A Páreng-hegytömeg
A Páreng-hegytömeg
A Déli-Kárpátok legegységesebb, összességében a legszelídebb formákkal rendelkező kristályos tömbje. Főgerincét gránit és migmatit alkotja. Az Olt-áttörés völgyétől (a Vöröstoronyi- és Kozia-szorostól) a Kárpátok egyik legszebb szorosáig, a Zsil szűk, észak-déli völgyéig terjed. A Keleti-Zsil és a Nagy-Lotru völgy két, egyenlőtlen részre osztja. A szélesen terpeszkedő északi részt a Szebeni- és a Kudzsiri-havasok alkotják, amelyeket 1800–2000 m körüli fennsíkok, széles, lankás hegyhátak uralnak. A déli térség vonulatai kisebb kiterjedésűek, de felszínformáik élesebbek, gerinceik keskenyebbek, kőzettanilag változatosabbak. Ide tartozik a Kapacina- és a Páreng-hegység. A Páreng révén ez a hegytömeg is meghaladja a 2500 m-es magasságot.
A pleisztocén eljegesedés idején a 2100–2200 m-t meghaladó gerincek, csúcsok oldalába itt is kárfülkék mélyültek. Ám míg a Páreng-hegységben a jégárak hossza elérte az 5 km-t, s a főgerinc kb. 30 km hosszan eljegesedett, addig a Szebeni- és Kudzsiri-havasokban csak a legmagasabb csúcsok közvetlen környékén találunk glaciális formákat.
A Kárpátok legmélyebb mészkőszurdoka a fenséges Kulcs (Cheile)- kanyon a Kapacina-hegységben
A Déli-Kárpátokra jellemző eróziós felszínek a hegytömegben rendkívül markánsan jelennek meg. A gyengén hullámos felületű, nagy kiterjedésű térszínek közül az 1600–1800 m magasságban húzódó Sebes-tönkfelszín az uralkodó.
A Szebeni-havasok (Munţii Sibiului) az Olt, a Latorica-Lotru- és a Sebes-folyók által határolt, legyezőszerűen szétterülő hegység. Szelíd vonalú, hullámos hegyhátai, eróziós felszínei menedékes lejtőkkel ereszkednek délnyugat, illetve a központi térségből északkelet felé, ahol a Szebeni-medence rajzolja ki e vonulatok peremét. A legmagasabb csúcsok 2200 m fölé emelkednek (Csindrel: 2244 m, Steflesti: 2242 m). A kelet-nyugat völgyek (északon a Cód, délebbre a Lotru felső szakasza) három részre darabolják a hegységet. A legészakabbi fekvésű a Csindrel, tőle délre húzódik a Lotru, majd a Latorica vonulata. Mindhárom térségben meghatározóak a Sebes-felszín magassági és felszínalaki jellemzői. A lankás, erdős vagy alhavasi legelőkkel borított hátak fölé a Boreszku-felszín maradványait őrző gerincek emelkednek. A Csindrel vízválasztó főgerince 20 km hosszan húzódik megközelítőleg kelet-nyugati irányban, meredeken a Cód-Frumoasa völgyek fölé magasodva. A 2000–2200 m-es ormok közül a Csindrel-csúcs környéke a legváltozatosabb: itt periglaciális folyamatok mellett jégvájta alakzatokat, kárfülkéket is megfigyelhetünk. A legnagyobb eljegesedés idején 2 km-es gleccserek ereszkedtek alá a tető északi, illetve keleties oldalain. A Csindrel főgerincével párhuzamosan, tőle néhány km-rel délre, a Cód-Frumoasa völgyön túl húzódik a 40 km-es Lotru-gerinc. A legmagasabb csúcs, a Steflesti térségét itt is eljegesedési nyomok jellemzik, a kárfülkék a központi tető északi és délies lejtőibe mélyültek. A legkiterjedtebb jégár a rissben elérte a 3 km-t. A mesterségesen duzzasztott Vidra-tó és a Latorica-folyó között emelkedik a Latorica gerince. A 2000 m-t alig meghaladó csúcsrégióban itt-ott nivációs formákra lelhetünk.
A magasabb hegyoldalakat periglaciális folyamatok és formák tarkítják. Talajkúszás nyomai 2000 méteren (Godján-hegység)
A Kudzsiri- vagy Szászsebesi-havasokat (Munţii Sureanu) az észak-déli futású Sebes-patak különíti el a tőle keletre fekvő Szebeni-havasoktól. Bár az elhatárolás éles, a hegység felszínalaki jellemvonásai – a lapos, füves, Boreszku-felszínt őrző, tompa glaciális formákkal rendelkező tetőszint (Péter-csúcs [Vârfu lui Patru] 2130 m, Surján 2059 m), valamint a Sebes-felszín kiterjedt, lankás hátai – nagyfokú rokonságot mutatnak a keleti szomszéddal. A hegységalkotó kőzetek főleg kristályospalák, de a peremeken nagy vastagságú mészkőtakarók is megjelennek. A hegység Hátszegi-medencével határos részén rendkívül érdekes karsztos térszín húzódik. Itt mélyül a híres csoklovinai Cholnoky-barlang is.
A Kapacina-hegység (Munţii Căpătănii) a Szebeni-havasoktól délre fekvő, kelet-nyugati irányú, rendkívül változatos kőzettani felépítésű vonulat az Oltet-völgy és az Olt Kozia-szurdoka között. Főgerince meredeken tornyosul az északi határt kirajzoló Lotru-völgy fölé. A 2000 m fölé magasodó (Nedeia: 2130 m), keskeny, havasi gyepekkel borított gerincen a nivációs formák az uralkodóak. Bár e legmagasabb szint a pleisztocénban kevéssel a hóhatár fölé emelkedett, gleccserek a hegységben nem képződtek. A Kapacina érdekes tájképi változatossága kőzettani sokszínűségének köszönhető. A kristályospalák mellett konglomerátummal, homokkővel és mészkővel is találkozhatunk. Különösen a hegység lankásan ereszkedő déli lejtőibe mélyülő szurdokok lenyűgözőek. A főgerinccel párhuzamosan, keskeny sávban mészkővonulat húzódik, s a gátszerű falat csak néhány patak tudta áttörni. Itt húzódik a Kárpátok legmélyebb szurdokvölgye, a függőleges falú szirtekkel övezett Kulcs (Cheile)-szurdok: a Kéja-patak völgyének fenséges, több mint 400 m mély kanyonja. S itt fúrja át a mészkősávot az az elmúlt évtizedek káros antropogén felszínformálására rendkívül jellemző alagút is, amelyet a szurdok feltárására építettek. (Az átjáró vakon, zsákutcában végződik, tetejéről betontömbök potyognak, s a hozzátartozó erdei utat hegyomlások szaggatják.)
A 2509 méter magas Peleaga-főcsúcs a Retyezátban
A Páreng-hegység (Munţii Parâng) a hegységcsoport névadó hegysége a Zsil-folyó áttörésétől keletre (Zsil-havasoknak is nevezik). A Déli-Kárpátok második legmagasabb vonulata (a Nagy-Páreng 2519 m). A kelet-nyugati főgerincet észak és déli irányból vizsgálva alapvetően más kép tárul szemünk elé. A déli oldalon lankás, szelíd dombsorokon, hegyhátakon, mellékgerinceken hosszan emelkedhetünk egészen az 1800 m-en húzódó erdőhatárig. A periglaciális törmelékmezőket keresztezve, aprózódott grániton és átalakult palás változatain lépdelve kb. 2200 m-en apró kárfülkéket pillantunk meg, amelyekből a riss eljegesedéskor 1–2 km hosszú jégárak indultak ki. Fölöttük a gyepszőnyeggel és helyben aprózódott kőtörmelékkel borított, széles, lapos, 2300–2400 m magasan futó főgerinc magasodik. A csúcsok alig emelkednek ki a gerincrégióból. Az észak felől érkező embert ezzel szemben hosszú gleccservölgyek, morénasáncok, terjedelmes glaciális katlanok, s a 2000–2100 m-es magasságban fekvő egykori firngyűjtőkben tengerszemek fogadják (pl. Calcescu, Rosiile). A vonulat innen valódi magashegységként tornyosul előttünk. Az északi lejtőket hatalmas, sziklás leszakadások, csipkézett, sziklatornyos, éles mellékgerincek jellemzik. A hegység határozott észak-déli aszimmetriája majdnem kizárólag a negyedidőszaki eljegesedésnek köszönhető. Az erősen kiemelt csúcsszint következtében az északabbi hegyvonulatok (pl. a Kudzsiri-havasok) szélárnyékában kialakulhatott ugyan gleccserjég a felhalmozódó hóból, de túlnyomó részben az északias, hűvösebb, szélfogó oldalakra korlátozódott. A 4–6 km hosszú északi jégárak hatalmas eróziós munkát végeztek, s kialakult a tájképileg meghatározó glaciális formakincs. A délies oldalakon eközben periglaciális folyamatok uralkodtak, amelyek nem hoztak létre olyan éles formákat vagy meredek, szabdalt, szakadékos lejtőket.
A Cserna-völgy függőleges, alsó-kréta mészkőfalain feketefenyők kapaszkodnak. E növények itt érik el természetes elterjedésük legészakibb határát
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
