pozsonyi országgyűlésben, ahol – az éppen uralkodó politikai viszonyoktól, törekvésektől függően – a magyar nyelv különböző közéleti szinteken való használatára nézve hol kedvező, hol kedvezőtlen nyelvrendeletek egymást váltó hosszú sora született meg. Hogy e téren milyen nehéz volt az előrehaladás, mutatja, hogy a politikai küzdelem még a reformkorban, szinte a szabadságharcig tartott, s Széchenyi és Kossuth is bőven részese volt még.
Másfelől a testőríró Bessenyei György indította el azt a mozgalmat, amely a magyar nyelv fejlesztése érdekében az irodalom szintjén nyert mind szélesebb teret. A nyelvművelő mozgalomhoz csakhamar a kornak szinte minden jelesebb szellemi képviselője csatlakozott, köztük legnagyobb súllyal a szépirodalom művelői. A kor szellemi vezéregyéniségévé Kazinczy Ferenc vált, aki széphalmi otthonát fáradhatatlan szervező munkával, kiterjedt levelezéssel, a nyelvi-irodalmi megújhodás valóságos elméletének kimunkálásával, személyes példájával a mozgalom központjává tette.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me