Keresztre feszítés
Keresztre feszítés Kivégzési módként valószínűleg a perzsák alkalmazták először a keresztre feszítést. De alkalmazta Nagy Sándor is (ld. ott), majd utódai, a diadokhoszok (ld. ott), valamint a punok és különösen is a rómaiak. A görögök csak rabszolgákat és barbárokat végeztek ki így, görögöket soha. Hasonló volt a helyzet a rómaiaknál is: római polgárjoggal rendelkező szabad embereket általában nem végeztek ki ilyen módon. A keresztre feszítés a római provinciákban a rend és a biztonság megőrzésének leghatásosabb eszköze volt. Különösen is az államhatalom ellen irányuló rabszolgalázadások leverése után alkalmazták.
A zsidó büntetőjog nem ismerte a keresztre feszítést mint kivégzési módot. Bár a mózesi törvényekben is olvashatunk arról, hogy a halálra kövezett istenkáromlók holttestét fára kell függeszteni (5Móz 21,23), ezzel azonban csupán a meghalt ember gyalázatát akarták növelni. A fára függesztéssel ui. a kivégzett ember »Isten előtt átkozott« lett (5Móz 21,23; 2Sám 21,6.9). Ez azonban nem jelenti azt, hogy a zsidóság ne ismerte volna ezt a kivégzési módot, hiszen a rómaiak, de már előtte I. Alexander makkabeus király (ld. MAKKABEUSOK) is alkalmazta lázadók és szabadságharcosok kivégzésekor (Josephus Flavius: A zsidók története c. munkája 13,380). Ismerte a Jézus korabeli zsidóság is, ezért követelhették Pilátustól Jézus keresztre feszítését (Mk 15,13 par. vö. ApCsel 5,37: Galileai Júdás kivégzése, Josephus Flavius: A zsidó háború c. műve 18,1.1; 20,5.2).
Jézust római szokás szerint feszítették keresztre az elítéltetése után (Mt 27,31; Mk 15,20). A keresztre feszítés előtt szokás szerint megkorbácsolták az elítéltet és gúnyt űztek belőle (Lk 23,16.22kk; Jn l9,1kk). Ezután a kivégzőhelyre vezették, miközben magával kellett vinnie a felfeszítéshez szükséges keresztgerendát (lat. patibulum). Itt levetkőztették (Mt 27,35) és széttárt karjait a földre fektetett keresztgerendához kötözték, vagy szegezték. Jézus kezeit odaszegezték, erre utal Lk 24,39 és Jn 20,25. Ezután a keresztgerendát a rajta függő testtel együtt felhúzták a már földbe rögzített tartógerendára (Jn 21,18) és odaerősítették. A tartóoszlop közepe táján volt egy kiálló facsonk, amely a függeszkedő testet megtámasztotta. Az elítéltetés okát egy fehér gipsszel bevont táblára írták jól látható, fekete betűkkel, és az elítélt feje fölé függesztették (Mt 27,37 par). Ez a vádirat (lat. titulus) Jézus esetében három nyelven volt megfogalmazva: görögül, latinul és arámul (»héberül«, vö. Jn 19,20).
Bár Jézus keresztre feszítése teljességgel megfelel a római kivégzési módnak, néhány jellegzetesen zsidó szokás is előfordul az evangéliumi tudósításokban: az elítéltnek bódító itallal történő megitatása (Mt 27,34; Mk 15,23) és a holttest levétele a keresztről a péntek este beállta előtt (zsidó időfelfogás szerint ugyanis az estével kezdődött az új nap, vagyis jelen esetben a szombat, amelyre különleges törvények vonatkoztak – Jn 19,31; vö. 5Móz 21,22k).
A keresztre feszítés a legmegalázóbb és egyúttal a legszörnyűségesebb kivégzési mód volt. A kivégzetteknek elképzelhetetlenül nagy testi és lelki kínokat kellett elszenvedniük. Alkalmazását Nagy Konstantin császár tiltotta meg a Római Birodalom területén.
A syn-ok elsősorban kérügmatikus szempontoktól vezérelve írják le a golgotai eseményeket, anélkül, hogy különösebb teológiai reflexiókat fűznének hozzá. Jn-nál erősödik meg az a gondolat, hogy Jézus az új szövetség áldozati bárányaként halt meg. (Ld. még KERESZT)
VG
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
