A stilisztika további alakulása
A stilisztika további alakulása
Az első rendszeres stilisztika megalkotója és a későbbi funkcionális stilisztika elindítója, a genfi Ch. Bally az egész nyelvtudománynak új irányt adó Saussure tanítványa volt. Sokban követte mesterét, de ő a parole-nak (a beszédnek) és benne a különböző érzelmeket kifejező, idegen szóval: affektív eszközöknek a vizsgálatát állította a középpontba. Az ő szemléletében és gyakorlatában fontos szerepet kapott a nyelvi eszközök stílusérték szerinti összevetése, illetve a szinonimika. Össze is állította a század eleji beszélt francia nyelv kifejező eszközeinek a – stílusértékkel ellátott – gyűjteményét.
Tanítványai a 20. század közepére még teljesebbé tették a stilisztikát: az érzelmek mellett teret adtak az értelmi oldalnak is; utat nyitottak (mesterükkel szemben) a történeti stíluskutatásnak, és vizsgálódásaikba bevonták a szépirodalmi művek stílusát is. Közben a stílus létrejöttében az eszközök közötti választás, válogatás fontosságát hangsúlyozták, és tárgyalásmódjukban a nyelvtani rendszerezést követték (a hangok, a szavak, a mondatok, a szócsoportok stb. stilisztikája). Ezzel megvetették a funkcionális stilisztika alapjait.
Közben a húszas évektől a prágai iskola is továbbépítette a funkcionális stilisztikát. Mindenekelőtt a funkcionális stílus kategóriájának a bevezetésével és a stílusjelenségek beható vizsgálatával. Négy funkcionális stílust (nálunk inkább stílusrétegnek mondjuk) vettek fel: a társalgási, a szakmai, a tudományos és a költői stílust. Ezek tehát a nyelvnek olyan részrendszerei, amelyeket az illető nyelvnek a társadalom egyes tevékenységi szféráiban betöltött funkciója határoz meg.
Elsősorban a funkcionális stilisztikát fejlesztették tovább Európa keleti felében az orosz, a kelet-német, a lengyel, a román és a magyar kutatók, illetve idevágó munkák, de ezt erősítették bizonyos francia, továbbá német és más kutatók is.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
